Képviselőházi napló, 1910. XXXV. kötet • 1917. márczius 3–április 12.

Ülésnapok - 1910-723

404 723. országos ülés 1917 márczius 30-án, pénteken. mesteri, zenekari teendők ellátására vannak hivatva és méltóztatik találni a rendezésre is alkalmas szakembereket. A legfontosabb pedig az, hogy a vidéki közönséget is hozzá méltóztatik juttatni ahhoz, amire joggal igényt tart, a vidéki színházakban operák élvezéséhez, ezáltal finomodni fog Ízlése, a filharmóniai hangversenyek a vidéken is mind gyakoriabbak lesznek és el fog következni az az idő, amidőn a mai bolondos operettel és bohózattal szemben meg fogjuk találni a komoly zenét, a drámairodalmat. Méltóztassék elhinni, ez a magyar zene iránt is fel fogja kelteni az érdeklődést, de egyúttal fel fogja kelteni a vidéken is a szinipálya iránt azt az érdeklődést és azt a melegséget, amelyet joggal elvárhat ez a pálya. Csak odavetőleg emlitem meg, hogy hallottam egy igen tisztelt zeneművész barátomtól, hogy egy országos dalverseny alkalmával egy adótárnok, aki, ha jól tudom, — a t. pénzügyminister ur meg fogja tudni mondani, •— 3000 korona fizetéssel van dotálva, elsőrangú éneket produkált, mint tenorista. Mikor azután kérték, hogy hagyja ott az adótárnokságot és menjen el tenoristának, azt felelte: én ahhoz nem értek, nem próbáltam, soha az operában nem voltam. így mi pedig nem is tudjuk, hogy mit vészit benne és sok ilyen erőben zenei életünk. Hány ilyen nem érvényesülő zenei tehetsége van az országnak; csak ki kellene a t. minister urnak nyújtania a kezét és egész zsákra való kincsesel lephetné meg az országot. Látjuk, hogy a t. minister ur teendői közepette nem ér rá az operaház ügyes bajos dolgaival annyira foglalkozni, mint azt elvärnók. Nem óhajtok az igen t. kormánybiztos ur hatáskörébe belenyúlni, csak azt tudom, hogy ő a dekoratív művészetnek egyik elsőrangú művelője, hiszen láttuk legutóbb a koronázás alkalmával is, de zenei téren a m. kir. Operaház vezetésére sokkal nagyobb erők álltak már rendelkezésünkre, mint gróf Bánffy és azokat is mind kimarták innen. De — mondom — nem az ő személyéről beszélek, azonban a t. minister urnak is nyugodtan meg kellene vizsgálnia ezeket a dolgokat és akkor arra az eredményre jutna, hogy a mai kezelés mindenképen helytelen. Ezek alapján a következő tiszteletteljes interpellácziót intézem a t. vallás- és közoktatásügyi minister úrhoz (Halljuk! Halljuk.

1 balfelöl, Olvassa): Interpelláczió a vallás- és közoktatásügyi m. kir. minister úrhoz. 1. Van-e tudomása az igen tisztelt minister urnak arról, hogy a budapesti m. kir. Operaház taglétszámának szaj>oritása, illetőleg csökkentése körül tett intézkedések helytelenül történnek és ha igen, 2- hajlandó-e az igen tisztelt minister ur az állásával járó kötelezettségből kifolyólag is odahatni, hogy ezen visszásságok megszűnjenek ? Elnök : A vallás- és közoktatásügyi minister ur ki vau szólni. Jankovich Béla vallás- és közoktatásügyi minister : T. ház (Halljuk! Ralijuk! jobb felől.) Az interpelláló képviselő urnak elsősorban arra a megjegyzésére óhajtok válaszolni, hogy az Operaház kezelése különösen pénzügyi szempontból nem részesül abban a bánásmódban, amelyet megérdemel és hogy én, mint annak felügyeleti hatósága, a péazügyminister ur kényszere alatt nyögök. Erre nézve kénytelen vagyok határozottan kijelenteni, hogy az Operaház költségvetését a jjénzügyminister úrral egyetértőleg állapítottuk meg . . . HÓdy Gyula: De szűkkeblűén Jankovich Béla vallás- és közoktatásügyi minister ." ... és teljesen vállalom érte, a felelősséget. A szubvenczió, ugy mint a múltban is, kitesz körülbelül 1,300.000 koromat, a jövedelem, ha rendesen befolyik, 750.000 korona szokott lenni és még igy is a rendes szubvenezión kívül az utóbbi években rendszerint 3—400.000 korona deficzit maradt. Azt hiszem, ha a magyar állam az Operaházra évente mintegy 1,600.000—1,700.000 koronát áldoz szubvenczió alakjában és más alakban, eleget tett annak a kötelezettségének, amelyet vele szemben ezen kultúrintézmény' érdekében támasztani lehet. Az Operaház pénzügyeinek beosztása némely tekintetben nehézségekbe ütközik, elsősorban azért, mert az Operaház nézőtere aránylag szűkebb, mint más nagyobb városokban. Annak idején, amikor építették, természetesen nem számítottak ilyen nagy közönségre és ezért a kevés férőhely következtében a legjobb eladási viszonyok mellett sem biztositható a pénzügyi érdek ugy, mint más, nagyobb színházaknál lehetséges. Ez az első akadálya annak, hogy az Operaház több jövedelmet hajtson. Más, idegen magánszinházakkal szemben pedig abban a hátrányos helyzetben van, hogy ezek napnap után, sok hónapon keresztül egyforma előadásokat tartanak, egyforma darabokat adnak elő, ezeknél tehát sokkal kisebb személyzetre van szükség, mint az OjDeraháznál, ugy hogy a magánszínházak az egyes személyeket sokkal nagyobb jövedelemben részesíthetik, mint az Operaház a maga művészeit, mert az Operaháznak aránytalanul sokkal nagyobb személyzetet kell tartania azért, hogy nap-nap után a különböző művészi termékeket előadhassa. Ez a másik körülmény, mely az Operaház pénzügyeit hátrányosan befolyásolja. Ami a t. kéjjviselő urnak azt a megjegyzését illeti, hogy az operaház nem képes elérni azt a nivót, amelyet tőle mindnyájan elvárhatunk, ezzel szemben kénytelen vagyok állást foglalni. (Halljuk ! Halljuk!) Elsősorban is hivatkozom arra, hogy az operaháznak soha még annyi látogatója nem volt, mint a legutóbbi években. (Ügy van ! Ugy van! jobbfelől. Félkiáltások balfelől: A Royal-kabarét, a mozikat is látogatják!) Azelőtt is | volt Royal-kabaré és voltak mozik s azelőtt is