Képviselőházi napló, 1910. XXXV. kötet • 1917. márczius 3–április 12.

Ülésnapok - 1910-724

440 724. országos ülés 1917 márczius 31-én, szombaton. ez a pénz a hadbavonultak családjainak, az árváknak, özvegyeknek és rokkantaknak jusson. (Elénk helyeslés balfelől.) A t. ház elnézését kérem, hogy már ennyi ideig is igénybe vettem figyelmét (Halljuk ! Halljuk ! balfelől.) és mielőtt befejezném beszédemet, még egyetlen és fontosságban minden részletkérdést felülmúló nagy gondolatra kívánok rámutatni. T. ház ! Én azt hiszem, hogyha valaki az elfogulatlanság ideális magasságából néz le erre a parlamentre, ökölbe szorul a keze vagy pedig kaezagni kénytelen. Végtelenül groteszkül festhet onnan felülről az a kép, amelyet a törvényhozás nyújt. Sokszor beszélnek a dübörögve közeledő jövőről, de én azt hiszem, hogy ez a parlament még annyira a múltban él, hogy már a jelen is átrobogott rajta. Uj idők uj feladataival szemben a legteljesebb érzéketlenség, régi szólásmódokhoz való ragaszkodás, ezifra felcziczomázott skatulya, minden tartalom nélkül. Ezt a gyönyörű épületet tervezői ugy építették meg, hogy az itt benn ülőket ne zavarja a külvilág, az utcza zaja. Fűtő- és szellőztető-berendezése révén még a levegő is más, mint odakünn. Mondom : az építőmesterek gondoskodtak arról, hogy ittbenn a legnagyobb izoláltságban végezhessék munkájukat az ország törvényhozói, de azok a nagynevű mesterek, t. ház, akik a mi alkotmányos életünket, a mi parlamentarizmusunknak alapköveit rakták le és akik megkonstruálták e nagyszerű épületet, a szellemiek, a lelkiek, az együttérzés és együtt cselekvés dolgában épen az izoláltság ellen küzdöttek. És ha ma mégis azt látjuk, hogy a magyar törvényhozás elvesztette a nép millióihoz való kontaktusát, ha azt látjuk, hogy amig odakünn a szocziális feladatok leküzdhetetlennek látszó problémáival küzdenek kicsik és nagyok, addig itt párttusák czirkuszi jjorondjává alacsonyul a magyar törvényhozás, (Ugy van ! Ugy van ! balfelől.) akkor komoly akarattal és elszántsággal és minél gyorsabban ki kell tépni azt a kórokozó férget, amely megmérgezi a nemzet alkotmányos életműködésének szervét. (Élénk helyeslés balfelől.) T. ház ! Nem akarom azt állítani, — mert hiszen nem is állithatom — hogy az ellenzéki pártok teljesen megfeleltek volna azoknak a szocziális feladatoknak, amelyeket a rendkívüli idők reájuk rónak. Sok mulasztást és sok tévedést kell még jóvátennünk és részünkről meg is van a komoly akarat és igyekezet erre, annyira, hogy megelégedéssel konstatáljuk és különösen nyugodt lelkiismerettel teheti ezt az a párt, melyhez tartozni szerencsém van, a néppárt, hogy a szocziális gondoskodás terén mindig megelőzte inicziativáival a később bekövetkező intézkedéseket és hogy teljesítetlenül maradt követelései a szocziális törvényalkotás ideális vezérgondolataiként vannak napirenden. Azt is elismerem, hogy ezeknek a szocziális törekvéseknek a túloldalon is vannak lelkes barátai és szószólói ; de ha így van, akkor fokozottabb csodálkozással kell kérdeznem, hogy a szocziális alkotások terén miért jutott mégis kátyúba a magyar törvényhozás szekere? T. ház ! Ennek okát én abban látom, hogy e válságos időkben olyan férfiú ül Magyarország ministerelnöki székében, aki kormányzati, társadalmi és egyéni czélok gyanánt csak egyetlenegy dolgot ismer : a hatalmat. Nem nyühatnak meg a szocziális megújhodás zsilipjei, mert gróf Tisza István nem tudja, hogy az előre törő áradat nem söpri-e el őt a hatalom polczáról. Igen, szerinte minden szocziális újítás, a dolgozók érvényesülése, a jogkiterjesztés, a független eleinek anyagi jólétének biztosítása »sötétbe ugrás« lenne, csak egy világos, egy bizonyos : a féktelen párthatalmi diktatúra. (Ugy van ! Ugy van ! balfelől.) A joghoz, a szabadsághoz és jóléthez jutó milliók talán nem lennének az ő hatalmának oly megbízható szekértolói, mint az a párt, amely a hatalmas aranyborjútól delejes álomban élve, vak eszköze a ministerelnök ur féktelen hatalmi törekvéseinek. A czézári önkény, a bankok által képviselt nagytőke részben kiszijjolyozó, részben korrumpáló erejével szövetkezik az ilyen hatalommal, amelylyel élni talán csábító dolog, de nem dicsőség. A hatalomnak ezek biztosabb támaszai, mint lenne a lövészárok népének véleménye. A ministerelnök ur a hősök választójogának legutóbbi elutasításakor a lövészárok népére hivatkozott, hogy ez megalázásnak tartaná, ha hősiességét a választójog kiterjesztésével akarnák kifizetni. Egy rnásik túloldali képviselőtársam pedig azt mondotta, hogy a lövészárokban sohasem hallott a választójogról beszélni. T. ház ! Igaz, hogy a lövészárokban most talán már nem beszélnek a választójogról. Igaz, hogy a küzdő hős nem fogadná el hősiessége ellenértékeként ezt a jogkiterjesztést. A lövészárokban az otthonról, a jövőről beszélnek ; arról, amit az otthoni állapotokról az asszony, szülő, testvér és gyerek leveléből tudnak meg. És ezek azt irják hazulról, hogy itthon mennyi a baj és mily kevés az a támogatás, melyet a magyar állam polgárainak a megpróbáltatás nehéz idejében nyújt. A lövészárok népe a jövőről beszél, amelyet itthon senki sem készit elő, arról álmodozik, hogy a harczhoz szokott karja hogyan fog itthon rendet csinálni. (Ugy van ! balfelől.) T. ház ! A lövészárkok népe a jövő jiroblémáinak megoldását keresi, akarja és azt a jobb jövőt, ha hazajön, ki is fogja magának küzdeni. Hogy ez a küzdelem az alkotmányos élet megnyilvánulása normális, törvényes keretében folyjon le, ezért kell választójogot adni a hősöknek, vagy pedig vegye a lelkére a kormány a jövő eseményeiért a felelősséget. A történelem ítélőszéke előtt a mai állapotokért és a jövő dolgokért a ministerelnök ur lesz a felelős, ha ugyan a felelősségrevonás előbb és rövidebb formában meg nem történik. A kormányjelentést nem veszem tudomásul.