Képviselőházi napló, 1910. XXXV. kötet • 1917. márczius 3–április 12.

Ülésnapok - 1910-711

50 711. országos ülés 1917 márczius 12-én, hétfőn. teljesedni, hogy majd Ausztriából jön a jövő tudósa s tanulmányozni fogja a szent Pál-templom romjait s a London Bridge ivezetének maradványait ? Talán már ahhoz az időhöz közeledünk, hogy Európa romhalmazzá válik, mert népei nemcsak most állanak egymással szemben háborúban, hanem arra gondolnak : ha majd a fegyverszünet váltja fel a dúló harezot, hogyan készüljünk a következő háborúra s a most felserdülő, sőt a most születő nemzedéket csupán csak a jövő harezra készítsük elő. Igen, meg kell fontolnunk ezeket a szavakat, A jövőbe akarunk tekinteni, s bár a jövő mindig fátyollal van födve, de olyan szomorú jövőt, amely a mostani jelennek csak örökös folytatása lenne, ilyet mi nem kívánunk sem Magyarországnak, sem Európának. (Helyeslés.) Itt a házban igen előkelő ajkakról hallottunk szép beszédeket a mostani háborúnak okairól. Legyen szabad ezekre nekem is rátérnem beszédem folyamán. Mert ha a jövőre nézve más kibontakozást akarunk, ha más jövőt akarunk népünknek biztosítani, mint amilyen jelenbe sodort bele az idő, akkor nekünk szintén azt az etiológiai módszert kell követnünk, melyről az igen t. igazságügyminister ur a kriminológia terén ma megemlékezett, vagyis az okok tanulmányozásából kell megállapítanunk, hogy hasonló okok hasonló okozatokat szülvén, ha el akarjuk kerülni az okozatokat, akkor azoknak okait kell meggyógyítanunk. (Helyeslés halfelől.) Itt a háború okairól látszólag két ellentétes nézet merült fel. Az egyik oldalról, Holló Lajos t. képviselőtársamnak hatalmas beszédében, amelyet azonban nálunk is, a külföldön is félreértettek, a háború okául az angol és német ellentét volt megjelölve ; mig gróf Appomd Albert t. képviselőtársam ugy mutatta be a háborút, hogy az a középhatalmak : Németország és Ausztria-Magyarország meg Oroszország közti ellentétből eredt. T. ház ! A történelem eseményei sokféle szálakból szövődnek. S a midőn történelmi dolog áll előttünk, nagyon vakmerő állítás, hogy ennek ez vagy az az előzménye, az oka. Mint a folyók áradását sokfélekép magyarázgatják : sok hó esett a télen, jégtorlódás^volt itt vagy ott, azért nem tudnak a vizek lefolyni, s ahog}^ mind a kettő igaz, ép ugy a történelemben minden egyes tünemény ezer meg ezerféle oknak az eredménye és nem lehet egyiket se egészen kiszakítani abból a tarka-barka szövedékből, mindegyik benne van, mint egy-egy előidézője az eseménynek vagy tüneménynek. Ezt kell nekünk is alkalmaznunk a mostani világháborúra vonatkozólag. De ha az imént emiitettem azt a hasonlatot az áradásról : igen, az áradás a hó megolvadásából is származhatik, jégtorlódásból is származhatik, de ott,, ahol munkás kezek gátat emelnek eléje, ott a vizek nem tudják elborítani a földeket. Sok mindenféle oka volt annak, hogy a világháború áradása reánk zúdult; de ez az áradás nem árasztotta volna el az európai kultúra mezejét és földjét, ha gátakat emeltünk volna neki. A mi jogi barbarizmusunk, — nemzetközi értelemben veszem itt a jogot — a mi jogi tétlenségünk, amiben Európa u. n. kulturnépei egyformán bűnösök, ez volt az oka annak, hogy ezek az áradások át tudtak csapni és elborították Európa kulturális talaját. Méltóztassanak megengedni, hogy e tételem igazolására kissé visszatekinthessek az utolsó évtized történelmére. Tény az, hogy, a mint gróf Apponyi Albert emiitette beszédében, voltak különböző feszültségek Európa népei között. Volt idő, amikor angol-német, volt idő, amikor osztrákmagyar-orosz feszültség volt és egyik feszültség ideje se múlt el. De voltak más feszültségek, amelyek elmultak. Ilyen volt pl. 1894-ben az olaszfranczia feszültség, amikor egy olasz anarchista meggyilkolta Carnot elnököt. Az olasz és a franczia munkások között bizonyos zavargások merültek fel és már-már olyan nagy volt a feszültség a két nemzet között, hogy háború fenyegetett. Nemkülönben feszültség volt a két ország között Abesszínia miatt is 1896-ban. Polónyi Géza : Tunisz ! Giessweitl Sándor: Ugyancsak Tunisz miatt. Azután nagy feszültség volt Anglia és Francziaország között 1899-ben a fasodai kérdés miatt. Ezek a feszültségek mégis elmultak. Azok a feszültségek azonban, amelyek a mostani háborút előidézték, leginkább azóta keletkeztek, hogy az 1907. évi második hágai kongreszszus minden pozitív eredmény nélkül ment széjjel. Nem tudta megteremteni az európai harmóniát, mert a régi, úgynevezett európai egyensúly már csődöt mondott és ennek helyébe jogi intézmények által biztosított harmóniának kellett volna lépni. Azonban a kellő lépés nem történt meg, mert minden diplomata csak a maga államának érdekeit nézte és nem tudott felemelkedni egy olyan poziczióra, ahonnan magasabb szempontból tekinthette volna a dolgokat. Érdekes lesz kissé kutatni, mi az igazi oka annak, hogy ez a harmónia nem tudott létrejönni. A harmónia szándéka tényleg megvolt az uralkodók között és a népek között ; hiszen a népeknek — azoknak nagy zömét értve — nem az az ambicziójuk, hogy egymással hajba kapjanak. Nagyon érdekes például e tekintetben, hogy amikor 1908 május 25. és május 29. között Falliéres köztársasági elnök a londoni franczia kiállítás megnyitása alkalmával Londonban időzött, akkor Edward a »peacemaker«, a »békéltető« angol király és Ealliéres beszédet mondtak és beszédjükben a világ békéjéről szólottak. En elhiszem, hogy őszinte volt a beszédük. Edward király többek között ezeket mondotta (olvassa) : »Az entente cordiale-ból váljék entente permanante a béke fentartására, mely az egész világ boldogsága«. Azonban a »Temps« ugyanekkor a következőket irta (olvassa) : »Az ententeból alliance növi ki magát, ezt azonban Francziaország csak ugy fogadhatja el, ha Angolország hadi készletét felemeli, ugy hogy nagyobb számú csapatokat küld-