Képviselőházi napló, 1910. XXXVI. kötet • 1917. junius 21–julius 23.

Ülésnapok - 1910-730

730. országos ülés 1917 június 26-án, kedden. 165 valódi dernokrácziát Magyarországon, nem lehet behozni addig, amig a nemzetiségi kérdés nincs megoldva. (Mozgás és zaj. Halljuk! Halljuk I Felkiáltások : A gyorsírók sem hallják ! Nyugtalanság.) Sajnálom, hogy ily világesemények minket ily helyzetben találtak, hogy ez a kérdés nincs megoldva, de mindaddig, amig a nemzetiségi kérdés a kölcsönös bizalom alapján nincs megoldva, a politikai pártok mindig fogják felhasználni az u. n. nemzetiségi mumust, a nemzetiségi veszélyt a valódi demokráczia behozatala ellen, amint az előttem szólt Rakovszky Iván t. képviselő ur is tette a magyar egység, a magyar nép történeti fejlődése is nem tudom mi egyéb tekintetében hivatkozva a nemzetiségi veszélyre. De ugy látszik, hogy most az utóbbi időben már látják, hogy a nemzetiségi veszély már nem fog e kérdésben és mert most nemcsak a naczionalizmus, hanem a szoczializmus, a demokratizmus és a radikalizmus mezején is látnak veszélyeket. Nos, azt hiszem, hogy a nemzetiségi kérdés meg lesz oldva, mind e veszélyek eltűnnek. A nemzetiségek semmivel sem adtak okot arra a vádra, hogy kifelé gravitálnak, hogy a magyar állam egysége, szuverenitása, integritása ellen izgattak volna. Ennélfogva az a kormány, amely a magyar állam egységét a nemzetiségek létfeltételeivel összhangba tudja hozni, megoldotta a kérdést. Hiszen mit kivannak a nemzetiségek ? Mit kivánunk mi románok ? Kivánjuk, hogy önálló, szabad fejlődésünk legyen politikai, kulturális és gazdasági téren. Ugron Zoltán : Mit jelent az, hogy politikai téren ? Mihail Tivadar: Azt, hogy nekem is meglegyen ugyanaz a jogom, mint polgárnak, mint a hazáért vérrel és pénzzel áldozó állampolgárnak, mint önnek. (Élénk felkiáltások jobbfelől: Hát ez nincs meg ? Hiszen megvan !) Nem akarok konkretizálni. Belátjuk, hogy e kormány a lehető legnehezebb körülmények között jutott hatalomra és szinte bámuljuk bátorságát, hogy ily súlyos körűimének között ily nehéz kérdés megoldásához fogott. De ha a demokratizálás e kérdését meg tudja oldani az igazságnak, az egyenlőségnek alapján, mi leszünk az elsők, alak őt üdvözölni fogjuk. Tanulva mégis a múltból és látva a mostani helyzetet, nem helyezkedhetünk azon álláspontra, hogy a kormánynak bizalmat szavazzunk. A volt ministerelnök ur mindig azt hányta szemünkre, miért nem lépünk be valamely nagyobb politikai pártba. Hát talán megtettük volna, ha lett volna Magyarországon oly politikai párt, amely azt mondta volna : Te, nemzetiségi párt, mit akarsz ? Jer, beszéljük meg, biztosítom neked ezt a jogot meg ezt a jogot st'b. (Zaj jobbfelől. Elnök csenget.) Nemcsak hogy nem tették, hanem mihelyt tárgyaltunk az illető kérdésről, már az illető kormányt is árulónak nevezték. Ma megint ugyanily helyzetben vagyunk. Ennélfogva, tisztelt ház, én csak azt akarom jelen alkalommal felhozni, hogy mindazon vádak, amelyeket pártom, vagy a román intelligenczia, a nép magatartása ellen felhoznak, alaptalanok és én kérni fogom a kormányt, hogy a konkrét esetekben, amelyeknek nagyon sok a száma, tegye meg a sürgős intézkedéseket, mert csakugyan nem megfelelő, hogy mi, akik azon tragikus helyzetbe jutottunk, hogy Románia háborút üzent és katonáinknak fajtestvéreink ellen kell harczohiiok, mig mi, az itthonmaradók, a katonáknak szülei nap-nap után üldöztessenek, mert bizonyos nyilatkozatokat nem irnak alá, mert bizonyos főszolgabirónak a kedvében nem járnak. Ezeket elmondva, tisztelt ház, én kijelentem, hogy bár nem vagyok bizalommal a kormány irnát, de mert meg akarom adni az eszközöket arra, hogy a kivánt eredményhez juthassunk a háborúban, az indemnitást megszavazom. Elnök : Szólásra ki következik % Hoványi Géza jegyző: Richter János ! (Halljuk ! Halljuk !) Richter János: T. ház ! A legnagyobb sajnálatomra nem követhetem a régi parlamentáris gyakorlatot, nem reflektálhatok a t. előttem szóló beszédére, mert a nemzetiségi kérdésben egy sajátságos felfogás érlelődött meg, amelyet a világháború igazol, hogy t. i. nem szabad a magyarországi nemzetiségeket egy kalap alá vonni, mert más pl. a román és más a tót nemzetiségű kérdés. Mondom, a háború igazolta ezt, mert tót testvéreink vállvetve a magyar fiukkal hűségesen ontották verőket a magyar hazáért, (Igaz! Ugy van! jobbfelől.) mig általánosságban nem lehet ugyanezt elmondani a román testvéreinkről. Miháli Tivadar: Miért nem ? Richter János: Kérem, a ház egyhangú felfogásaként nyilvánult meg itt tegnap az, hogy, mondom, a tót testvérek mindenütt hűségesen küzdöttek a magyar hazáért, mig, ami román testvéreinket illeti, — a nép jó volt ott is — de a román intelligenczia, a vezető elem ellen van kifogás, (Ugy van! jobbfelől.) azok nem feleltek meg a magyar nemzet várakozásainak. Pedig itt lett volna az alkalom most, a világháború alatt, bebizonyítani, hogy az a vád, amit ellenük röpített az egész képviselőház, nem igaz. Miháli Tivadar (közbeszól). Richter János : Sajnos, az egész magyar képviselőház tudja, hogy román testvéreink nem feleltek meg minden tekintetben kötelességeiknek. Hock János: Kitör a tót-román háború! (Derültség!) Richter János: Ámbár nem mindig áll az a közmondás, hogy bis repetita piacent, mégis én is foglalkozni fogok azzal a mesével, amelylyel Rakovszky Iván t. barátom ma foglalkozott. A naplót forgatva olvastam Vázsonyi Vilmos igazságügyminister ur szombati beszédét és azt a mesét, amelyet Heinebői idézett, amely olyan szépen kezdődik és olyan szomorúan végződik. Kerestem az applikácziót. Gondolkoztam sokáig. Nem tudtam megtalálni. Talán ez volt az oka, hogy azután éj-