Képviselőházi napló, 1910. XXXVI. kötet • 1917. junius 21–julius 23.
Ülésnapok - 1910-728
54 728. országos ülés 1917 június 23-án, szombaton. Azonban aki ezen háború természetét némi figyelemre méltatta, az nagyon jól tudja, hogy ennek a háborúnak a sorsa nem kizárólag a harcztereken dől el, hanem legalább ép olyan mértékben dől el a gazdasági hadviselés terén is. Ezek előrebocsátása után legyen szabad néhány sort erre vonatkozólag is felolvasnom Holló Lajos igen t. képviselő ur beszédéből. (Halljuk! Halljuk!) A következőket mondja (olvassa) : »Nem szórványos és véletlen dolog az, hogy pl. német tőke megy Erdély gazdaságának megvédésére. Nem véletlen dolog, hogy német tőke jön Magyarország bizonyos északi és más területeinek lefoglalására. Nem véletlen műve, hogy Dunántúlra megy és nagy német bankok által a holdak tízezreit köti le magának a német gazdaság.« Ezeket a kijelentéseket, ha igy szembeállítjuk egymással, azt hiszem, minden kommentár felesleges. Azonban én nem érhetem be ezen idézetekkel, hanem kénytelen vagyok még egy oly r an férfiú állásfoglalását is szóvá tenni itt, aki rna a kormány felelős padjain ül. (Halljuk ! Halljuk '.) Az illető igen t. minister ur 1917-ben . . . ( Felkiáltások a jobboldalon : Ki az ') Hiszen az lényegtelen. Ha a t. túloldal kívánja, megnevezhetem. Parancsolják > (Mozgás a baloldalon.) Gróf Batthyány Tivadar ! Ugy gondolom, ismerem az, igen t. minister ur nobilis felfogását e tekintetben, — meg vagyok róla győződve — hogy neki van legkevesebb kifogása az ellen, ha az ő szavait bátorkodom, idézni. A következőket mondotta (olvasm) : ».\ harcztéren, a tűzvonalban együtt harczolunk a németekkel. De tagadhatatlan, hogy mint a múltban, az utolsó kereskedelmi szerződés megkötésekor láttuk és azóta is zsebünk érzi, Németország a közgazdasági és politikai kérdéseket egészen elválasztja egymástól. Bizony Németország részéről azzal a kíméletlenséggel, mely őket nagygyá és hatalmassá tette és amelylyel a világhatalom legelső helyére igyekeznek íelküzdeni magukat, számolnunk kell majd akkor, mikor majd Németországgal közgazdasági viszonyainkról kell tárgyaink. Ez a rövid idézet két szempontból érdekes. Egyrészről azért, mert, amint már voltam bátor az imént hangsúlyozni, a jelenlegi háború eldőlte nemcsak a harcztereken, de a közgazdasági élet harczterein is történik ; másodsorban pedig azért, mert bizonyára véletlenül, bizonyára anélkül, hogy czélzatosság vezette volna, de egy olyan álütással találkozom az igen t. minister ur ezen felszólalásában, amely tulajdonképen nagyon rokon olyan állításokkal, amelyeket az enten.te-sajtónak hasábjain szoktunk gyakran találni, ö t. i. azt mondja, hogy Németország kíméletlenül törekszik a világhatalom legelső helyére. Hát tulajdonképen az entente mivel indokolja meg a Németország elleni kíméletlen harczot ? Azzal, hogy Németország világhegemóniát akar magának. Mi pedig, igen t. ház. miért léptünk síkra Németország mellett ? Azért, mert a mi álláspontunk, a magyar nemzet álláspontja az, hogy ez a háböru nem egy küzdelem, amelyben Németország vagy mi a hegemóniát óhajtanok kivívni, hanem ellenkezőleg egy önvédelmi harcz ellenségeinkkel szemben, akik minket megfojtani, tönkretenni akarnak. (Igaz ! ügy van ! a jobboldalon.) Bátor voltam az eddigiekben röviden rámutatni egyik-másik olyan elvre, olyan meggyőződésre, olyan eszmére, amelynek — kiméletesen akarom kifej ezni magamat — megvalósításáról az igen t. túloldal nagyobb pártjai, államrezonból — talán nevezzük motívumukat igy — elállani voltak kénytelenek. Legyen szabad azonban most vizsgálódásaim tárgyává tennem, hogy ha ilyen szétválasztó körülmények vannak az igen t. túloldal egyes pártjai között, mik lehetnek akkor az összekötő kapcsok ? (Halljuk ! Halljuk ! a jobboldalon.) T. képviselőház ! Ha malicziózus, rosszmájú akarnék lenni, — pedig legfőbb igyekezetem ettől tartózkodni — akkor azt gondolhatná, azt mondhatná valaki, hogy talán a féktelen hatalomvágy, a féktelen vágy az érvényesülés után hozta egybe a t. túloldal különböző pártjait. Távol áll tőlem, hogy ennek hitelt adjak. (Derültség a jobboldalon.) Ha a horatiusi calumniare audacter semper aliquid haeret volna az elvem, akkor még azt is felvethetném, hogy talán az irányunkban és a pártunk nagynevű vezére iránt érzett fékezhetetlen gyűlölet az, ami őket szerves egészszé egybekovácsolta, (Elénk felkiáltások a jobboldalon : Ez az!) ami áthidalja a t. túloldal pártjai között tátongó űröket. De én nem értek egyet t. munkapárti képviselőtársaimmal és ezt nem akarom állítani. (Mozgás a jobboldalon.) En senkinek hazafiságát kétségbe nem vonom. De hát akkor mi marad az összekötő kapocs ? Egyetlen egy van : az egyenlő, általános és titkos szavazati jog, vagy helyesebben az annak helyére szubstituált nagyfokú jogkiterjesztés iránti olthatatlan, őszinte lelkesedés. De ha erre az alapra helyezkedem, ezt a tézist elfogadom, akkor egy kijelentést nem hallgathatok el. I. Vilmos császárra], a nagy német birodalom alapító császárjával kell akkor nekem is mondanom: Welche Wendung durch Gottes Fügung ! Mert hiszen alig néhány éve, hogy ebben a házban elhangzott az a kijelentés, hogy a jogegyenlőség, az pedig az anarchia. Nem a mi sorainkból hangzott ez el, hanem az igen t. ministerelnök ur pártjának a vezére, gróf Andrássy Gyula mondotta ezt. (Mozgás.) Ugy látom, nem vonják kétségbe, mert ha parancsolják, bizonyítom. (Halljuk ! Halljuk ! jobbfelől.) Gróf Andrássy Gyula azonban ezt a kijelentését nem ötletszerüleg tette, mert hiszen e kijelentése után néhány nappal, mindössze rövid három nappal később a következőket mondotta. Mondotta pedig akkor, mikor a pluralitás miatt őt támadták, még pedig a mi részünkről, a mi pártunk részéről (olvassa) : »E1 voltam készülve mindenféle kritikára, csak arra nem, hogy én ezzek —• már t, i. a pluralitással — valami udvari politikát akarnék megvalósítani.« Pető Sándor: Azóta az egész világ megváltozott, csak önök nem változtak ! (Zaj.)
