Képviselőházi napló, 1910. XXXV. kötet • 1917. márczius 3–április 12.

Ülésnapok - 1910-712

712. országos ülés 1917 magyar követünk ;

s, ki nem a Quirinalnál, hanem a Vatikánnál volt akkreditálva, (Igaz I • Ugy van ! a báloldalon.) tehát a háborúra nézve semleges hatalomnál és mégis Olaszország ellenséges indulata folytán és a garancziális törvény hipokrizise folytán kénytelenek voltak elhagyni Rómát és azt az ekszteiritoriális területet, melyet mi ott bírunk, s jelenleg, mint tudjuk, Svájczból intézik dolgoikat. Ezzel nemcsak a római Szentszék szuverenitásán esett sérelem, nemcsak a római Szentszék függetlenségén és szabadságán ejtetett csorba, ezáltal nemcsak a világ katolikusainak millióit sértette meg az olas7

; állam, hanem sérelem esett Magyarország, helyesebben mondva az osztrákmagyar monarchia szuverén jogán. És nemcsak ezen az oldalon, hanem minden állampolgárnak a szivében mély felháborodást keltett, minden polgárnak felháborodással kapcsolatos tiltakozását provokálta az, hogy egy, Olaszországra nézve semleges hatalomnál akkreditált követünk nem maradhatott a helyén, amiáltal a nemzetközi jogon mély sérelem esett. (Igaz! Ügy van! a baloldalon.) De nemcsak ez történt, nemcsak erre akarom a t. ház és a t. kormány figyelmét felhivni, hanem több is történt. . Az olasz kormány jónak látta, hogy a mi nagykövetségünknek római palotáját, a Palazzo di Veneziát, amelynek fentaitására delegáczionális költségvetésünkben évről-évre mindig bizony

T

os kiadást látunk, egyszerűen konfiskálja, lefoglalja, elkobozza. Ha volt törvénye amely hiányosságát megmutatta, az a garancziális törvény, amelyet Olaszország egyoldalulag hozott, e háborúban mutatta meg, mennyire nem védi az a benne elismert pápai szuverenitást és hogy az, amit ott mond az ő felségjogairól, az ő sérthetetlenségéről, az ő szuverenitásáról, midőn azt expressis verbis elismeri, csak egy rongyos papiros, (ügy vanJ balfelél.) De nemcsak a nemzetközi jog szabályain ütött rést az olasz kormány, hanem még a kegyeletnek egyszerű megnyilatkozását is mélyen megsértette. Tudjuk, hogy midőn Istenben boldogult felséges királyunk, I, Ferencz József meghalt, hogyan mesterkedett az olasz kormány mindenképen azon, hogy a Szentszék ne rójja le a kegyelet adóját a nagy fejedelem, a nagy király iránt, tudjuk, hogy mindenképen meg akarta akadályozni és részben meg is akadályozta, hogy még az ünnepélyes rekviem is megtartassék Istenben boldogult felséges királyunkért. Midőn az emberek már ennyire kivetkőznek az emberi érzésből, midőn már nemcsak a jognak — mondjuk — merev statútumait rúgják fel, hanem még a kegyeletnek legelemibb megnyilatkozását is megakadályozzák, ezt, azt hiszem, ez a képviselőház és ez a kormány szó nélkül nem hagyhatja. Történtek azonkivül még más sérelmek is a pápa szuverén jogain. Többi között felemlítem a brüsszeli nuncziaturának és e nuncziatura levéltitkának megsértését az olasz kormány részéről, felemlítem azt a legutóbb történt esetet, amidőn KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. xxxv. KÖTET. márczius 13-án, kedden. 65 behatolt magába a Vatikánba és az ott tényleges szolgálatot teljesítő titkos kamarást, Gerlachot azért, mert német származású, tehát a szövetséges államhoz tartozik és a Vatikánban nemcsak a mi szövetségesünk ügyét, hanem a mi ügyünket is .képviselte, Rómából és a Vatikánból egyszerűen kiutasította. Ha a háború pár év előtt tör ki, megtörténhetett volna, hogy nem éjjen német titkos tanácsost utasit ki ; hiszen tudjuk, hogy pár évvel ezelőtt magyar ember töltötte be ezt a hivatást a Szentszéknél és épen csak véletlenség dolga, hogy legutóbb német alattvaló teljesítette a pápánál ezt a titkos kamarási szolgálatot. Mondom, ha a háború pár év előtt tört volna ki, egy

T már itthon, hazánkban élő, köztiszteletben álló férfiút ért volna ez a kiutasítás az olasz kormány részéről. De tovább megyek. Még az olasz kamarában is szóvá tették ezt a legutóbbi üléseken és ott egy képviselő felingerültségében nemcsak Gerlach kiutasítását, hanem határozott letartóztatását is indítvám

r

ozta arra az esetre, ha még nem hagyta volna el Olaszországot. Én ebből kifolyólag a római kérdésnek tarthatatlan helyzetét akarom kiemelni. Soha, amióta a világ áll, annyira nem érezte az emberiség, hogy a semlegeseknek u. n. jó szolgálata milyen gyorsan kárba vész, hogy az. aki néhány hét előtt még a béke angyalaként lépett fel, ma már mint háborút, harezot, boszut lihegő fúria üvölti át az egész európai kontinenst. Bizonyára méltóztatnak tudni, kire gondolok itt. A háború lett most már a jelszó ott, ahol néhány héttel előbb azt hittük, hogy talán a békét fogja egy lépéssel közelebb hozni. Erkölcsi erő kell ma. A fegyverek batalma magában véve sohasem fog békét teremteni, ha az emberiség egyesítésére törekvő, fegyvereknél nagyobb, hatalmasabb, mélyebbre nyúló erkölcsi erő nem fog őrt állani, hogy a szeretet és a béke vonuljon be az emberiség szivébe. Ha valaha, ma érezzük annak szükségességét, hogy a világon egyedül és legnagy

T

obb erkölcsi tekintélyivel rendelkező szentszék az ő befolyását az emberiség érdekében függetlenül és szabadon érvényesíthesse, hogy enyhíthesse a háborút és a vele járó szenvedéseket, amelyeket — tudjuk mindannyian — most is mint rab nem kis mértékben enyhített ; amennyire azt az ő elzárt, Olaszország által elnyomott helyzete engedte, ő a háború szenvedéseinek enyhítését — pl. a foglyok, a rokkantak ügyében stb. •— oly sikeresen jwopagálta ugy nálunk, mint ellenfeleinknél is, hogy sok szép sikert ért el. Én azért nemcsak a katholikusok milliói nevében, hanem minden emberbarát nevében felhívom a kormány

7 figyelmét, vájjon most, midőn még a fegyverek zaja dul, gondolkodik-e arról, hogy a jövendő békekongresszuson ez a kérdés, amely már hosszú évek óta mondhatjuk, nálunk titkos forrongásban tartotta a közvéleményt, rendeztessék. Kérdésem van az uj külügyminis9