Képviselőházi napló, 1910. XXXVI. kötet • 1917. junius 21–julius 23.

Ülésnapok - 1910-728

56 728. országos ülés 1917 kezeteit és nemzetiségeit egymás ellen uszítani.« (Ugy van ! Jobbfelöl.) Igen tisztelt képviselőház ! Nemcsak arra helyezek súlyt, amit Justh Gyula igen t. képviselő ur e beszédben a választójogról mondott, hanem egyszersmind választ látok benne azon szemrehányásra is, hogy az idők változtak és mi nem változtunk egyenlő iramban az időkkel. Én ugy veszem észre, hogy Justh Gyula igen t. képviselő ur, akinek következetessége előtt mindig tisztelettel hajlok meg, nem tartja a jó és hazafias politika első előfeltételének az eszmék gyakori és gyors változtatását. (Derültség jobbfelől) De a választójog dolgában még egy kiváló ellenzéki államférfmval is kell egy pillanatra foglolkoznom. Sajnos, a beszédnek, amelyet ő akkor tartott, hiteles szövege nincs kezeimben; ép ezért nem is fogok belőle idézni ; hanem idézni fogok belőle közvetve. Az 1910. évben Budapesten a Vigadóban tartott választójogi gyűlésen a gyűlés akkori előadója, aki egyénileg akkor talán nem állott távol gróf Károlyi Mihály igen t. képviselő ur személyétől, a következőket mondotta egészen röviden (Felkiáltások jobbfelől: Ki az?) — Baross János képviselő ur —(olvassa): »A piaczi jelszavak leghangosabb]a ma az általános és egyenlő választói jog. Ez a jelszó azonban csak humbug.« (Derültség jobbfelől.) Igen t. képviselőház ! Ezen előadói beszéd után •— határozottan tudom, az akkori sajtó bizonyítja — felszólalt a választójogi gyűlésen gróf Károlyi Mihály képviselő ur. Végig olvastam valamennyi akkori lapot és egyben sem találom nyomát annak, hogy ő szembeszállt volna ezen állítással, azt helytelenítette, rektifikálta, vagy legalább megszorította volna. Egy szóval : azt meg lehet állapítani, hogy habár a választói jog kiterjesztése összekötő kapocs is ma az igen t. pártok között, ez a meggyőződés mégis egészen uj keletű, nem régi, nem olyan, amely az önök lelkének mélyében már évek, évtizedek óta gyökerezik. Mindenkinek joga van nézeteit megváltoztatni, de mi, azt hiszem, joggal elvárhatjuk, hogy ha elismerjük az önök jogául azt, hogy eszméiket, elveiket jobb meggyőződésükhöz mérten megváltoztathassák, akkor önöktől is elvárhatjuk, ismerjék el a mi jogainkat, hogy azon elvekhez, azon meggyőződéshez, melyet egyszer helyesnek ismertünk fel, rendületlenül ragaszkodhassunk. (Elénk helyeslés és tetszés jobbfelől.) Legyen szabad röviden összegeznem az eddig mondottakat. (Halljuk! Halljuk!) Eddig két tételt igyekeztem bebizonyítani. Az egyik az volt, hogy ha alkalmazkodnánk azon irányelvekhez, melyeket a t. túloldal túlnyomó többsége korábban a bizalmát nélkülöző kormánynyal szemben követett, jogunk volna a legmesszebbmenő, legkíméletlenebb, sőt — nem átallom kimondani —; a legerőszakosabb eszközök igénybevételére. Jogunk volna annál inkább, mert, mint hangoztattam, az eszmék, érzések, meggyőződések egysége nem fűzi önöket össze. Ha mégsem ezt teszsziik s nem június 23-án, szombaton. élünk: ily eszközökkel, sőt a kért felhatalmazási törvényjavaslatot a bizottság által javasolt korlátozással megszavazzuk, ez természetszerűleg bővebb indokolásra szorul. S itt legyen szabad ez indokolást egy negatívummal kezdeni. A ministerelnök ur tegnapelőtti beszéde után felmerülhetne olyan félremagyarázás, hogy tán azért szavazzuk meg az indemnitást, mert félünk a fenyegetőleg bejelentett választásoktól. Igaz, hogy ez állítás magában hordaná czáfolatát, mert hisz pártvezérünk már akkor kijelentette, hogy nem tagadjuk meg önöktől a kormányzati eszközöket, mikor nem is gondoltunk arra, hogy önök a törvény világos szavai, rendelkezései ellenére háború alatti választásra gondolnak. (Ugy van ! jobbfelöl.) De mindamellett meg akarom czáfolni e föltevést- és könnyű lesz megczáfolni. Csak egy rövid mondatot olvasok fel az 1915. évi IV. t.-czikkből (olvassa) : »Mindaddig, mig a választók zöme épen nem, kisebb része pedig csak a szabadság biztosítékai nélkül gyakorolhatná alkotmányos jogát, uj választások elrendelése, tehát uj országgyűlés összehívása erkölcsi lehetetlenség. E lehetetlenség fennáll a béke megkötéséig és azután is addig, mig a választók zöme rendes életviszonyaihoz visszatér és a közszabadságok biztositékainak feléledése folytán abba a helyzetbe jut, hogy a nemzeti akaratnak kifejezést adhat«. Ha egyáltalán lehetséges volna a törvénybe foglalt ezen előzetes erkölcsi stigmával jóhiszeműen szembeszállni, akkor sincs meg ez a lehetőség a jelen kormány részére, mert hisz ép a kormány egy kiváló tagja volt az, ki e stigmának a törvénybe való felvételét javasolta. (Felkiáltások : Apponyi I) De ettől eltekintek és itt szántszándékkal ismétlésbe esek, mert ez oly érv, melyet eléggé hangoztatni nem lehet : hogy nézne ki, az erkölcsi lehetetlenségnél milyen súlyosabb szóval bélyegezhetnők meg, ha azon parlamenti pártok, melyek ellenzéki korukban felborították az ország nyugalmát, hogy a Károly-kereszteseket szavazati joghoz juttassák, most oly választást rendeznének, amelyben mindenkinek volna szavazati joga, csak azoknak nem, akik vérük omlásával védték a hazát, szerezték meg ezt a keresztet. (Élénk tetszés jobbról.) Pető Sándor: Megkérdezhetjük azokat is! (Elénk felkiáltások jobbról: Majd anzikszkártyán !) Elnök : Csendet kérek. Pál Alfréd : Pető Sándor képviselő ur közbeszólására csak egy kéréssel felelek. Az esetre, ha, amit kizártnak tartok, a ház tényleg elhatározná, hogy a fronton lévő katonák is felruháztatnak szavazati joggal, legczélszerübb volna, ha e szavazatok összeszedésével egy parlamenti bizottság bízatnék meg. E, bizottságnak, melynek természetesen a front első soraiban kellene a szavazatokat összeszedni, elnökeként nem birok méltóbb férfiút képzelni, mint az igen t. közbeszóló képviselő urat. (Elénk tetszés és derültség jobbról.) De a választások bejelentése nemcsak azért