Képviselőházi napló, 1910. XXXV. kötet • 1917. márczius 3–április 12.

Ülésnapok - 1910-711

42 711. országos ülés 1917 márczius 12-én, hétfőn. Valamint oka lehet az is, hogy a fiatalkora a mai munkaviszonyok közt már 14—17 éves korában jelentős keresethez jut s annyi pénz jut kezelje, hogy azzal okosan nem tud bánni s azért a dorbézolásra vetemedik. Oka továbbá az utánzásnak hatalmas törvénye, amely arra indítja ezeket a gyerköczöket, hogy a falurosszait és a korcsmahősöket ők iparkodjanak majmolni. Végre, hogy senki nem törődik velük, aki megakadályozná ezen életmódjuk folytatását'. Ezek, t. ház, az én adataim szerint a baj okai. Persze itt individualizálni és osztályozni kell s amikor szükség van rá: a könyörületesség és felebaráti szeretet védő és támogató munkájával — amelyre vannak megfelelő szervezeteink — felemelni a nélkülöző fiatalkorúakat, mint ahogy minden szűkölködőt. De viszont azokban az esetekben, amikor az eldurvulásnak és féktelcnkedésnek, sajnos, elterjedt példáival állunk szemben, arra szántam el magamat — és épen ezt vagyok bátor jelenteni a t. háznak — hogy felhívom mindazokat a hatóságokat, melyekre ez tartozik, hogy a baj okait megállani tsák és erről értesítsék különösen a fiatalkorúak felügyelő hatóságait és a fiatalkorúak biráit, akik azután a jelenleg rendelkezésre álló és- már kifejlett intézmények mellett könnyen megtehetik a megfelelő intézkedéseket. Különösen szükségesnek tartom azt, hogy ilyenkor megváltoztassuk azokat az életviszonyokat, amelyek között a fiatalkorú él. Ha t. i. ő ott felügyelet nélkül féktelenül garázdálkodik, akkor Ifi kell ragadni abból a környezetből és munkára kell szorítani az ország érdekében. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Én a múlt évben sikerült .kísérleteket, még csak kísérleteket, tettem abban az irányban, hogy javító nevelésre ítélt fiatalkorúakat mezőgazdasági munkára, még pedig kisebb, könnyebben végezhető munkára,, mint amilyen a gyomlálás, kerti munka, szüretelés stb. felhasználjanak. Ezek jól beváltak és több munkaadó a folyó évben ismét fiatalkorúakat kért tőlem munkára, tehát bizonyára, ha tökéletlenül is, de mégis eléggé vehette hasznukat a hiányzó mezőgazdasági munkások pótlásánál. Másrészt ezek a fiatalkorúak ilyen módon el voltak vonva attól a lehetőségtől, hogy korcsmázzanak, dorbézoljanak, csavarogjanak és garázdálkodjanak. Reggeltől estig olyképen szorították őket munkára, hogy este már a fizikai fáradtság érzése is pihenésre késztette őket. Másrészt érezték a fiatalkorúak, hogy maguk is részesei annak a nagy munkának, amelyet ez a háború a haza minden fiától megkövetel. Ez a tudat pedagógiailag oly felemelő hatást kell hogy rájuk gyakoroljon, ami sokszor nagyobb értékű lehet, mint valamely elméleti tétel. (Ugy van! a jobboldalon.) Mindenesetre szükséges azonban — és azért voltam bátor ezt a témát idehozni, hogy ezt a kérést a ház minden tagjához intézzem •—, hogy mindazok a hivatottak, a ház t, tagjai, továbbá a vidéki társadalomnak vezetői, akik tehát az osztályozás és egyéni elbírálás munkájára alkalmasak, minden ilyen esetben .azt a megoldást hozzák javaslatba a hatóság értesitésével, amely a szanálásra alkalmas. Ilyképen fogva a munkához, meg vagyok győződve, hogy még az eddigi bajokat is lehet csökkenteni, mindenesetre pedig meg lehet akadályozni azok fokozódását a jövőben. Fentartva magamnak azt, hogy azokra a különben kisebb jelentőségű témákra nézve, amik a t. túloldalról az igazságügyi tárcza ügykörének érintésével elhangzottak, egy más alkalommal tegyek megjegyzést, tisztelettel kérem, méltóztassék a jelentést tudomásul venni. (Elénk helyeslés jobbról.) Elnök: Ki a következő szónok? Vermes Zoltán jegyző: Simonyi-Semadam Sándor! Simonyi-Semadam Sándor: T. ház! Az igazságügyminister ur felszólalásában épen azt a témát érintette, amivel én akartam megkezdeni beszédemet. Meg akartam ugyanis kérdezni a minister urat, hogy a kivételes rendelkezéseknél fogva a rabmunka tekintetében nem vélne-e szükségesnek specziális intézkedéseket? Kétségtelen, hogy nálunk sok erős és egészséges ember ül, aki dolgozhatna; ezek között, azt hiszem, csekély számmal vannak olyan elvetemült emberek, akiket ne lehetne a munka erejével, nemesítő hatásával kiemelni a mai kivételes viszonyok között a rabsorból és ne lehetne nekik alkalmat adni arra, hogy munkájuk révén valahogy resti tn alják becsületüket. Én tehát arra kérném a t. igazságügy minister urat, hogy méltóztatnék intézményszerüleg megkeresni annak a módját, hogy a rabmunka beállittassék az állami szükséglet keretébe. Ha jól emlékszem, 4— 5000 ember ül átlagban évenként. Balogh Jenő igazságügyminister: Tízezer! Simonyi-Semadam Sándor: Az egy évre és többre elitéltek száma 4000 és 5000 között váltakozik, a kisebb szabadságvesztéssel sújtottak száma bizonyára körülbelül mégegyszer annyi. Tízezer emberről van tehát szó, akiknek munkaereje a mi tökéletlen, büntetési rendszerünk mellett eddig abszolúte nem volt kihasználható. Dolgoztak ugyan, de munkájuk elaprózott, tökéletlen munka volt; söprésre, favágásra, kertészkedésre használták őket, vagy vizet, szemetet hordtak. Felhívom a t. igazságügyminister ur figyelmét az Uniónak a rabmunka tekintetében kiadott jelentésére, amelyből kiderül, hogy 82.329 ember évi 34,276.000 dollár, vagyis 150 millió korona értékű munkát végzett. Egy rab tartása évenként 116 dollárba kerül, mig a keresete 670 dollárt tesz ki, a rabok tehát a mi felfogásunk szerint egész széj> kis tőkét takarítanak meg és 500 dollárral, vagyis 2500 koronával hagyják el a börtönt. Az Unióban az egész rabmunkát szerves rendszerbe állították. A rabokat