Képviselőházi napló, 1910. XXXVII. kötet • 1917. szeptember 12–deczember 1.
Ülésnapok - 1910-741
14 741. országos ülés 1917 szeptember 12-én, szerdán. roltunk. (ügy van! jobbfelöl.) Ezzel a felfogással tehát teljes mértékben egyetértek. Nem kívánok most a dolog részleteibe belemenni. Annak idején, ha arról beszélünk, talán tehetek bizonyos kritikai megjegyzéseket az eljárás módszerére nézve, amelyet az igen t. közoktatásügyi minister ur követett. Én azt hiszem, hogy ugyanazt a czélt el lehetett volni érni kevesebb ütközési pont, kevesebb súrlódási pont felidézésével, ... Eitner Zsigmond : Megcsinálta Jankovich! (Zaj! Halljuk! Halljuk! jobbfelöl.) Gr. Tisza István: . . . mint ahogy ez eddig történt. Konstatálni kívánom másodszor, hogy az igen t. kultuszminíster ur eddigi eljárásában egy hézagot látok, amely, remélem, nem végleges hézag, amelynek betöltése azonban szükséges. Az ő eddigi intézkedései t. i. csak a tanítóképzésre vonatkoznak ós érintetlenül hagyják a lelkészképzést. Már pedig mindazok a nagyhorderejű nemzeti politikai szempontok, amelyek ebben a tekintetben a magyar állami beavatkozást szükségessé teszik, hatványozott mértékben forognak fenn a lelkészkérdés tekintetében, (Ugy van! Ugy van! jobbfelöl.) mert hasonlíthatatlanul nagyobb az a hatás, amit a lelkészi kar gyakorolhat a hivek lelkére, mint a tanítók befolyása. (Ugy van! Ugy van! jobbfelöl.) Ebben a tekintetben a helyzet ma kedvező. A szerb-görög-keleti egyház ügyei olyan átmeneti állapotban vannak, amelyek szinte felkínálják a módot arra, bogy az 1869. évi törvény revíziója utján a magyar állami szempontok teljes kidomboritásával, viszont a szerb egyház hagyományos autonómiájának a maga jogos' körében való megóvásával a kérdés rendeztessék. Azt hiszem a helyzet ma kedvező a román egyházra nézve is, mert azok a tapasztalatok, amelyeket a lelkészi és tanítói kar magatartására vonatkozólag a tavalyi román betörés alkalmával tettünk, kell hogy megdöbbentsék a hazafias gondolkozású román tényezőket is, kell hogy megdöbbentsék a román görög-keleti egyház felelős illetékes tényezőit is és én nem kétlem, bogy ha ezt a kérdést a kormány a kellő ponton, a kellő modorban fogja meg, általános megnyugvás mellett meg lehet majd szerezni azokat a biztosítékokat, amelyekre a magyar nemzeti politikának szüksége van. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Az igen t. ministerelnök ur programmjának jelentékeny része közgazdasági téren mozog. Maga a t. ministerelnök ur megjegyezte, hogy azok a rövid prograinmatikus kijelentések, amelyeket tett, valószínűleg túlnyomó részben általános helyeslésre találnak és a dolog súlypontja az egyes kérdések megoldásának részletei körül forog. Tökéletesen igaz. En nem tudom hány, fájdalom sokkal több kormányprogrammot hallottam már, mint amennyit szeretnék, mert sokkal jobban szeretnék vagy 20 esztendővel fiatalabb lenni és azt a tapasztalatot tettem, hogy utóvégre minden kormányprogramm több vagy kevesebb közóhajt képező tetszetős jelszónak felsorolásából áll. En azt hiszem, egy kormányprogramm czinozurája nem az, hogy mennyi szép dolog van benne, hanem az, hogy az illető kormány mennyit fog belőle megvalósítani és én azt gondolom, hogy az igen tisztelt minister elnök ur az ő régóta ismert nagy közgazdasági hivatottságával és tettvágyával ezen a téren fog bennünket mentől előbb felkeresni, ahol biztosithatom őt róla, hogy eltekintve a köztünk fennálló politikai különbségektől, minden ilyen kérdésben készek vagyunk teljes objektivitással és odaadással közreműködni a nemzet közgazdasági haladásának előmozdításán, (ügy van! Ugy van! jobbfelöl.) Ha sajnálatomra, nem vagyok is abban a helyzetben, hogy a t. ministerelnök urat és a vezetése alatt álló kormányt politikai bizalmammal ruházhassam fel, ha ebben a tekintetben gátat emel is elém az a nagy politikai kérdés, amelyre mindjárt visszatérek és amely ma •— fájdalom — a magyar politikai élet előterében áll, azt nem hallgathatom el, hogy mint magyar hazafi megelégedéssel látom azt, hogy a magyar kormány gyeplője a mai pillanatban amidőn a nemzetnek annyi nagy horderejű közgazdasági kérdése vár eldöntésre, olyan férfiú kezébe jutott, akinek közgazdasági hivatottságát, azt hiszem, pártkülönbség nélkül elismerjük. (Ugy van! Ugy van! jobbfelöl.) En csak egy klauzulával veszem körül a megnyugvásnak és az örömnek ezt a kifejezését, Én nagy megnyugvást meritek az igen tisztelt ministerelnök ur hivatalbalépéséből a függőben levő nagy közgazdasági kérdések tekintetében, de csak egy feltétel alatt és csak egy esetben: az alatt a feltétel alatt, ha az igen tisztelt ministerelnök ur azt a közgazdasági politikát fogja nyílt sisakkal, melléktekintetek nélkül, megalkuvások nélkül képviselni, amelyet ő helyesnek tart. Mert, méltóztassanak nekem megengedni, egyszer már voltunk tanúi annak a talán nagyon érdekes, de nagyon szomorú problémának, hogy a t. ministerelnök ur a maga nagy munkabírását ós nagy képességeit, egyéniségének egész rábeszélő varázsát miként szánta annak a lehetetlen feladatnak megoldására, hogy tranzigálást keressen saját jobb meggyőződése és káros közgazdasági politikai jelszavak között és megmentsen a nemzet való érdekeiből annyi morzsát, amennyit lehet, anélkül, hogy ellentétbe jöjjön szövetségeseinek káros közgazdasági jelszavaival. (Zaj balfelöl. Ugy van! Ugy van! jobb felöl. Egy hang balfelöl: Készfizetés!) T. ház! Ez a gigászi küzdelem, amelyet a t. ministerelnök ur nagy virtuozitással viselt, mégsem vihetett más eredményre, minthogy a
