Képviselőházi napló, 1910. XXXVI. kötet • 1917. junius 21–julius 23.
Ülésnapok - 1910-738
738, országos ülés 1917 Julius 12-én, csütörtökön. 311 része van a t. képviselő urnak, oly fordulat után, mely a magyar parlamenti élettől teljesen független, mert hisz a magyar parlamentben a kormány és az a párt, amelyet vezetni szerencsém volt, csorbítatlan poziczióban áll s helyét továbbra is "megállta volna és vezette volna az ügyeket a magyar nemzet díszére, előnyére — mondom, ha ily fordulat után itt kellett hagynunk állásunkat, annál könnyebben tehettük, mert nem J sikertelen és nem dicstelen tevékenységre tekinthetünk vissza. Engedjenek meg, ezt egyszer meg kellett mondanom. (Az elnöki széket Szász Károly foglalja el.) Ha kettőnk közül, t. képviselő ur — hiszen mindannyian egyenlő magyar érzéssel szeretjük a hazát — volt valaki, aki nem látta / idejekorán a veszélyeket, az nem én voltam. És ha volt valaki, aki belekapott a másik alkotó kezébe és megakadályozta a hasznos munkában, az sem én voltam. (Élénk helyeslés és taps jobbfelöl.) Méltóztassanak megengedni, hogy mielőtt befejezném nagyon is hosszura nyúlt beszédemet, (Halljuk! Halljuk!) sokkal magasabb és rám nézve sokkal rokonszenvesebb térre menjek át. és rövid visszhangot adjak arra a minden tekintetben precziz, helytálló és korrekt kijelentésre, amelyet az igen tisztelt ministerelnök ur szájából a tegnapi napon hallottunk. (Helyeslés jobbfelöl.) Azt hiszem, ha megadta is rá a választ t. barátom, az interpelláló képviselő ur, talán helyes dolog, ha most, mielőtt hosszabb szünet állana be a ház érdemleges tanácskozásaiban, még egyszer, aláhúzva a kérdést, visszatérek reá. (Halljuk! Halljuk!) A t. ministerelnök ur ismét minden kételyt kizárólag állást foglalt a dualisztikus paritás mellett és kijelentette, hogy »nem' tartaná osztrák belügynek azt, ha a dualizmus vagy paritás ellenében állásfoglalással találkoznék*. Hát én csak azt mondhatom rá, hogy nem hiszem, hogy akadjon tisztességes magyar ember, aki máskép gondolkozzék és azt mondhatom rá, hogyha a t. ministerelnök ur bárminő irányból vagy részről bárminő ilyen tendencziával találkoznék, számíthat ránk, (Élénk helyeslés a jobboldalon.) hogy ami támaszt, ami háttért mi: t. barátaim és én neki és a magyar nemzet ügyének megadhatunk, azt meg fogja kapni mindenütt, mindig az egész vonalon. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon.) Számithat rá, hogy bárminő konstellácziók közt vetődjék fel ilyen kérdés, nem lehet olyan párttekintet és nem lehet olyan pártérdek, amely bennünket visszatartson attól, hogy kötelességünket teljesítsük abban az irányban, amelyben ezt tőlünk, a magyar nemzetnek, urunknak, királyunknak és a monarchiának létérdeke megköveteli. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Mert meg vagyok győződve róla, hogy gonosz merénylet volna nemcsak a magyar nemzet ellen, de a dinasztia ellen is és a monarchia nagyhatalmi állása ellen is minden olyan törekvés, amely Magyarországnak paritásos állását és a monarchia dualisztikus alapformáját támadná meg. (Ugy van! ügy van ! jobb felöl.) Mert hiszen, ha volt valaha, kétség ebben, ez a háború felnyithatta mindenkinek a szemét és talán most láthatja a t. ministerelnök ur, hogy nem olyan feleslegesen hangsúlyoztam én ezeket a kérdéseket akkor, amikor én ültem az ő helyén. Biztosithatom róla, hogy én tőlem nem kritikát, nem kicsinylő mosolyokat, hanem lelkes, teljes odaadó támogatást fog kajmi. (Élénk éljenzés és taps a jobboldalon és a középen. Mozgás bal felöl.) Elnök: Csendet kérek! Gr. Tisza István: Épen ennyire csatlakozhatom a t. ministerelnök urnak a háborúra és a külügyekre vonatkozólag tett kijelentéséhez is. Azt hiszem, jó szolgálatot tett a t. ministerelnök ur az ügynek, midőn konstatálta, hogy ez a háború egy ránk kényszeritett védelmi háború; hogy ebben a háborúban változatlan szilárdsággal ragaszkodunk a német szövetséghez és megyünk együtt német szövetségesünkkel; konstatálta, hogy mi adtuk már régen — és amint méltóztatnak tudni, még áldott emlékű boldogult nagy uralkodónk életében kezdődött ez az első békeakczió — mi adtuk már régen tanújelét annak, hogy hajlandók vagyunk olyan békét kötni, amelyet nyugodtan, bátran elfogadhatnak ellenségeink is és hogy ezt jóhiszemüleg senki kétségbe nem vonhatja. T. ház! Jegyezzük meg ezt a dolgot. Az igen tisztelt ministerelnök ur maga jelenti ki azt és nagyon jó lesz, ha ezt senki magyar ember el nem felejti, hogy rosszhiszemüleg rágalmazza meg a magyar nemzetet az, aki azt állítja, hogy ez a háború nem ránk kényszeritett védelmi háború és - hogy lett volna bármikor olyan pillanat ebben a háborúban, midőn mi aggressziv czélokat, hódító czélokat és nem megtámadott létünknek megvédelmezésót tartottuk szem előtt. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Becses és drága kincse ez a magyar nemzetnek és ne tépje meg avatatlan kezekkel senki ezeket a kincseket, (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon.) mert ha nem akarja is, rombolja azt, amire ennek a nemzetnek feltétlenül szüksége van, ha azt akarjuk, hogy ez után a háború után óriási erőfeszítéseinek, csodálatos hősiességének, kitartásának, önfeláldozásának elnyerhesse méltó gyümölcseit. (Elénk helyeslés jobbfelöl.) r És ha a t. ministerelnök ur azt mondja, hogy »ha történnek is egyes nyilatkozatok, (Halljuk! Halljuk!) ezek a nyilatkozatok nem érintik, nem gyengítik, nem módosítják és nem homályosítják el a kormány álláspontját«: bocsánatot kérek, ebben már a t. ministerelnök ur egy bizonyos optimizmusba esett. (Halljuk! Halljuk!)
