Képviselőházi napló, 1910. XXXV. kötet • 1917. márczius 3–április 12.

Ülésnapok - 1910-724

wrczius 31-én, szombaton. 439 724. országos ülés 1917 n nitja-e jobban a lövészárokban szenvedőket, hogy igenis akadnak még odahaza olyanok is, akik a családjukat védelmükbe veszik és a hozzátartozóikon ejtett sérelmeket, ha kell, itt a házban is fel-, panaszolják. (Élénk helyeslés balfelől.) Ennek a megítélését én nem a belügyminister úrra és nem is a t. ház többségére bizom, hanem a lövészárkok legendás hőseire. A ministerelnök ur is azt mondotta, hogy nem kell a népnek ugy is bánattal sújtott lelkét elkeseríteni, izgató jelszavakkal békétleniteni. Ez igaz. De ne felejtse el a ministerelnök ur, hogy már a világháború harmadik esztendejében vagyunk és hogy a békétlenség felidézéséhez nem kell már panaszokat halmozni és mesterségesen kiszínezni. A cselekedetek, ha jogosultak és igazságosak, egymagukban is a legnagyobb békétlenséget keltik. Már pedig a hadisegélyezés terén rengeteg a panasz. Ha van is olyan közöttük, amelynek •— mint a ministerelnök ur mondotta — nincs kellő alapja, viszont azonban van olyan is, mely jogos is, igazságos is, de azért még sem intézik el. Ezen rettenetes háború 33-ik hónapjában annyi panasznak, imnt amennyi a hadisegélyezés terén van, nem volna szabad lenni. Ha pedig van, akkor feltétlenül meg kell reformálni az ügykezelést. Azt a keveset, amit a törvény biztosit a bevonultak hozzátartozóinak. . . . Bródy Ernő: Fel kell emelni ! Bartos János : ... adják oda nekik rendesen minden vekszatura nélkül. (Helyeslés balfelől.) A belügyminister ur azt is mondja, hogy (olvassa.) : »talán helyesebb az az eljárás, hogy a hozzájuk beérkező panaszokat« — már mi képviselők, vagy akárki más — »a nyilvános tárgyalás helyett beküldjük a kormány tagjaihoz és mi — már mint a belügyminister ur — kötelességünknek tartjuk e panaszokat megvizsgálni és elintézni ép ugy, mintha az illetők maguk fordultak volna hozzá*. Sajnálom, hogy nincs itt a belügyminister ur, mert egy kérdést szeretnék hozzá intézni és ebben az ügyben szeretnék • egy dolgot tisztázni. Tudniillik, ha én teszem azt a panaszt, meg vagyok róla győződve, hogy talán a belügyminister ur el fog járni, el is járt egy esetben, azt a jegyzőt, akit a múltkor itt felhoztam, fel is függesztette, az eljárás folyik ellene, de az a jegyző még mindig bejár a hivatalába. Engem talán nem érhet ebből semmiféle kellemetlenség, sem üldözés a hatóság részéről, én állok elébe, vagyok olyan legény, hogy attól a jegyzőtől, vagy főszolgabírótól sem szoktam megijedni. Itt azonban az egyszerű népről van szó. Ha az az egyszerű földműves parasztember, vagy nem is ő, hanem a felesége esetleg feljelenlti a főszolgabirót vagy az alispánt a belügyminister urnái, vagy bárhol megindul a vizsgálat, akkor baj lehet abból, amint meg is történt, hogy az az egyszerű szegény ember ki van téve üldözésnek. (Igaz ! ügy van ! balfelől.) Ha pedig esetleg panasza nem igazolódik be, mert hisz ő nem ismeri a rendeleteket és esetleg nem adnak neki igazat, ki van téve annak is, hogy a szegény egyszerű embert vagy a feleségét rágalmazásért, becsületsértésért becsukják. Határozott választ kérek tehát a belügyminister úrtól, jelentse ki, hogy ezeknek az embereknek, akik panaszszal fordulnak hozzá, vagy más felettes hatósághoz, ebből semmi bántódásuk nem lesz. (Elénk helyeslés balfelől.) A merre csak az ember megfordul, a panaszok özönét hallja, amelyekből sir az árvaság, jajgat a szegénység. Asszonyok irnak nekünk jianaszos leveleket, urinők és parasztasszonyok, feleségek és anyák, falukból és városokból és nem mindig a legügyefogyottabb irás a legszomorúbb. Finom hölgyek szabályos szép betűi néha sötétebb sorokba engednek bepillantást, mint egyszerű asszonyok tántorgó irása. Tiszti özvegyek havi 100 koronás, a legénység özvegyei pedig évi 120 koronás segélyből kénytelenek megélni. Ezeket a segélyeket még a háború előtt állapították meg hivatalosan, erre jött a példátlan drágaság, melyre a hivatalos körök ugy látszik, nem számítottak, s e kis összegek a nagy drágaságban ugy elolvadnak, mint a hó a vízben. És ez a legbüszkébb szegénység méltatlanul tür és szenved. Ideje volna, hogy a hős tisztek és minden katona özvegye és árvája dolgát szeretettel rendezzék. (Ugy van! ügy van! balfelől.) Általában emberséget kérünk. Minden golyó nemcsak egy katonát talál, hanem egy család egzisztencziáján is halálos sebet ejt. (ügy van! ügy van! balfelől.) Az özvegyek és árvák szomorú tábora egyre növekedik, ők ez elsők, akiken segíteni kell. (Ugy van ! Ugy van ! balfelől.) Az árvák halk sírását és az özvegyek némán omló könnyeit előbb kell orvosolni mint bármely más panaszt és nélkülözést az országban. (Ugy van! ügy van

1

, balfelől.) Még az őszszel olvastam a hareztéren, hogy a kormány tervbe vette a hadisegelynek és az özvegyek és árvák járulékainak felemelését. Azóta már márcziusban vagyunk és ugy látszik, ez csak terv és igéret volt. Bródy Ernő: Ausztriában megtörtént. Bartos János." Félek tehát, hogy a ministerelnök urnak február 8-iki Ígérete is csak terv marad. Hiszen még október hó 30-án megjelent a pénzügyminister urnak 138.000. számú rendelete a mozgósítás folytán bevonultak gyámol nélküli családjait megillető állami segélyeknek részbeni felemelése tárgyában és a mai napig sincs még végrehajtva. Hogy honnan vegyék hozzá a jaénzt? Onnan, ahol van, mert pénz van t-lég, azt a bankok, kartellek, vállalatok és magánosok óriási nyereségei bizonyítják. Olaszországban nemrég duplájára emelték a hadinyereségadót és a szénkereskedelmet állami egyedáruságba vették. Az államot egyre növekedő szükségletei, melyeken adókkal már alig lesz képes segíteni, úgyis arra az útra hajtják, hogy a közszükségleti czikkeket egyedáruságba vegye, mert amily erkölcstelen a háborús konjunktúrákon magánosoknak és vállalatoknak meggazdagodni, annyira helyénvaló, hogy