Képviselőházi napló, 1910. XXXV. kötet • 1917. márczius 3–április 12.

Ülésnapok - 1910-721

721. országos ülés 1917 márczius 24-én, szombaton. 359 , kell juttatni, hogy a gyermekgyógyászat alapelveit megismerjék. Ma ezen a téren vannak olyan tisztázott kérdések, melyek ezelőtt nem voltak. Ma az orvosi tudományban meg van állapítva, hogy a csecsemőket sem kell többször etetni, rnint a felnőtteket. A felnőtt, normális körülmények között, ha uzsonnázik is, ötször eszik. Az orvosi tudomány megállapította, hogy a csecsemőt is elég ötször, legfeljebb hatszor szoptatni. Előbb pedig az volt a nézet, hogy ha a gyermek nyugtalankodik, sir, rögtön adni kell neki. Azután elrontották a táplálást azzal is, hogy mákfőzetet adtak neki, amiben mérges anyag is van. Ha a vizsgának kötelező tárgyává teszszük a gyermekgyógyászatot, ez nagyon helyes, de nem elegendő. Ma meg kell csinálni azt, hogy a működő orvosi kar, amelynek önhibáján Irivül nem volt alkalma abba a helyzetbe jutni, hogy a csecsemőgyógyászatot teoretice és gyakorlatilag megismerje, azzal megismerkedjék. Az mégis lehetetlen, amit egy orvosi újságban olvastam, hogy vidékről egy doktor feljővén Pestre, kérdi kollégáját: Kérem, kedves kolléga, hogyan gyógyitják a bélhurutot ? Ez a kolléga erre nagyot nézett, mert a t bélhurutot mindig egyformán gyógyítják, itt nincsen változás. Ez azt jelenti, hogy ő nincsen tisztában a helyzettel, nem tudja azokat az elveket, melyeket a gyakorlatban meg keU valósítani. Szükséges tehát felülről kezdeni a dolgot. Ha hozzáveszem, 'hogy a nők nagy számmal tódulnak erre a pályára, mennyire kvadrál a nő lényével a csecsemővel való foglalkozás. (Helyeslés bcdfelől.) Azt hiszem, nem kívánok különleges dolgot, amikor azt kérem, hogy ennek reformja kezdődjék az egyetemen és mód adassék arra, hogy az orvosi társadalom kurzusokon a csecsemőgyógyászatot elsajátítsa, hogy az egyetemen is kötelező tárgy legyen s felvétessék a tiszti orvosi vizsga tárgyai közé is. A hatósági orvosnak is tisztában kell lenni az anya- és a csecsemővédelem elemeivel. Nekem nem. az a czélom, hogy ezzel az orvosokat folytonos szekatúrának tegyem ki hanem az, hogy mindenki, ki ezzel a kérdéssel foglalkozik, ismerje a kérdésnek alapelemeit, a tudomány ujabb fejlődését s azt hiszem, a kormánynak megvan a módja ahhoz, hogy őket ebben részesítse. Annak a helyzetnek kellene beállania, hogy az orvos legyen az anya- és csecsemővédelem apostola. (Helyeslés halfelől.) Olyan helyzetnek kellene kialakulnia, hogy az orvos körül fűződjék az a társadalmi tevékenység, amely szükséges ahhoz, hogy ez a kérdés megoldassék. Ma erről a kérdésről nem lehet teljes lélekkel beszélni, mert a háború folytán nagy hiányok vannak az orvosok terén, mihelyt azonban a normális állapotok bekövetkeznek, szükséges ezt a kérdést is megoldani, nehogy bekövetkezzék az az eset, hogy elpusztuljon a gyermekek 40%-nál több, anélkül hogy valaha orvost látott volna. Ezen kérdések közé tartozik a bábaképzés kérdése, mely szintén nem kielégítő a háború által előidézett állapotok folytán. Amit meg lehet csinálni és szerintem meg is kell csinálni, az az, hogy a csecsemő védelembe vonjuk be a tanítónőt, az óvónőt, nemcsak egyszerűen a szocziális követelményekre való hivatkozással, — ez igazán nem nagy pénzkérdés — hanem olyan módon, hogy jutalmakat adjunk neki minden egyes gyermekért, alát megment a jövőnek. Mondjuk, ha az ő ápoltja egy vagy két évig él, vagy fokozatosan tovább, ehhez képest állapíttatnék meg az ő jutalmazása. Ha az erkölcsi szempontokon felül valakit még közvetlen anyagi érdekeltség is füz ennek a kérdésnek a megoldásához és a csecsemőhalandóság igazi csökkentéséhez, ezzel mindenesetre nagy segitséget nyújtunk a kérdés megoldása körül. Mondom, a tanítónőt és az óvónőt is bevonni óhajtanám ilyen módon. De méltóztassék megengedni, hogy beszámoljak nemcsak arról, ami kellene, hanem arról is, ami megvan. Az anya- és csecsemőintézmény, amelyet a Stefánia-Szövetség létesített és másodszor a belügyminister az ő rendeletével lehetővé tette azt, hogy hat bábaképzőintézet és egyúttal az állami gyermekmenhelyek székhelyén ilyen anya- és csecsemővédő kurzusok tartassanak, amelyeket hat hét alatt elvégeznek és ezek a kurzusok képessé teszik a hallgatókat, hogy ilyen foglalkozást űzzenek és ezáltal a társadalomnak is előnyére váljanak. Ez a belügyminister urnak érdeme, amiért nem is késlekedem a magam részéről köszönetet mondani, mert minden, ami ebben a kérdésben történik, nem pártpolitikai kérdés, mindennek örülnünk kell. Sok kérdés vár itt megoldásra, a kurzusok felállításának kérdése, a csecsemő- és anyavédő nők kiképzésének és az egész országban mindenütt a hálózatba való beállításának kérdése stb. Ez már ugy alakul nálunk is, mint alakult a külföldön, ahol, például Berlinben megvan a Kaiserin Augusta Viktoria-Heim, Ausztriában pedig a jubileumi alapítványból állíttatott fel a központ. Nálunk is szükséges egy központ felállítása, ahol mindezek az ügyek kezeltessenek, ahol gyakorlatilag azután egy csecsemőkórház állittassék fel, és ahol különösen — amint majd később rátérek — a csecsemőgondozók ügye társadalmilag is megszerveztessék. Olvastam »Az Est«-ben, hogy egy ilyen centrale-nak felállítására Weisz Manfréd két milliót adományozott. HÓdy Gyula: A Haditermény is adhatna bátran ! Bródy Em6': Ezt azért is említem fel itt a házban, hogy talán mások is meg fogják hallani és erre a nagy és nemes czélra kinyitják a maguk erszényét, mert ez mindennél fontosabb dolog. Ez az adomány már alapja lehet annak, hogy ez a centrale felállittassék. Ennek a centrale-nak mindenesetre olyan fentartási költségei lesznek, hogy azokhoz az államnak is hozzá kell j áruima, de nem kétlem, hogy mikor egy intézmény ilyen hivatást tölt be, meglesznek ennek az ügynek is a maga jóakarói, akik nemcsak hogy nem fogják engedni, hogy az intézmény ne valósuljon meg,