Képviselőházi napló, 1910. XXXV. kötet • 1917. márczius 3–április 12.
Ülésnapok - 1910-712
74 712. országos ülés 1917 márczius 13-án, kedden. lehetősen kezdetleges stádiumban vannak, de a nép széles rétegeihez nem is tudunk másképen férkőzni, mint az iskola utján. (Helyeslés.) Én tehát a vallás- és közoktatásügyi minister ur figyelmét is felhívom, hogy legyen szíves, lássa el nagyobb közgazdasági tartalommal elemi iskoláinkat, hogy azok a reális élethez alkalmazkodjanak, mert a falusi iskolából kijövő gyermekek nagy része amúgy is gazda lesz. Az egész utókor hálás lenne tehát a t. minister urnak azért az intézkedéseért, ha pl. már a tanitóképzőintézeteket több gazdasági tartalommal látná el, mert Magyarországon az lehet teljesen közömbös, hogy az a tanító tanult-e logaritmust, az azonban nem közömbös, hogy érti-e a szakszerű gazdálkodást és a tanulókat tudja-e ebben az irányban oktatni. (Helyeslés balfelöl.) Teljes mértékben honorálom azt, amit a t. földmivelésügyi minister ur a többtermelésről mondott. Ö maga azonban beszédének végén nagyon szomorúan konstatálja azt, hogy lehetetlen állapot, t. ház, hogy a földmivelésügyi tárcza kebelében, mely hivatva van az ország gazdaságát irányítani, a jogi kvalifikáczió legyen az egyedüli minősités«. Sajnos, hogy a háborúban kellett erre ébredni! Pedig nem a jogtudás, hanem a gazdasági szaktudás az alapja jövendő gazdasági boldogulásunknak és fejlődésünknek. (Helyeslés.) Végül bizonyos rezignáczióval igy szól a minister ur : »Legyen meggyőződve a t. ház, hogy azok az intézkedések, amelyek megtehetők, megtörténnek. A többire akkor fog sor kerülni, amikor a háború után tisztán fogunk látni. Nem hangzatos programmokra van szükségünk, de intenzív munkára«. Minden szava színigazság ! Minden mondata, mondatának minden ize, a szavaknak minden tagja aranybetükkel Írandó fel. De én azt mondom, t. ház, hogy bizonyos rezignáczióval mondotta ezeket. Hisz jelen voltam, hangját is hallottam. Mert sajnos, azt látjuk, hogy ha egy kormányférfiunak nagy konczepcziói, súlyos elvei, nagy tervei vannak, rendesen előbb tűnik el a látóhatárról, mintsem azokat valósithatná. Utalok a t. mörster urnak elődjére, gróf Serényi Béla volt földmivelésügyi minister úrra, kinek e házban elhangzott gyönyörű tervei mindnyájunk szivében egy szebb jövő reményét keltették fel. (ügy vanJ balfelöl.) Visszaidézem a t. ház emlékébe, amit a t. volt földmivelésügyi nrirster ur az állattenyésztés szempontjából a legelőkre nézve tervbe vett, amit az é-tékesités terén hangoztatott, hogy nemcsak termelni, hanem éitékes'teni is kell és amit erre nézve különösen a konzumvásárok ügyében megigéit. Es ime, előbb kellett távoznia helyéről, mintsem ezeket a szép terveket, melyeket a mostani földmivelésügyi minister urnak is nagyon figyelmébe ajánlok, az életbe átvihette volna. Mert hát én azt hiszem : igazság az, s aláírom, bárki mondta is, hogy a földmivelésügyi ministernek hivatása nem merülhet ki az állatorvosok kinevezésében. Kérek szünetet, t. elnök ur, minthogy még hosszabban óhajtok beszélni. Elnök: Az ülést öt perezre felfüggeszteni; (Szünet után.) Frey János : T. ház ! A kormány közélelmezési politikáját kívánom bonozkés alá venni és ezzel rátérek beszédem tulajdonképeni tárgyára. Általános jelszó a többtermelés. A t. ministerelnök ur egy ízben azt a kijelentést tette, hogy választójogi politikánkat alapozzuk meg előbb megfelelő gazdasági kultúrával és megfelelő kulturális fejlődéssel. Ebből kifolyólag beszédemet két részre osztom ; először a gazdasági, azután pedig a kulturális fejlődés kérdésével akarok foglalkozni, hogy végül konklúziót vonjak ebből a választójogi politikát illetőleg. Tény az, hogy ha egészséges választójogi politikát akármik, akkor csakugyan először' a gazdasági, de még inkább a kulturális fejlődést kell elősegítenünk. A gazdasági fejlődést illetőleg a kérdést két részre oszthatjuk : a termelés kérdésére és az élelmezés kérdésére. Először az utóbbival foglalkozom, bár eleve kijelentem, hogy a termelés az élelmezés alapja és ha a termelésről megfeledkezve egyoldalú élelmezési politikát űzünk, akkor gazdasági fejlődés helyett gazdasági krízist idézünk elő. Tudjuk, hogy van közélelmezési hivatalunk, amelynek az a hivatása, hogy a meglévő készletet gondozza és azt arányosan és igazságosan kioszsza. De szerintem ha mi egészséges gazdasági politikát akarunk folytatni, akkor nem annyira közélelmezési, mint inkább köztermelési hivatalra lenne szükségünk, (ügy van! balfelöl.) Mert ha mi nem a termelésre fektetjük a fősúlyt, hanem csak a grammozásra, a latozásra, akkor bekövetkezik az idő, amikor nem lesz mit kimérnünk. Nem vitatom el a jóakaratot sem a kormánytól, sem a közélelmezési hivataltól, mégis azt látjuk, hogy az ország némely vidékein komoly bajok vannak. A z újságból olvasom, hogy Biharmegyében minden megvan, még a román búzából is kapott már szállítmányt és ujabb szállítmányokra van reménye. Már február 9-én kifejezték ezt a reményüket, azóta talán meg is kapta már. Az első szállítmány a katonaságnak jutott, de a polgári hatóságot is biztatták, hogy szintén kap ebből a román búzából. Más megyéből elvisznek, Biharba meg hoznak. Valószínűleg szükség van ott rá. Ezt csak mint kis epizódot vagyok bátor felemlíteni. A szövetkezetek panaszkodnak, hogy nem jutnak a mindennapi czikkekhez. Veszprém vármegye gazdasági egyesülete feliratban sürgette a' tej, petróleum, só és az iparczikkek árának makszimálását. Debreczen városa ugyancsak kívánta az iparczikkek makszimálását. Nap-nap után olvassuk az ország minden részéből jövő ezeket a kívánságokat, de ez mindeddig mégse történt meg. A tej és a ezukor nagyon kis mennyiségben jut egyegy személyre. A városokban hetivásárok napján
