Képviselőházi napló, 1910. XXXV. kötet • 1917. márczius 3–április 12.

Ülésnapok - 1910-722

722. országos ülés 1917 .mi november hó 21-én az volt, hogy a háború végig küzdése után, amely háborúban a hős véderőre és népének áldozatkész hazaszeretetére támaszkodik, a belső virágzás, fejlődés és megerősödés korszakát kívánja biztositani a monarchia mindkét államának. Emlékezetbe hozom azt, hogy a mi ifjú uralkodónk még koronáztatása előtt, legelső budapesti tartózkodása alkalmával 1916. évi deczember hó 12-én a székesfőváros küldöttsége előtt jelentette ki, hogy a bizalmát ő is a nemzet ősi erényeibe és törhetetlen erejébe veti és győzelmes béke kivívása után a nemzetre és fővárosára minden téren váró fényes megújhodást kivan biztositani. Hivatkozom arra a királyi kijelentésre, mely szerint kétségbevonhatatlan tény, hogy a magyar királyi méltóság az osztrák császártól megkülönböztetett, attól önálló, azzal paritásos jelleggel bir. (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) Végül emlékezetbe hozom, hogy legfőbb hadurunk az 1917. évi január 5-én kiadott hadseregparancsában, amikor az entente anélkül, hogy békefeltételeinket ismerné, visszautasította békekészségünket, ezekkel a szavakkal fordul katonáihoz (olvassa): »Még nem volt elég az áldozatból, még többet is kell hoznunk. Ezután is hősiességteké és vitézségteké legyen a szó. Nektek kell velük keményen leszámolnotok. Fegyveres erőmben való büszke bizalomtól eltelve állok soraitok élére.« Levonom ezekből a tanulságot: a mai külügyi és beljxditikai konstelláczió a napnál világosabban a szemünk elé tárja, hogy Magyarországon királynak és nemzetnek külön útjaik nem lehetnek, (Ugy van ! bal felöl.) létezésük és jövőjük minden érdeke a legbensőbb, a legtisztább, legzavartalanabb, a legharmonikusabb együttműködésre késztetik őket.. A legfő hadúr nyitott szemekkel látja külellenségeink balhiedelmét, hogy támadásaik folytatásával legyőzhetik, sőt szétrombolhatják a monarchiát; a legfő hadúr ebben a válságos helyzetben, ebben a nagy veszélyben hős véderejére és néj3einek áldozatkész hazaszeretetére támaszkodik; bizalmát ő is a magyar nemzet ősi erényeibe és törhetetlen erejébe veti, melyeknek segítségével sikerülni fog diadalmas békét kivívnia; a legfő hadúr trónjának biztonsága és a kettős monarchia területének megvédése érdekéből a katonákhoz, a felfegyverzett néphez fordul és megkívánja tőlük: hozzatok több áldozatot, nektek kell velük keményen leszámolnotok. Lehetetlen, hogy egy államfő, aki ennyi tisztánlátással, ennyi tapasztalattal, ilyen királyi szívvel és fejedelmi nemességgel bir, ne érezze azt, hogy a fejedelmi jogokkal egybekötve vannak a fejedelmi kötelességek. (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) Lehetetlen, hogy az az államfő, aki megállapítja azt a kétségbevonhatatlan tényt, hogy a magyar királyi méltóság az osztrák császáriirczius 29-én, csütörtökön. 383 tói megkülönböztetett, attól önálló, azzal paritásos jelleggel bir, — elzárkózzék annak felismerésétől, hogy az ő védereje egyik részének, a paritásos viszonyban levő egyik államának biológiai szükségletét, életszükségletét képezi, hogy ne éljen tovább csonka állami életet, (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) és ne kelljen tovább is küzdelmet folytatni azoknak a hiányzó életerős szerveknek a megnyeréséért, amely szervek most és mindenkor a jövő időkben a dinasztikus érdekek megvédése terén is nélkülözhetetlen, hűséges szolgálatot hivatvák teljesíteni. Az kell tehát, hogy a jövő képe legyen: a legfő hadúr él az ő felségjogával; megköveteli a fegyverben'álló magyar nemzettől, hogy hozzon még több áldozatot, számoljon le keményen a kettős monarchia külellenségeivel, védje meg a trónt és a kettős monarchia egész területét, de másrészt felismeri a fejedelmi kötelességet, egy nemes gesztussal, egy királyi kézirattal kielégíti a magyar nemzetnek életszükségletét, a további erőkifejtésnek erkölcsi feltételét (Helyeslés a baloldalon). Ez kell. hogy a jövő kéjie legyen. így értelmezem én az elhunyt király utolsó szavait, hogy hálás szívvel ismeri el a magyar nemzetnek a végleges sikert biztosító elszánt magatartását ; így értelmezem én az uj uralkodónak azt a cselekedetét, melylyel megnyugtatást adott a magyar nemzetnek, hogy a győzelmes béke kivívása után a nemzetre minden téren váró fényes megújhodást fog biztositani; így értelmezem én a fejedelmi szavakat, hogy népeinek igazságos szeretetteljes fejedelme akar lenni, az alkotmányt és törvényt tiszteletben kívánja tartani és állandó törekvését népeinek erkölcsi és szellemi javainak előmozdítására fogja irányítani. Ezekben a királyi szavakban látom én biztosítékát hazánk és népünk nemzeti irányban fejlődésének. Ezt a megnyugtatást nélkülöztük mi eddig, mert hiszen a ministerelnök urnak több ízben tett kijelentései, hogy a magyar nemzetnek hősiessége, áldozatkészsége, SZÍVÓS kitartása megtermik gyümölcsüket, — inkább csak frázisnak, ügyes mondatszerkesztésnek volt minősíthető, mert ezek a szavak nélkülözték a belső tartalmat. A ministerelnök ur, sajnos, nem változott meg, ma is ott van, ahol 10 —15 évvel ezelőtt a Beck, Paar és Bolfras akármilyen tiszteletreméltó, de elidősödött alakjainak idejében volt; a világháború forgataga nyomtalanul meghagytaaministerelnök ur gondolkozásában és lelki világában azt a régi szellemet, mely csak a magyar ellenzéket a nemzeti és demokratikus irányban haladni kívánó magyar politikai pártokat akarja letörni (Ugy van! bal felöl) és az így gyakorolt párthatalom önkényuralma alatt a magyar nemzetet, mint valami legfő jóval, a kilenczes bizottságnak porlepte aktáival akarja boldogítani. A háború felborithatott mindent, felboríthatta az orosz czárok autokrata hatalmát is, csak az ő politikai hagyományai nem változtak, azok a régiek maradtak. A kormány-