Képviselőházi napló, 1910. XXXVI. kötet • 1917. junius 21–julius 23.
Ülésnapok - 1910-730
166 730. országos ülés 1917 június 26-án, kedden. szaka sajátságos álmom volt ugyanerről a kertről. Szépen kezdődött ez az álmom, de nagyon szomorúan fejeződött be. Vázsonyi kertjében, illetőleg Heine kertjében jártam én is, rendben találtam ott mindent, gyönyörűen virágoztak a fák, zöld volt a pázsit. Az öreg kertész urat kerestem. Nem találtam sehol. Jártam a jól ápolt utakon, mig végül egy lúgos előtt szomorúan és sirva megtaláltam az öreg kertészt. Hock János: Be volt rúgva. Richter János : Kérdeztem, mi az oka szomorúságának. Rámutatott egy gyönyörű szoborra, amely a lugasban állott. Az Igazság istennőjét ábrázolta, (Derültség jobbfelől.) bekötött szemmel, bal kezében a mérleggel, jobb kezében a pallossal. De közelebbről figyelve a szobrot, láttam, hogy Mányzik a pallost tartó jobb keze, ott fekszik, összetörve, a pallossal együtt, a szobor alatt. Tisztelt ház ! Kevesen voltunk itt egy ülésen, körülbelül három hónappal ezelőtt, talán soknak emlékezetéből kiesett egy epizód, amely itt történt, egy nem kellemes epizód, amikor azokon 'd padokon felszólalt egy képviselő és mikor a hadi csalókról volt szó, azt mondotta, hogy aki a magyar Curia küszöbét átlépi, az elmondhatja Danteval: Lasciate ogni speranza, mert a magyar királyi Curiánál az anyagi igazságot már nem lehet megtalálni. (Taps a jobboldalon.) Ez a képviselő volt dr. Vázsonyi. Vilmos, jelenleg Magyarország jgazságügyministere. (Felkiáltások jobbfelől: Szomorú ! Zaj balfdől.) Kun Béla : A Lukács-jjerben megtalálta az igazságot ! Richter János: Tessék a naplót elolvasni, sohasem hazudtam. (Zaj.) Szokatlan módon felháborodva utasította vissza az akkori igaszágügyminister ur ezt a rettenetes mondását a képviselő urnak. Én ezt nem mondom éllel, én nem akarok támadni soha, sohasem támadtam ebben a házban senkit, de ha van testület Magyarországon, amelyre kell, hogy mélységes tisztelettel s nagy megnyugvással tekintsen minden magyar ember, ugy a magyar királyi Curia az. (Igaz! Ugy van ! a jobboldalon.) És aki ezt a tiszteletet kisebbiti, ki ezt a megnyugvást megbontja az emberek szivében, az rossz szolgálatot tesz a hazának, mert megrenditi a közönségben a magyar biró igazmondásába vetett hitet. (Igaz ! Ugy van ! a, jobboldalon.) Ép azért említettem, hogy nem éllel beszélek, hanem kérve kérem Magyarország jelenlegi igazságügyminis'erét, — sajnálom, hogy nincs itt, mert szemtől-szembe szerettem volna neki ezt meamondani — használja fel az első alkalmat és (Felkiáltások jobbjelöl: Távozzék!) tegye jóvá Vázsonyi Vilmos igazságügyminister azt. amit Vázsonyi Vilmos demokrata képviselő elkövetett. (Helyeslés jobbfelől.) Én igazságos vagyok, én tudom az ő akkori sj^ecziális helyzetét, mint védőügyvédét, (Igaz! Ugy van!) én konczedálom azt is, hogy a magyar királyi Curián és egyáltalában a magyar királyi biróságoknál most szigorú Ítéletek hangzanak el, de azt tartom, hogy nem lehet elég szigoTU biró Magyarországon azon lelketlen kufárokkal, azon vad bestiákkal szemben, (Élénk helyeslés jobbfelől.) akik minden meg nem engedett módot felhasználnak arra, hogy olyan pénzből gazdagodjanak, melyhez a magyar hősök vére és a magyar anyák vére tapad (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon.) és akik megnehezítik annak a nagy démosznak, amelynek érdekében ez a választójogi küzdelem folyik, hogy megkapja a maga kenyerét. (Igaz ! Ugy van ! jobbfelől.) S ezzel búcsúzom Vázsonyi Vilmos igazságügyminister úrtól és előterjesztek egy kérelmet a kormánypárthoz, de ezt előbb kellőleg meg kell alapoznom. (Halljuk! Halljuk!) A válság alatt csodálkozással, vagy inkább megdöbbenéssel olvastam az újságokban nullo contradicente s ezért igaznak kell tartanom gróf Andrássy Gyula urnak egy rövidke nyilatkozatát, mely igy hangzik szó szerint : »Mi mindnyájan gyülölségnek tárgyai vagyunk.« Én keresztény katholikus pap és képviselő létemre szigorú lelkiismereti vizsgálatot tartottam, igaz-e az, hogy például én gyűlölök itt a házban valakit és akkor eszembe jutott, hogy hányszor tapsoltam én ebben a házban gróf Andrássy Gyulának, gróf Apponyi Albert és a többi érdemes ellenzéki vezérnek. Most is a fülembe cseng az a sok elismerő szó, amely arról a székről, Tisza István ajkáról elhangzott Apponyi Alberttel, Andrássy Gyulával és a többi vezérrel szemben s akkor arról is gondolkoztam, nem tévedek-e, vájjon volt-e valamikor gróf Andrássy Gyulának egy elismerő szava ezzel az oldallal és különösen a mi vezérünkkel szemben ? (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) Bocsánatot kérek, de én nem találtam soha azt, hogy valamikor helyeselt volna, hogy valamikor tapsra emelte volna az ő kezeit, pedig arról a székről elhangzottak olyan beszédek, amelyeket minden magyar ember bátran megtapsolhat. (Igaz! Ugy van ! a jobboldalon.) Csuha István : Épen tegnap tapsolt Andrássy ! (Felkiáltások jobbfelől: Apponyinak !) Richter János : Visszatérek abba a bizonyos Heine-féle kertbe, látom azt a kertet, amelyet tehetségünk szerint ápoltunk, láttam benne virágokat, szép cserjéket, fákat, pázsitot, de láttam ebben a keitbsn mázsányi köveket is, azokat a vádakat, amelyeket önök szórtak ellenünk, a sok gázbombát, amelylyel leperzselték a pázsitot, a sok büzbombát, melyet ebbe a kertbe szórtak és mely kulmináczióját érte 1916. évi deczember hó 18-án, mikor az önök vezére azt mondotta itt a házban : »Mi c::ak azt az egyet támadjuk meg, csak abba az egybe nem tudnánk belenyugodni, hogy a politikai harczokban többnyire piszkos, többnyire korrupt és csaknem mindig durva eszközökkel, győző a maga zsákmánya körébe vethesse Szent István koronáját.« (Zaj jobbfelől. Mozgás balfdől.) Ha ez jogos kritika, ha ez nem gyűlölködésből fakadó rosszhiszemű kritika, (Igaz ! Ugy van ! jobbfelől. Zaj balfdől.) akkor én igazán nem tudok
