Képviselőházi napló, 1910. XXXVI. kötet • 1917. junius 21–julius 23.
Ülésnapok - 1910-728
52 728. országos ülés 1917 június 23-án, szombaton. Elsősorban legyen szabad az igen t. alkotmánypárttá' foglalkoznom, amelynek köréből a kormány igen t. jelenlegi elnöke kikerült. (Halljuk ! Bálijuk !) Az alkotmánypárt szellemi vezére, gróf Andrássy Gyula, 1917 február 26-ikán a közgazdasági kiegyezés megalkotásáról a következőket mondotta (olvassa) : »Mondliatom, hogy a legraczionálisabb, sőt egyetlen racionális megoldás volna ma egy provizórium ! Nem akarom hosszasabban kifejteni az érveket, csak utalok arra, amiket itt már hallottunk, tényleg lehetetlen közgazdasági igényeket és szükségleteket megállapítani, amikor azt sem tudjuk, hogy milyen lesz a vámterület, amely a maga gazdasági érdekeit meg akarja védelmezni, hogyha állati vámokról, gabonavámokról van szó, nem tudj uk, hogy a vámterületben benne 'esz-e Szerbia állatállománya, vagy benne lesz-e Románia gabonatermelése, vagy nem és amikor ipartermelésről lesz szó, akkor is nehéz a végszót kimondani, ha nem tudjuk, hogy a ba^ánterületből mi fog a mi vámterületünkbe tartozni, úgyhogy tényleg ugrás a sötétbe ez a provizórium, amellett a hosszú szerződés ily bizonytalan alaj)on még duplább ugrás a sötétbe.« Gróf Andrássy Gyula e kijelentésével szemben igazán meglep engem az, hogy a jelenlegi t. kormányelnök ur nyilatkozatában már kijelenti ugyan, hogy nem szívesen megy bele ebbe a dupla ugrásba a sötétbe, de azt mégsem jelenti ki, hogy ebbe nem megy majd bele. (Ugy van ! jobbfdől.) Ugyancsak a közgazdasági kiegyezés terén még talán nagyobb áldozatot hozott a gróf Apponyi Albert igen t. képviselő ur vezetése alatt álló párt. Fentartom ezt, ámbár ő tegnapelőtti nyilatkozatában azt mondta, hogy ebben a kérdésben a kormányelnökkel és a kormány t. tagjaival nem azonosítja magát és akcziószabadságát is hangoztatta, fentartom azért, mert a t. képviselő urnak ez a rezervácziója tulajdonképen közelről szemlélve, mit jelent. Jelenthet kétfélét ; vagy azt a szilárd elhatározását, hogy akárhogy esik a koczka, ő nem megy bele a közgazdasági kiegyezés meghosszabbításába ; ebben az esetben magát és pártját politikai vértanuságra itéli, (Halljuk! Halljuk !) mert közreműködik egy olyan rendszer megalapozásában, egy olyan rendszer létrehozatalában, amely végső konzekvencziáiban az ő eszméivel homlokegyenest ellenkező czélokat akar megvalósítani. Bizony Ákos: A munkapárt nem csinálta volna meg % Pál Alfréd : Legyen szabad a t. képviselő ur közbeszólására azt válaszolnom, a gazdasági kiegyezés a munkapárt programmjában benne volt. A munkajjártot mindennel meg lehet vádolni, de azzal nem, hogy elveit aszerint változtatja, aszerint módosítja, hogy ő van-e hatalmon, vagy politikai ellenfelei. (Tetszés és helyeslés jobbfelől.) Térjünk azonban át a másik eshetőségre, hogy miképen értelmezheti még a gróf Apponyi Albert vezetése alatt álló párt azt a bizonyos fentartást 1 Értelmezheti talán ugy is, (Halljuk ! Halljuk!) hogy végszükségben, ha törik, ha szakad, ő is hozzájárul egy hosszú lejáratú gazdasági kiegyezéshez. Nem Idszem, hogy így van . . . Mattá Árpád : Honnan veszi ezt ? (Zaj.) Pál Alfréd : Sajnálom, hogy az igent, képviselő ur nem hallotta az előzményt és most a második állítást vonja kétségbe. (Halljuk! Halljuk! jobbfelől.) "Ez egy alternatíva volt, amelynek első felét nem méltóztatott hallani. Feltéve, de meg nem engedve, mert én sem hiszem, hogy gróf Apponyi Albert képviselő ur belemegy a hosszú lejáratú kiegyezésbe, — legyen szabad erre a nem várt esetre némi szemelvényekkel szolgálni az ő beszédeiből. (Halljuk ! Halljuk! jobbfelől.) 1916 deczember 14-én a következőket mondotta (olvassa) : »Ismétlem, én perhorreszkálok minden olyan megállapodást akármilyen külső állammal, — legyen az akár Németország — amely ránehezedik Magyarország szabad elhatározására a tekintetben, hogy a közgazdasági önállóság terére léphessen, ha a nemzet akarata így határoz, amint óhajtom és remélem, hogy igy fog határozni*. 1917 január 24-én pedig ezeket mondja (olvassa) : »Rohamos léptekkel közeledünk ahhoz az időponthoz, amikor Magyarország és Ausztria között és ezzel kapcsolatosan az idegen államokkal is a közgazdaság szempontjából valaminek történnie kell : 1917-ben lejár az eddigi szerződés, léhát feltétlenül kell teremteni valamely uj elrendezést. Én és akik velem egyformán gondolkoznak, szilárdul ragaszkodnak ahhoz a meggyőződéshez, hogy ez az elrendezés egyszerűen — ugy a közgazdasági czélszerüség, mint az alkotmányjogi lelkiismeretesség szempontjából — más, mint provizórikus nem lehet, s hogy e kérdést az országgyűlés, amely már nem népképviselet, kell, hogy intakté átadja azon országgyűlésnek, amely a békekötés után lesz választandó és amely már népképviselet lesz«. Módombon volna parlamentünk egyik legnagyobb szónokának, gróf Apponyi Albertnek beszédeiből még sok hasonló idézettel szolgálni. De ez is elegendő annak bizonyítására, mennyire meg kellett hogy lepjen minket az, hogy az egész nemzeti életnek ezen alapvető kérdése iránt beköszöntőjében nem foglalt határozott, félreérthetetlen állást, hanem olyan nyilatkozatot tesz, amely kétféle magyarázatot is megenged, (ügy van! Ugy van! jobbfelől.) Áttérek ezekután az igen tisztelt néppártra. (Halljuk ! Halljuk ! jobbfelől.) E párt egész létének alapja, az ő raison d'étre-je az egyházpolitikai törvények revíziója. És most, mikor végighallgattam az igen tisztelt ministerelnök ur beköszöntőjét s az igen t. vallás- és közoktatásügyi minister ur első nyilatkozatát, meglepetéssel nélkülöztem erre vonatkozó programmatikus kijelentéseit. Kerestem ily körülmények közt : mi szolgálhat magyarázatául annak, hogy mindezek daczára az igen tisztelt néppárt az uj kormányt mégis támogatja ? Egyetlen magyarázatot találtam: azt,
