Képviselőházi napló, 1910. XXXVII. kötet • 1917. szeptember 12–deczember 1.

Ülésnapok - 1910-750

330 750. országos ülés 1917 október 27-én, szombaton. Tisztviselők Országos Egyesületének közreműködésével a tisztviselők által kívánt jóléti intézményeket is készítse elő. (Helyeslés balfelől.) T. ház ! A javaslatban kétségkívül feltalálható bizonyos eddig mellőzött kategóriák sérelmeinek orvoslására való igyekezet. így méltányolja azoknak a tanítóknak és tanítónőknek helyzetét, akik eddig elüttettek az állami háborús segélyezéstől, mert az iskola, amelynél működtek vagy működnek, normális időben nem kért tanerői részére állami fizetéskiegészitést. A változott helyzettel nem számoltak eddig és a nehéz sorba jutott tanügyi személyzet elesett a segélyezéstől csak azért, mert az iskolafentartó jobb időkben nem reflektált az állam segítségére, örömmel üdvözlöm a haladást ennek a sérelemnek az orvoslásában és ez alkalommal annak a reményemnek óhajtok kifejezést adni, hogy előbb-utóbb teljesen meg fog törni az a hamis alapokon felépült elv, amely javadalmazás dolgában mindig egy fokkal hátrább szorítja a nem állami iskoláknál működő tanügyi személyzetet, (Igaz! Mgy van! balfelöl.) jóllehet a kötelességteljesitésben ezeknél sem elégednek meg a kisebb mértékkel. Kiáltó igazságtalanság ez, amelyet meg kell szüntetni. (Helyeslés a balodaloii.) Ha a mindnyájunk által ismert pénzügyi nehézségek a bőségesebb ellátást lehetetlenné is teszik, olyan intézkedést kérünk, amely akár a bő, akár pedig a szűkebb mértékkel mért javadalmazás és segítség terén egyenlő elbánást biztosit az egyenlő hűséggel, egyenlő erővel, képzettséggel és bátran merem állítani, egyenlő eredménynyel és sikerrel munkálkodók részére. (Helyeslés balfelöl.) Igen sajnálom, hogy a nem állami, hitfelekezeti tanítók segélyezésének terén e javaslat keretében még nem érvényesült ez az egyedül helyes elv, de remélem, hogy az igen tisztelt vallás- és közoktatásügyi minister ur alkalmat és módot fog találni arra, hogy a nem állami tanszemélyzetnek ez a sérelme is minél előbb orvosoltassék. (Helyeslés balfelől.) T. ház! Ugyanezen alkalommal fel akarom hívni a kormány és a t. ház figyelmét a közszolgálatban állók egy igen kiterjedt és eddig állandóan mellőzött kategóriájára: ezek a kongruás lelkészek és segédlelkészek. Igen jól tudom, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslat nem ad módot arra, hogy annak keretei között az alsó papság nehéz helyzetének javításával foglalkozhassunk. E téren gyökeres reformokra van szükség, amit különösen a háborús viszonyok számos helyen már elodázhatatlanokká tettek. Az előttünk fekvő javaslattal kapcsolatban azonban csak arra akarom kérni a kormányt és különösen az igen tisztelt vallás- és közoktatásügyi minister urat, tegye sürgős megfontolás tárgyává azt, hogy a kongruás lelkészek és segédlelkészek az állami hozzájárulás és kiegészítés után kapják meg a perczent szerint erre eső háborús segélyt. A javaslat 1. §. második csoportjának 4. pontja ugyanis fiksz összegben meghatározott háborús segélyhez juttatja azokat a kizárólag a hitoktatással foglalkozókat, akik illetményeiket az államkincstárból kapják. Nem szabja tehát feltételül az állami alkalmaztatást, amit ugyan ezen szakasz és csoport 18. pontja a rendszeres illetményekkel nem birokra és a javaslatban külön fel nem soroltakra nézve felállít. A megszorítás nélkül a 18. pont rendelkezései a törvényjavaslat szószerinti értelmezésében kiterjednek a kongruás lelkészekre és segédlelkészekre is, ezek helyzetének olyan értelmezésével, amint azt a családi pótlékról rendelkező 1914: IX. törvényczikk 14. §-a teszi. Igen kívánatos volna tehát, ha az igen tisztelt vallás- ós közoktatásügyi minister ur a pénzügyi tárczát vezető igen tisztelt mimsterelnök úrral egyetértve gondoskodnának olyan megoldásról, amely a kongruás lelkészek és segédlelkészek ezen mellőztetésének véget vet. Különben ugy a magam, mint pártom, a néppárt nevében, amelyhez tartozni szerencsém van, bátor vagyok kijelenteni, hogy a törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául a legnagyobb készséggel elfogadom. (Elénh helyeslés a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Huszár Károly (sárvári) jegyző: Lengyel Zoltán! Lengyel Zoltán: T. ház! Eitner Zsigmond: Ez nem rézszállitás! Menjen az összeférhetlenségi bizottság elé! (Mozgás.) Lengyel Zoltán: Ha a képviselő urnak privát ügye vagy egyéb ügye van velem, azt másutt szokták elintézni. (Mozgás balfelől.) Eitner Zsigmond: Azt ön nem szokta megtenni. (Nagy zaj a bal- és a széísőbaloldalon; félhiáltásoh: Nem hallgatjuk meg!) Lengyel Zoltán: T. ház! A közszolgálati alkalmazottak háborús segélyéről szóló törvényjavaslattal kapcsolatban ez alkalommal kizárólag a közlekedési alkalmazottak és különösen a magyar vasutasok helyzetével kívánok foglalkozni. A kormány illetékes tagjai nagyon jól ismerik a helyzetet. Ismerik azt a fontosságot, amellyel a magyar vasút általában, de különösen a hadjárat folyamán birt. Ugyanígy ismerik ott a nagyfokú elégedetlenséget is, amely a vasúti személyzet körében az idők folyamán annyiszor megnyilatkozott. Ennek oka részben az, hogy a vasúti szolgálatban levők fizetése már a háború előtt sem volt elegendő. Ha most a magyar vasutasság hazafiságból a fizetésrendezést nem kéri és e kérdést nem veti fel, az csak annyit jelent, hogy ismeri a viszonyok nehézségeit és ezt a kérdést jobb időkben kívánja megoldásra juttatni. Azt a kérdést sem kívánom ezúttal túlságosan kiélezni, hogy a vasúti szolgálatban levőkkel szemben ez a háborús pótlék egyáltalán