Képviselőházi napló, 1910. XXXV. kötet • 1917. márczius 3–április 12.
Ülésnapok - 1910-723
?23. országos ülés 1917 márczius 30-án, pénteken, 401 ujabb zeneigazgató jön, szóval a válságok egész sorozatával kénytelen ezen állami intézmény megküzdeni. Beck Lajos: Osak ott nincs válság, ahol kellene lenni! Hódy Gyula: Nem látom azt a gondos kezet, melyet a kultuszminister úrtól reméltem és vártam, nem látom azt az erős kezet, amely szükséges volna mindazokkal szemben, akik rendkivüli módon elősegítik azt a látszatot, mint hogyha a magyar királyi Operaház egyszerű üzlete volna a magyar államnak. Többször hallottam, hogy a t. minister ur kénytelen kollegájának, a pénzügy minister urnak kék plajbásza alatt nyögni s nem képes azokat a költségvetési tételeket előteremteni, amelyek szükségesek az egyes intézmények alkatrészeinek kielégítésére. Ne méltóztassék a", t. kultuszminister urnak tőlem rossz néven venni, de én gyakran látom az Operaház első emeletén azt, a bizonyos páholyt üresen kongani, senki nem mutatkozik benne, piedig az a magyar királyi kormány képviselőjének van fentartva. Ez rendkívül rossz hatással van magára a művészeti személyzetre, amelyet rendkívüli mértékben érdekel az, hogy az ő legmagasabb. főnöke mennyi méltánylásban részesiti őt legalább személyes megjelenésével. B. Bora Frigyes: Legalább háromszor hetenkint ott van! Hódy Gyula: T. képviselőtársam erre a közbeszólására az a válaszom, hogy sajnos, épen ezen a három napon nem voltam ott. A magyar királyi Operaház ma odáig jutott, szerény kritikai véleményem szerint, hogy nem lévén egységes vezetés, nem lévén erős kéz, nem állván rendelkezésre azok az eszközök, amelyek ezen kultúrintézmény fentartásához szükségesek, a magyar királyi Operaház néha nem képes elérni azt a nívót, amelyet joggal elvárhatunk mindnyájan. (Igaz ! TJgy van! balfettl), És itt nem osztozhatom a kormánybiztos ur, egy napilap hasábjain megjelent interviewben mondott szavaival, hogy végtére ránk nézve az a mérvadó, hogy a színház tele van és a pénztár is tele van, mert — összehasonlitáskéjien legyen szabad mondani — a Royal Cabaret az is tele van, de én ezt nagyon köszönöm, ez méltó világításba helyezi mindazoknak a gondolkozását, akik hivatva vannak a magyar királyi Operaház ügyeibe befolyni. Végtére szerencsétlen helyzetben vannak más országok is zenei tekintetben, de azt hiszem, nem oly szerencsétlen helyzetben, mint a budapesti Opera. A vidékiek gyakran feljönnek, hogy műizlésüket, vágyakozásukat itt kielégítsék, de sajnos, azt itt nem lelhetik, épen az általam emiitett gyakori változások és rendszertelenségek folytán. (Igaz! TJgy van! a jobbóldalon.) Nemrégiben megtörtént a magyar királyi OperaKÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. xxxv. KÖTET. háznál, hogy egyetlen büszkeségünk, a magyar hőstenornak mintaképe, Környei Béla, tősgyökeres magyar ember, aki nemcsak énekművészetével, de játékával is példátlanul áll az Opera terén, néhány ezer korona miatt kénytelen volt megválni a magyar királyi Operától. Én nem a kultuszminister urat vádolom szükkeblüséggel, de vádolom mindazokat, kik a kultuszminister urat, rendkívül nagy elfoglaltsága közepette az Opera, a színházak, egyáltalában a kultúra terén helyettesitik. Nem tudom, hogy az a 60%-os fizetésleszállítás, mely a háború bekövetkezte alkalmával a kultuszministeriumból kiindult, mennyiben érintette és mennyiben nem érintette az Operaház tagjait. Egyet azonban tudok s azt az egyet ajánlom a t. kultuszminister urnak a jövőre nézve figyelmébe, — nem kívánok ujabb háborút, de bármely más vis major esetre gondolok — hogy t. i. furcsa világításba helyezi az intéző köröket az az elhatározás, hogy a solo-énekeseknek egyenesen megmondották, hogy lé fogják szállítani az ő fizetésüket, de ne szóljanak erről senkinek sem, mert majd javítani fogják az ő fizetésüket más utón és módon. Hogy a magyar királyi Operaház személyzetének miért van erre a lealacsonyitásra szüksége, miért nem áll oda férfiasan a kultuszminister szakközege, hogy mindezt nyilvánosan megmondja, azt megérteni nem tudom. Nem a kultuszminister ur tette ezt a kijelentést négyszemközt, de nagyon furcsa világításba helyezi a kormányt ez a kijelentés, mely — nem is tudnám magamat helyesebben kifejezni — mintegy eltitkolni, eltussolni akarja ezeket az intézkedéseket különösen a kisebb jövedelemmel dotált személyzet előtt, amelyik sem túlfellépti dijakkal, sem egyeli pótlékokkal nem volt rekompenzálható a háború okozta redukálásért. Környei Bélának nem személyéről van szó, ö csak egy kivett eset, csak példa. De széles ez országban, különösen a zenei téren nincs eltérés abban a tekintetben, hogy nagy büszkeségünk nekünk Környei Béla. Én nem azt mondom, hogy méltóztassék százezrekkel díjazni ezeket a művészeket, de ne tessék lehetővé tenni azt, hogy legnagyobb büszkeségünk csekély összeg miatt kénytelen legyen elhagyni bennünket és elmenni a bécsi operához, hogy azután kénytelenek legyenek azt a sajnálatos tényt elkövetni, hogy egyes előadásokra 1500, majd 2000 korona fellépti dij mellett újra lehozassák. Ha gazdasági szempontból tekintem a kérdést, akkor sem felel ez meg semmi körülmények között annak a rendszernek, amelyet a t. minister ur kollegájának utasítása következtében kénytelen követni. Csak odavetőleg mondom, én nem akarok kitérni azokra a bizonyos aktákra, melyek a pénzügyminister úrtól visszaérkeztek a kultuszminister úrhoz annak idején, ahol nem mondom, fenyegetőleg, de mindenesetre szemrehányólag figyelmeztették az igen 51
