Képviselőházi napló, 1910. XXXVI. kötet • 1917. junius 21–julius 23.
Ülésnapok - 1910-729
128 7%9. országos ülés l9lf június 25-én, hétfőn. .Bennem látták a megmentőjüket. Ez volt éjjel 12 órakor. Egyenesen a főispánhoz mentem és azt mondtam neki : r » Méltóságos uram, nekem van egy ideám. Én idehaza maradok, mert engem ugy ismernek Romániában is, mint itt. Én védeni akarom a magyarságot és az idevaló népet.« Erre azt felelte nekem a főispán: »Nem tanácsolom neked, de ha megteszed, a kormány ezért hálás lesz irántad.« Másnap megbeszéltem a dolgot a református esperessel, a római katholikus pappal, több magyar emberrel, megalakítottak a városi tanácsot és minden rendben ment a főispán tudtával. 8 nap múlva jött ellenem valami denuncziálás és letartóztattak. Mikor Pestre kerültem, egyenesen a belügy ministerh ez mentem, akinek ezt a dolgot írásban adtam. Mondtam a belügyministernek: »Kegyelmes uram, olyan dolgok vannak ott, hogy én sem merek hazamenni.« — »Miért ne mennél haza, ha tiszta a lelkiismereted ?« — kérdezte. Nekem az az anekdota jutott eszembe, hogy két úriember megy az utczán, találkoznak egy kutyával, amely ugat, mire az egyik a másik háta mögé bújik ijedtében. »Hát te miért félsz ?« — mondja neki emez. »Nem tudod-e, hogy amelyik kutya ugat, az nem harap!« Mire a másik ezt mondotta : »En tudom, de nem tudom, hogy tudja-e a kutya ?« (Zaj, mozgás jóbbfelöl.) T. képviselőház! Nem akarom becses türelmüket hosszabb ideig igénybevenni, de én kérem az igazságügyminister urat, — lemondok a mentelmi jogról, nem akarok a mentelmi jog köpenyege alatt bujkálni — tessék utasítani a brassói ügyészt, hogy ha van valami, amit én a magyar állam érdeke ellen elkövettem, indítsa meg ellenem az eljárást, szívesen vonom le a konzekvencziát. (Felkiáltások jobbfelől: Majd levonják vele szemben !) De, engedelmet kérek, mindig suttogni, mindig denuncziálni, ezt önök is belátják, hogy ez sem nem igazságos dolog, sem nem méltányos. Azután volt még valami megjegyzése a t. képviselő urnak, de én csak ezeket akartam felhozni. (Felkiáltások jobbfelől: Hol van a családja?) Feleségemmel már több mint két éve nem élek együtt. (Felkiáltások jobbfelöl: Elment Komániába !) Elnök: A vallás- és közoktatásügyi minister ur kivan szólni. (Halljuk! Halljuk! Zaj.) Csendet kérek, képviselő urak. Gr. Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi minister: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Gróf Tisza István t. képviselő urnak beszédje igen sok vonatkozásban az én tárczámat érdeklő ügyekre is kiterjedt és ebből a szempontból és, mivel halaszthatatlan hivatalos ügyek miatt holnap a délelőtti ülésben nem leszek szerencsés megjelenhetni, kérem a t. háznak engedelmét, hogy a még rendelkezésre álló idővel élve, anyagomat lehetőleg abba beleszorítva, már ma nyilatkozhassam, ámbár a felvetett nagy politikai kérdésekről való nyilatkozás nem elsősorban az én ügykörömbe tartozik. Mondom, a t. képviselő ur beszédének főleg tárczámat érdeklő részével akarok foglalkozni. A t. képviselő ur hozzám fordult bizonyos kérésekkel, bizonyos figyelmeztetésekkel, amelyeknek a hangjából, a hozzám intézett hangsulyozottságából azt veszem ki, mintha attól tartana, hogy, nem tudom, miféle elhamarkodott, túlhajtott intézkedéseket voltam hajlandó tenni. Arra kért engem különösen, hogy hivatali elődeim rendeletein ne változtassak, azok nyomain haladjak tovább. Még nem ismerem hivatali elődjeimnek és közvetlen hivatali elődömnek különösen a nemzetiségi veszélylyel szemben történt összes intézkedéseit; még nem volt alkalmam ezt tanulmányozni; ebből folyólag egyetlenegy érdemleges lépést sem tettem idáig akár módosításokra, akár megtoldásokra. (Helyeslés jobbfelől.) Egész általánosságban szólva: Valamint első minis térségem alatt, ugy most is nagyon távol áll tőlem az a gyermekes törekvés, hogy mindent, amit elődeink tettek, felforgattak, hogy, amint velem szemben bizony néha megtörtént, (Ugy van! balfelöl,) minden lépésemet ugy irányítsam, hogy bebizonyítsam, hogy amit elődöm tett, nem ér semmit. Ellenkezőleg, én első ministerségem alatt is elődeim érdemes kulturmunkáját felhasználni, fejleszteni iparkodtam, azon továbbépíteni iparkodtam és most is a legteljesebb elfogulatlansággal fogom mérlegelni nagy nemzeti érdekeink szempontjából, hogy kielégitő-e, felfogásom szerint elegendő-e, helyes irányban mozog-e, amit hivatali elődöm tett. (Elénk helyeslés jobbfelől.) Ha ugy van — és némely részletre nézve már most is megmondom, hogy igen becses előmunkálatokat találtam tőle — ha ugy van, ha megfelelőnek találom, bizony engem eredetiségi vágy nem fog arra vinni, hogy azon változtassak. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Ámde, t. képviselőház, meg akarom mondani egész rövidséggel, csak némileg kibővítve azt, ami már a ministerelnök ur által előadott programmnyilatkozatban foglaltatik, hogy engem a tárczámnak köréhe most tartozó legfontosabb feladat, t. i. a háború által napfényre került veszedelmek elleni küzdelemben mi fog irányítani. Mondom, tárczám körében ez idő szerint ez a legfontosabb feladat, mert hiszen háborúnak közepette, nagyszabású kulturmunkát nem végezhetünk, nagyszabású haladásokat nem eszközölhetünk, bár azoknak előkészítését igenis, most is feladatomnak tartom, bár biztosithatom a t. házat, hogy nem fogom engedni, hogy fü nőjjön a lábam alatt. Mondom, a legfontosabb feladat, megküzdeni azokkal a közvetlen tapasztalatokkal, azokkal a bajokkal, azokkal a veszélyekkel, amelyek a háborús tapasztalások alapján előttünk állanak. E háboriis tapasztalások összeköttetésben nemzetiségi viszonyainkkal kétfélék: Nagyjából, egész általánosságban örvendetesek és biztatók, mert annyi áll, az tény, hogy nem magyarajku polgártársainknak nagy