Képviselőházi napló, 1910. XXXV. kötet • 1917. márczius 3–április 12.
Ülésnapok - 1910-713
86 713. országos ülés 1917 márczius 14-én, szerdán. fog osztatni s előzetes tárgyalás és jelentéstétel végett kiadatik az igazságügyi bizottságnak. Következik a napirend: A háború esetére szóló kivételes hatalom igénybevételére vonatkozó ministerelnöki hatodik jelentés (írom. 1324, 1349) folytatólagos tárgya] ása, Ki a következő szónok'? Vermes Zoltán jegyző: Sohuller Eezső! Sehuller Rezső: T. ház! Bátor vagyok előrebocsátani, hogy nemcsak a saját nevemben, hanem szász képviselőtársaim megbízásából is bátor vagyok nagyon rövidesen, csakis az erdélyi betörés alkalmából felmerült károkra vonatkozólag néhány megjegyzést tenni. (Halljuk ! Halljuk!) Nekünk annakidején szemrehányást is tettek azért, hogy akkor, amikor ez az ügy először került a ház szine elé, mi akkor a vitában nem vettünk részt, Azt hiszem, hogy az azóta lefolyt események nekünk adtak igazat. Vártunk, amig a kérdést jobban lehetett áttekinteni és hogy a kedélyek némileg lecsillapuljanak. Habár ez, éppen Schmidt Károly és Siegescu t. képviselőtársaink beszédéből kitünőleg, még mindig nem történt meg egészen. Megjegyzem, hogy én ezt a kérdést egyáltalán nem érintettem volna, de ha már ez megtörtént, azt is meg kell mondanom, hogy aki a brassói román lakosságnak — egyébről nem is szólva — csak a közbiztonság rovására elkövetett cselekményeit látta, az egyáltalán nem csodálkozhatik azon a hangulaton, amely Schmidt Károly t. képviselőtársain beszédének alapját képezte. De utóvégre hangulat és politikai gondolkozás két dolog és Siegescu t. képviselőtársamnak igaza van abban a feltevésben, hogy Schmiclt Károly képiviselő ur csak a saját nevében beszélt, nem pedig szász képviseltőársaim megbizásából. (ügy van! a szászok padjain.) Nem tekintjük a mostani viszonyok közt politikai feladatunknak, ámbár az állampolgári kritika jogát senkitől sem lehet megtagadni, hogy más népek magatartásáról a jelen viszonyok között Ítéletet mondjunk. Ezt a történelem meg fogja tenni és mi mindaddig, mig ez véglegesen ebben vagy más irányban' nem fog megtörténni, szívesen akarjuk elhinni, hogy az az erkölcsi bizonyítvány, amelyet a történet a román nép zömének' ki fog állítani, a legjobb lesz. A saját magunktartásáról nem akarunk vitatkozni és arra kérjük Siegescu t. képviselőtársamat, bizza csak azt -ránk és kötelességtudásunkra, (ügy van I jobbjelól.) En, t. képviselőház, nagyon tudom méltányolni azt a fájdalmat, amelynek sokan kifejezést adtak itt a t. házban, az ellenségnek Erdélybe való betörése, miatt és a szenvedések miatt, amelyeknek Erdély egyes részei ki voltak téve. De igenis igénybe veszem szász népem számára azt, hogy nálunknál aligha érezte valaki mélyebben annak a sorskérdésnek felvetését, amely akkor látszólag Erdélyre vonatkozólag bekövetkezett. (Igaz 1 ügy van ! a jobboldalon.) Hála Istennek, csak látszólag, mert Románia azóta nemesak a hodie mihi, i cras tibi-t érezte, de azt is, amit ránk vonatkozólag csak remélni merte, teljes leveTetését. Azt hiszem, ez a háború is növelte az emberekben a tudatot, hogy Isten segítsége nélkül minden emberi törekvés hiábavaló. Azokban a szomorú napokban, mikor az ellenség Erdélybe betört, mikor veszélyben láttuk történelmünk emlékeit, egész mivoltunkat, családunkat, vagyonunkat azon a földön, amely föld nélkül mi sem lehetünk többé azok, akik eddig voltunk, (Igaz! ügy van! a jobboldalon.) mikor azt a földet el kellett hagynunk, egyet nem vesztettünk el, nem vesztettük el azt a bizalmat, hogy a gondviselés, amelynek kezébe kis népünk léte is le van téve, meg fog bennünket tartani annak, ami eddig voltunk, magyar hazánk hü német polgárainak. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Sok szó esett arról, hogy megtörtént-e minden abban a tekintetben, hogy Erdély a román betörés következményeitől megóvassék ugy külpolitikai, mint katonai és beligazgatási téren. Ami a kérdésnek első oldalát illeti, én azzal nem akarok foglalkozni, mert azt hiszem, ez a háború megmutatta azt, hogy mindezeket a kérdéseket, legyenek azok még oly fontosak, nem bírálhatjuk el, ha nem ismerj üli, hogy ugy fejezzem ki magamat, az egész világ helyzetét különösen katonai szempontból, ugy saját, mint szövetségeseink és ellenségeink erőviszonyait és momentán diszpoziczióit. (Igaz! ügy van 1 a jobboldalon.) Ezen ismeretek nélkül, amelyek nekem rendelkezésemre nem állanak, minden kritika többé-ke vés bbé meddő lesz. (Igaz! ügy van! a jobboldalon.) Az első kérdés, mely a beligazgatás terén felmerül, az, hogy a kormány egyáltalában befolyásolja-e a lakosságot azon elhatározásában, hogy lakhelyét elhagyja-e vagjr sem. Hallottam azt a nézetet, hogy az állampolgárnak okvetlenül fenn ke'lene tartani a kapcsolatot az államhatalommal. Azt hiszeni, mindenkinek joga van feltenni, hogy az állam képes lesz azt a területet, hová az ellenség behatolt, megint visszaszerezni, és ha valaki otthon marad azért, hogy a sajátját megvédje, ezáltal nemcsak magának, hanem az államnak is tesz szolgálatot, amennyiben az állam ezen terület visszafoglalása után ott nemcsak kártérítési igenyelet, hanem adótárgyakat is fog találni. Én tényleg azt látom, hogy sokan azok közül, aMk otthon maradtak, magukat a legjobb polgári erények által vezéreltették, amennyiben bizon3 7 os kemény elhatározással még életük bizonyos veszélyeztetése mellett is meg akarták védeni ekszisztencziájuk eddigi alapját, úgyszólván odanőve érezvén magukat ahhoz a da-ab földhöz, hol ők és őseik otthonukat találták. En tehát mindebből azt a konzekvenciát vonom le, hogy a kormánynak a lakosságnak ebben a tekintetben a legnagyobb szabadságot kell hagynia egészen addig a határig, hol a közszempontok az ellenkezőt nem kívánják, mint pl. a hadköteles férfilakosságnak eltávolítását. Nagyon fontos intézkedése a t. kormánynak
