Képviselőházi napló, 1910. XXXVI. kötet • 1917. junius 21–julius 23.
Ülésnapok - 1910-735
735. országos ülés 1917 Julius 5-én, csütörtökön. 251 a hatalmi túlsúlynak a németek kezéből a szláv- . ság kezébe való átháramlása, amely ma mindnyájunk előtt nyilvánvalóan és kétségbevonhatatlanul alakult ki és amelyre a császári amnesztia ténye, amely bizonyára a legfenköltebb és a legmagasztosabb érzésekből fakadó császári kegy, de amely ellenjegyezve van és amelynek politikai szimptomatikus jelentősége óriási horderejű, tette fel a koronát. Nem kell nagyon éles szemmel figyelni az eseményeket és nem kell nagyon finom füllel hallgatózni, hogy ezzel a politikával szemben, amely Ausztriában ma folyik és amelyre, nem tudom, a külügyminister ur milyen befolyást gyakorol, az az érzésünk legyen, hogy ez a trializmus, vagy, ha ugy tetszik, a föderalizmus felé látszik Ausztriát vezetni. (Igaz! Ugy van! jobb felöl.) Az egészben az a feltűnő, hogy a magyar közvélemény ezzel a ténynyel, mint valami távollévő bizonytalan lehetőséggel foglalkozik csupán, mikor különös módon annak körvonalai odakint szövetségeseinknél, de ellenségeinknél is, egész világosan kezdenek kibontakozni. A német lapok hónapok óta hosszú czikkeket irnak az osztrák trializmusról és föderalizmusról és nem is mindig barátságtalan hangon. A Times ezzel a kérdéssel aránylag objektív módon szintén állandóan foglalkozik; miután előző czikkében megállapítja azt, hogy az osztrák föderalizmus egy szomorú tréfa — sorry farce — volna, ha egyben a magyar föderalizmus nem vitetnék keresztül, későbbi czikkében azt irja, hogy gróf Tisza István a trializmus kérdésében bukott el, végül június 12-iki számában gróf Esterházy Móricz igen tisztelt ministerelnök úrról egy egész határozott nyilatkozatot foglal magában; azt mondja, hogy Esterházy igen t. ministerelnök ur kormányalakítása három feladattal történt: az egyik a demokratikus választójog megalkotása, a másik az osztrák kiegyezés perfekczionálása, a harmadik a trializmus keresztülvitele. Gr. Batthyány Tivadar, Ó felsége személye körüli minister: Ki mondja ezt? B. Madarassy-Beck Gyula: A Times! (Zaj.) Én nagyon jól tudom, hogy a ministerelnök ur sohasem felel a Timesért és a mai körülmények között bizonyára nem kibánhatja senki, hogy azért a legtávolabbról is feleljen. Nagyon jól tudom, hogy az első két pont igaz, a harmadik egész határozottan nem az; mégis, t. képviselő-. ház, a viszonyoknak ilyen alakulásával szemben, mikor ilyen fenyegető, ilyen nyugtalanító jelenségek mutatkoznak, mikor a kérdés életbevágóan kell, hogy Magyarországot érdekelje, mindent csinálhatunk, de egyet nem: struccpolitikát nem folytathatunk. (Helyeslés jobbfelöl.) Nem csinálhatunk ugy, mintha nem látnánk és nem hallanánk semmit abból, ami tőlünk 5 órányi távolságban történik. (Taps jobbfelöl.) Héderváry Lehel: Eddig miért nem csinálták ? B. Madarassy-Beck Gyula: T. képviselőház! A magyar politikának 1867 óta a vezető princzipiuma az volt, hogy egy erős nemzeti Magyarország paritásban Ausztriával, amelyben a németség lehetőleg túlsulybam legyen, képezheti egy hatalmas, fejlődésképes monarchia igazi alapját. Ez a trialisztikus, föderalisztikus tendenczia, melyet most látunk, nem először jelenik meg az osztrák politikában.- 1871-ben Hohenwart gróf az akkori német többséggel szemben választások utján akarta keresztülvinni. Ez a kísérlet meghiúsult, még pedig elsősorban idősb gróf Andrássy Gyulának (Ugy van! Ugy van! Élénk helyeslés jobbfelöl.) igen határozott és igen erőteljes föllépésére. Gróf Andrássy Gyulának álláspontja akkor az volt, hogy a trializmus súlyosan sértené Magyarország politikai poziczióját a monarchiában, megsértené a kiegyezést, amely csak dualizmust ismer és nem maradhatna káros hatás nélkül a magyarországi nemzetiségi kérdésre. T. ház! Én azt hiszem, hogy ma, mikor a szláv befolyás erősödését lépten-nyomon látjuk, mikor a cseh kérdésen kivül itt van a még elintézetlen lengyel kérdés s a háttérben a délszláv kérdés sötét kísértete emelkedik, e kérdésben magyar ember nem gondolkozhatik másként, mint ahogy akkor idősb gróf Andrássy Gyula gondolkozott. (Élénk helyeslés.) Gróf Tisza István egyik legutolsó beszédében kifejtette, hogy a dualizmus megszüntetése a majorizálás lehetőségének teszi ki a monarchiában Magyarországot, ez j)edig hazánk szuverenitásának, függetlenségének, szabad önrendelkezésének halálos döfést adhatna. Teljes lehetetlen továbbá t. ház, hogy egy esetleges föderalisztikus alakulás a legerősebb és legvégzetesebb befolyást ne gyakorolja a magyarországi nemzetiségi kérdésre. A contagium veszélyénél fogva (Zaj balfelöl. Halljuk! Halljuk!) Magyarország nem akar szűkkeblű nemzetiségi politikát folytatni; hanem attól a méreganyagtól, amelylyel az osztrák nemzetiségi kérdés telítve van, (Igaz! Ugy van! jobb felöl.) amely most az entente-frázisok befolyása alatt még sokszorta veszélyesebbé vált, nemzeti léte^ érdekében mereven el kell zárkóznia. (Általános helyeslés.) Ez a kérdésnek objektív része. De van egy szubjektív része is (Halljuk! Halljuk!) az egész magyar nemzet szempontjából. Van valami, amit ez az ország alig tudna elviselni. Nem tudná elviselni ez a nemzet, mely a legvéresebb küzdelmekben, a Kárpátokban, Szerbiában, az Isonzónál határt nem ismerő hősiességgel s áldozatkészséggel ontotta a drága magyar vért, (Ugy van! Ugy van!) amely mérhetetlen megpróbáltatások közt, súlyos gyász és szenvedés mellett sziklaszilárdan áll minden bajt, amely a háború negyedik esztendejének küszöbén hazájáért és királyáért a legcsodálatraméltóbb erő32*