Képviselőházi napló, 1910. XXXV. kötet • 1917. márczius 3–április 12.
Ülésnapok - 1910-711
52 711. országos ülés 1917 teremtsen a földön, hanem hogy az aranyat minél nagyobb mértékben összehalmozzák. Werner Sombart az auri saora íamest hangoztatja, die Maoht nach Geld und Gold, amely a rendes gazdasági élet mellett megássa a maga medrét. Ennek különböző fokozatait emliti : először a rablólovagok intézményét, másodszor a kinosásást, harmadszor az alchimiát, negyedszer a különböző tervezgetéseket és protekcziókat, ötödször a kölcsönnel üző uzsorát. Aztán e hódítási vágy áthatja az egész gazdasági életet. Egy másik munkájában, melynek ozíme »Der Kapitalismus«, igy fejtegeti tovább e kérdést : »Damit tritt der Kapitalismus in die Erscheinung : jenes Wirtschaftssystem, das in wunderbar kunstvoller Weise dem Unendliehkeitsstreben, dem Willen zur Macht, dem TJnternehmungsgeiste auch, und gerade im Gebiete der Anfangssorge für den TJnterhalt ein besonders fruchtbares Peld der Betätigüng findet.« Tehát az »Unendlichkeit« a jellemzője, a hatalom és pénz határtalan megkivánása. Azért mondja ugyanő, hogy a kapitalizmus nem élő személy, hanem abstraktum : »In dieser Abstraktheit des Zweckes liegt eben seine Unbegrenztheit. Midőn kapitalizmusról beszélek, e szót nem egyoldalú értelemben veszem. Van annak többféle megnyilatkozása. Nem mondom, hogy a kapitalizmusnak, mint mmden gazdasági rendszernek, bizonyos időben ne lett volna meg a maga rendeltetése. A feudalizmusnak megvolt a maga czélja, a feudalizmus rendszere nélkül kultúránk nem tudott volna fejlődni és a feudalizmust a franczia forradalommal különösen a kapitalisztikus gazdasági rendszer váltotta fel. Bizonyos ideig ez is telj esitette a maga feladatát azáltal, hogy a burzsoázi törekvéseiben a szabadság érdekeit szolgálta. De valamint a feudalizmus ideje letűnt és ha akkor egészen feudalisztikus irányban akarták volna tovább vinni a nemzetek belső politikáját, akkor rablánczokat raktak volna a nemzetre : ép ugy azt mondhatom, hogy amint a franczia íorradalorítaaal letűnt a feudalizmus kora, ugy a mostani világháború tulaj donképen a kapitalisztikus gazdasági rendszer csődjét jelenti. Ne mondja azt senki, hogy midőn mi ezt az álláspontot foglaljuk cl, a bevett társadalmi rend ellen agitálunk. Hiszen, t. ház, ez a társadalmi rend, amely most Európában van, a legnagyobb anarchia (Ugy van ! Ugy van! balfelöl.) és nekem meggyőződésem, hogy a béke és az egyetértés Európába nem tér előbb vissza, mig a királyok és a nemzetek milliói meg nem találják a maguk eszét és ki nem dobják ezt a bálványt, amely uralkodók és népek közé furakodott, amely a harmóniát és az egyetértést megdöntötte és végveszedelembe sodorhatja Európa kultúráját. Gróf Bethlen István t. képviselőtársam igen értékes beszédében az expanzív törekvésekre hivatkozott, amely törekvések a népek terjeszkedési vágyában nyilvánulnak meg. Hivatkozott egy márczius 12.-én. hétfőn. orosz lapra, gondolom a Ruszkoje Szlovora,—de hiszen mellékes, hogy melyik lap volt, amely, azt mondhatnám, hogy csaknem találóan is olyan emberhez hasonlította Oroszországot, akinek kezeujjai be vannak kötve, ugy hogy nem tud mozogni. Iparkodik azokon a kötelékeken keresztül törni, hogy egyik oldalon a Japán-tengerhez, a másik oldalon pedig a Fekete-, illetőleg a Földközitengerhez juthasson. Az az expanzív törekvés, hogy minden nép tengerhez juthasson, nézetem szerint jogosult, valamint »tengerre magyar* a mi jelszavunk is, de minden ország nem fekhetik tenger mellett, és valóságban nem'tudjuk megtenni azt a csodát, amelyet Shakespeare egyik drámájában véghezvitt, ahol Csehországot a tenger mellé helyezte, ámde azért igenis, ha jövőnk békéje szemünk előtt lebeg — sőt nekünk specziálisan magyar érdekből is — azt kell kívánunk, hogy minden nemzetnek legyen meg a maga útja a tengerhez, és ha nem fekszik a tenger mellett, nyíljék meg számára ez az ut a szabad kereskedelem által, mert csakis a szabad kereskedelem elvével biztosithatjuk a jövőben a népek harmóniáját, és együttes kulturális működését. (Helyeslésbalfelől.) E tekintetben tényleg más módunk nincs, mint csak az, amelylyel az illetéktelen ekszpanzivitásokat visszaszoríthatjuk. Mert igenis amennyire indokolt az, hogy minden nép termékei szániára. piaczot iparkodik teremteni, olyan indokolatlan, jogtalan dolog az, ha az egyik nép e czélból a másikat agyon akarja gázolni. Az egyik számára a szabadságot, a másiknak a jogot kell biztositanunk, mert ez az egészségtelen ekszpanzi vitás bizonyos tekintetben tönkre is teheti a nemzeteket. Ez hasonlókká teszi a nemzeteket a légnemű testekhez, amelyek m'nél nagyobb területet iparkodnak elfoglalni és ez által mindjobban veszítenek sűrűségükből és fajsúlyúkból, mert. amely nemzet csak az ekszpanz : v'tásra gondol, az szükségképen vészit a fajsulyából. Az ilyen egészségtelen ekszpanziv törekvések teremtik a nemzetek közti kolliziókat, amelyek az érdekelt nemzeteket egyaránt gyengítik. E tekintetben nagyon érdekes az. amit Jaurés kevéssel halála előtt mondott : Midőn mi azt mondottuk, hogy Marokkó fegyveres elfoglalásával megnyitjuk Európa számára a- versengések és ellentétek lánczolatát, akkor azt mondták nekünk, hogy mi rossz franczia hazafiak vagyunk, pedig nekünk volt igazán gondunk Francziaország jövőjére. Azonban ebben áll a mi felelősségünk. Midőn most más foglalásokról van szó — ő t. i. Bosznia-Herczegovinára is gondolt akkor — mi nem emelhetjük fel szavunkat. »A mások bűnét saját bűnösségünk tudatában meg kell'bocsátanunk.* Tény az, hogy előbb Francziaországnak egészségtelen ekszpanzivitása maga után vonta, mint Jaurés és nemrégiben épen Jaurés szavaira hivatkozva Saraill a »Ligue de droit de l'homme« főtitkára emliti, a franczia hódítási vágy felpiszkálta az olasz ekszpanzivitást, amely azután Tripolisz után kívánkozott; ez meggyengítette Törökországot és
