Képviselőházi napló, 1910. XXXVI. kötet • 1917. junius 21–julius 23.

Ülésnapok - 1910-738

310 738. országos ülés 1917 Julius 12-én, csütörtökön. a t. képviselő ur azt is, hogy veszélynek vittem neki azt a bankot, melynek igazgatóságában helyet foglaltam. Azt mondja : figyelmeztettek a bajra, de nem hallgattam rájuk. Hát a képviselő ur nem tartozik tudni, hogy áll a dolog, de ha nem tudja, ne beszéljen róla, mert ez teljesen homlokegyenest ellenkezik a tényekkel. Azt a bizonyos üzletet terveztük ugy, hogy akkor kötjük meg, amikor a szerződést megfelelő külföldi háttérrel megköthetjük. Kiküldöttünk, aki Londonban tárgyalta e dolgot, sürgönyt küldött, melyben az volt, hogy biztos, hogy 24 óra alatt megvan a hátteret nyújtó szerződés de lejár az opczió, engedjük, hogy azt gyakorolja. Akkor elkövettük — én is részese voltam— azt a hibát, hogy megadtuk neki a felhatalmazást. De senlá sem figyelmeztetett semmire, s amint letelt a 24 óra és az a szerződés nem volt meg, senki nyugtalanabb nem volt, mint én, senkit nem nyomott az első percztől fogva jobban a felelősség tudata, mint engem, hogy e lépés által ebbe a képviselő ur szerint is kitűnő üzletbe — hiszen nagy világüzlet lett belőle — de mégis a bank erejét túlhaladó üzletbe vittük bele a részvényeseket. Hát igy áll a dolog. Miért mondja, hogy figyelmeztettek, mikor ez egyszerűen nem áll és a képviselő ur nem is tudhatja ? Megengedem, hogy jóhiszemüleg mondta, de nem menthetem fel e részben bizonyos könnyelműség vádja alól. (Ugy van ! jobb felől.) Aztán azt mondja a képviselő ur : átvettem az óriási szabadéi vüpártot, de a legrövidebb idő alatt tönkretettem. Hát hogy nézett ki akkor az az óriási szabadelvüpárt ? Mi tette tönkre azt az óriási szabadelvüpártot ? Megőrölte a Széli-féle kormányzat, melynek minden rokonszenves vonása mellett, veszélyes, elernyesztő voltára, arra, hogy kompromittálja az ország viszonyainak a konszolidác'zió felé való fejlődését, számtalan magánbeszélgetésben igyekeztem figyelmeztetni a t. képviselő urat és másokat is. Megőrölte ügy, hogy mikor először próbáltam egy férfias álláspontról küzdelembe vinni a pártot, ebben ő és mások megakadályoztak. S micsoda kísérletek történtek akkor a t. képviselő urnak is teljes támogatásával ! Jött az az 1903 nyári hónapjaiban lefolyt vajúdás, amely általánossá tette az aggodalmat, hogy a szabadelvű párt teljes feloszlásban van. És engedelmet kérek, amikor belátta mindenki, hogy az egyedüli kivezető ut az, amit én idejekorán ajánlottam, hogy tán még nem késő megpróbálni azt az utat, mely akkor, mikor először ajánlottam, biztosan sikerre vezetett volna, megpróbáltam ezt az utat, — nem mintha nem 'áttam voTna nehézségeit. Megmondtam mindenkinek, lefelé is, felfelé is, hogy ma már nagyon nehéz és veszedelmes útnak tartom, de az egyedüli módnak arra, hogy a nyugodt, békés konszolidáczió felé való fejlődést az ország számára megmentsem. És folytattam e küzdelmet talán nem egészen dicstelenül. És ez alatt a küzdelem alatt —• nem i szeretek e dolgokról beszélni, de most nem térhetek ki előle — talán egyet-mást meg is tudtam oldani. Az alatt a rövid idő alatt sikerült a tiszti nevelés terén kivívnom a magyar nyelv érvényesülését, (Ugy van! jobb felöl.) sikerült a honvédtüzérség kérdését megoldanom, sikerült Rákóczi hamvainak ügyét is igazán szép megoldás elé vinni és sikerült a német és olasz kereskedelmi viszonyokat is rendeznem az olasz borvámban rejlő nagy károsodás teljes kiküszöbölésével. Nem akarok e részletekben elveszni, de egy embernek, aki élet-halálharczot viv a túlerőre kapott obstrukczióval és csak fél kézzel alkothat, pár hónap alatt ez is valami. A t. képviselő urat nem sikerült akkor meggyőznöm arról, hogy az obstrukczióval megfelelő erélyes rendszabályok utján kell végezni. 0 követte meggyőződését. De kérdem, vájjon melyikünk látta jobban a veszélyt? Vájjon mikor 1909-ben és 1910 elején mindketten hazafiúi gondokkal eltelve kerestük a kibontakozást, nem a t. képviselő ur volt-e, aki maga elismerte, hogy az események nekem adtak igazat, aki maga mondta, hogy nekem kellene a megoldást a kezembe vennem^ mert az én politikám bizonyult helyesnek ? Es vájjon mikor a t. képviselő ur megelégedett a félreállással és azzal, hogy pártját feloszlatva, híveinek azt a kijelentést tette, hogy aki akar, csatlakozzék a munkapárthoz : vájjon ez nem azért történt-e, mert nem én vettem a megoldást -a kezembe, hanem t. barátom gróf Khuen-Héderváry és nem jelentette-e ki, hogy ha én venném kezembe a megoldást, támogatna egész erejével és csak azért nem támogatja az akkori alakulást, mert bizalmatlan gróf Khuen-Héderváry választójogi radikalizmusával szemben. (Hosszantartó élénk tetszés a jobboldalon.) Most megint oly pillanatban vettem át a munkapárt vezetését, amikor oly különböző események folytán, melyeket nem akarok taglalni, valóban megrendült poziczióban voltunk. Es azt hiszem, hogyha valaki visszagondol arra a négy évre, melyet barátaimmal együtt felelős állásban töltöttem, akkor, ha teljesen el nem veszi igazságérzetét a pártszenvedély, talán el fogja ismerni, hogy igyekeztem megtenni azt, ami minden magyar embernek az utolsó három évben legelső parancsoló kötelessége volt: hogy e nagy világmérkőzésben azt az óriási erőt, mely a magyar nemzetben rejlett, melyet nem mi vittünk bele, — mert hiszen ki vihetne bele, ha nincs benne — azt az erőt, amelyet a magyar nemzet beledobott a mérkőzésbe, becsületesen, nem dicstelenül és nem sikertelenül igyekeztem kihasználni közös nagy czéljaink elérésére, a magyar nemzet tekintélyének, presztízsének, súlyának emelésére (Hosszantartó élénk tetszés és taps jobbról.) és mellesleg megoldottuk a jelvénykérdést és megcsináltuk a kiegyezést. Es ha most oly fordulat után, melynél nem akarom vizsgálni, hogy abban minő és mennyi