Képviselőházi napló, 1910. XXXVII. kötet • 1917. szeptember 12–deczember 1.

Ülésnapok - 1910-741

24 741. országos ülés 1917 tehetik ezt azok sem, akiket az előző kormányelnök egyéniségének vonzóereje kapcsolt be ebbe az alakulásba, mert nekik is be kell látniok, hogy azon sajnálatos, de mindenesetre tiszteletreméltó okok által, amelyek őt távozásra kényszeritették, a helyzeten nem történik változás. A ministerelnök nr azzal, hogy a mai nehéz viszonyok között, a háborúnak legsúlyosabb stádiumában vállalkozott a kormány vezetésére, oly szolgálatot tett az országnak, amelyet minden hazafinak hálás elismeréssel kell fogadnia. (Helyeslés.) Mert ha valaki, ugy ki volna hivatottabb arra, hogy túlsegitsen minket azon az óriási gazdasági erőfeszítésen, melyet a háború tőlünk megkövetel és megoldja azokat a gazdasági és szocziális kérdéseket, amelyek a béke helyreállításával kapcsolatban okvetlenül fel fognak merülni. A demokratikus Magyarország gazdasági és szocziális megalapozása még akkor is óriási feladatot jelentene, ha a nagy átalakulás béke idején és nem a háborúnak megrázkódtatásai közepette következett volna be. Mennyivel* nehezebb lesz ezeknek a kérdéseknek megoldása most, mikor annyi uj sebet kell behegeszteni és annyi uj terhet kell elvállalni. Én meg vagyok győződve, hogy ezeknek a problémáknak megoldása a legjobb kezekben van a ministerelnök urnái, akinek nagy tudása, évtizedekre visszamenő tapasztalata teljes garancziát nyújtanak arra, hogy országunk ebből a világválságból teljes épségben, sőt megifjodva és megerősödve fog kikerülni. Ezen feladatok sikeres megoldásának előfeltétele a demokratikus választói jognak oly méretekben való megalkotása, amely a kormány vállalkozásának alapjául szolgált. A demokratikus választójognak ez a mértéke a megegyezésben résztvett pártok egynémelyikére nézve lehet a makszimuma annak, ami szerintük az ország érdekeinek sérelme nélkül megvalósítható, de ránk nézve és különösen a parlamenten kivül állók nagy sokaságára nézve ez a minimuma annak, ami mellett a demokratikus átalakulás benső megrázkődás nélkül képzelhető. (Helyeslés balfelöl.) De a pártközi megállajsodással ez a helyzet egészen uj stádiumba lépett és ezt ajánlom a t. túloldal figyelmébe. Ezentúl nem beszélhetünk többé makszimumról és nem beszélhetünk minimumról, hanem egy íiksz megállapodásról, amelyet követnie kell mindenkinek, aki ehhez a megállapodáshoz hozzájárult, mindaddig, amig a többiek állják szavukat. És én azt hiszem, hogy mindazok, akikre nézve makszimumnak tekintendő ez a megállapodás, éjien ugy óvakodni fognak attól, hogy azt lenyomni megkíséreljék, mint mi, akikre nézve ez minimumot jelent, becsületbeli kötelességünknek tartjuk, hogy azt a megállapodás ellenére tágítani ne kívánjuk. És most, t. ház, azokhoz kívánok fordulni egy kéréssel, akik ennek a megállapodásnak eptember 12-én, szerdán. részesei nem voltak, de szükségét látják annak, hogy a választójog demokratikus irányban kiterjesztessék. A kérelmem pedig az, hogy ne méltóztassanak hiúsági kérdést csinálni abból, hogy a megállapodásban nem vettek részt. Higyjék el, hogy azok a szempontok, amelyek őket vezetik, a megállapodás létesítésénél kellő figyelemben részesültek és nincsen olyan méltánylást érdemlő érdek, amely figyelembe ne vétetett volna. Egyébként örökérvényű megoldások ilyenféle kérdésekben ugy 'sincsenek; mi sem tekintjük ezeket örökérvényű megoldásnak, valamint nem tekinthetnők akkor sem, ha ahhoz más részről is hozzájárultak volna. Egyre azonban fel akarom hívni a figyelmet. Gyakran előfordulnak olyan helyzetek — és a választójog kérdése most ilyen helyzetbe jutott — amikor majdnem fontosabb annál, amit adunk, az, hogy hogyan adjuk. Ha mi most kicsinyes alkudozásokkal a tervezet részleteit akarjuk megszorítani vagy kitágítani, akkor nem teszünk szolgálatot senkinek. Sem annak, aki valamit leenged, sem pedig annak, akinek valamit kialkudnia sikerül, ellenben az országnak végtelen kárt okozunk, (Igaz! Ugy van! halj elől.) mert akkor az ország elveszti bizalmát mind a két fél iránt és a legválságosabb helyzetben vezetés nélkül marad. Sokat mondanék, ha. azt állítanám, hogy a mostani parlamenti erők egyedül elfogadható vezetői az országnak; mégis hálátlanság volna el nem ismerni, hogy a mostani vezetők, a mostani parlamenti erők teljes erkölcsi letörésének az ország helyrehozhatatlan kárát vallaná. Méltóztassék elképzelni, mi lett volna az országból, ha az 1848. évi nagy reformok nem az uralkodó osztály nemeslelkü és egyértelmű joglemondásából, hanem a pártok csúf veszekedéséből és vásári alkudozásából keletkeztek volna. Honnan vette volna akkor a nemzet jobb jövője iránt a bizalmat, amire pedig szüksége volt a következő szomorú esztendőkben. És hogyan követhette volna vezéreit akkor, ha azok a reformok előkészítésének idejében szerzett kincsüket, a bizalmat, a kor nagyságához nem méltó viselkedésükkel a kritikus perczekben eljátszották volna? Én tehát ebből azt a következtetést vonom le, hogy nekünk nem az alkudozásokra, nem a megalkuvásra kell a súlyt fektetnünk, hanem a meggyőzésre, s ha kell, az erők szabad mérkőzésére. Ebben a tekintetben teljes biztossággal számithatunk a ministerelnök ur közreműködésére. A ministerelnök urat politikai pályáján nagynak láttuk ugy a meggyőzés munkájában, mint a nyílt küzdelemben. Válaszsza azt az utat, amelyet czélravezetőnek tart: mi hűségesen fogjuk követni. Azt tartjuk, hogy a nyílt, őszinte küzdelem többet ér, mert megmenti a becsületet, ám ha a becsület elvész, akkor elvész a haza is. (Éléiik tetszés a ballcösépen.) Elnök: Szólásra következik?