Képviselőházi napló, 1910. XXXV. kötet • 1917. márczius 3–április 12.

Ülésnapok - 1910-721

35Ö Hl. országos ütés lölf márczms '24-én, szombaton. Egy kis visszapillantást kell vetnem, hogy a t. ház megérthesse és megláthassa, hogy tulaj donképen miről van hát Horvátországban szó. Nem leszek hosszadalmas és nem. fogok részletezni. Annak idején az 1911. és 1912. évi költségvetési és indemnitási viták során épen a függetlenségi és 48-as pártnak megtisztelő megbízásából elég részletesen megindokoltam álláspontunkat, amely beszédeimnek kapcsán kezdettől fogva a történelmi események folyamán vezettem le meghatározott államjogi viszonyunkat. Nem akarok tehát ezek ismétlésébe bocsátkozni., hanem csak néhány jelenséget hozok fel, amelyekből a t. ház meg fogja érteni, hogy tulaj dónké j)en mi körül forog ma a kérdés Horvátországban. Egyelőre a közepénél kezdem és pedig az 1848-iki eseményeknél. Az akkori horvát tartománygyülés, mert akkor ez volt a czime, egy határozatot hozott, amelyben kijelentette, hogy fentartja magának a jogot, hogy megcsinálja a nagy délszláv államot, amelybe fog tartozni : Krajna, Karinthia, Isztria, Gorizia vagyis Görz, továbbá a dalmát szigetek és az akkor még török uralom alatti Bosznia-Herczegovina stb. A nagy illyr mozgalmak hatása alatt ez volt az az álomkép, az az utópia, amelyről a horvátok általában álmodoztak. Jól tudjuk, hogy akkor, 1848-ban, — erről sokat beszéltünk már — abban maradt ez a mozgalom. A horvátok a remélt jutalmat nem kapták meg és mint egy egykorú bonmot mondotta : »a horvátok megjutalmaztattak azzal, mikép a magyarok meglakoltattak«, vagyis a horvátok megkapták a jutalmat abban, hogy bennünket levertek. Ezt, t. ház, a dolog magva, illetőleg innen származtak ezek a szeparatisztikus törekvések, amelyek ma a trializmusban nyilvánulnak meg. Ez a kérdés azonban épen az 1868-iki megegyezést megelőzőleg teljesen és véglegesen kiküszöböltetett. Én most csak az eredményeket kivánom konstatálni : Az 1868-iki törvény, amely önmagát alaptörvénynek és pediglen egyezményes alaptörvénynek nevezi ; olyan alaptörvénynek, amely közös megegyezéssel hozatott létre és a 70. §. szerint közös megegyezés nélkül meg sem változtatható, épen ezekre az alapvető közjogi kérdésekre nézve teljes világot vetett és közös megegyezéssel, alapvető egyezménynyel küszöbölte ki egyszersminden korra azokat a félreértéseket, amelyek az 1848. évi határozatból keletkezhettek, avagy pedig messzebbre visszamenőleg azokat a félreértéseket, amelyek — hiszen mogmondhatjuk egész nyíltan a véleményünket — történelmi hamisitások révén kerültek bele a horvát történelembe. Czélzok ezzel az 1527 január 1-i állítólagos királyválasztásra és különösen az 1712. évi állítólagos u. n. horvát pragmatika szankezióra. Már itt látjuk, hogy aki az 1868-iki egyezmény! törvény után még az 1527-iki önálló királyválasztási jogról és az 1712-ik évi állítólagos pragmatika szankczióról mer beszélni, az minden lehet, csak nem az 1868-iki kiegyezésnek híve és így nem unionista, ennek a szónak nemesebb es tiszta értelmét véve alapul. (Ugy van! baljelöl.) Mit láttunk az 1868-iki törvény keletkezése után? Ezt is már részletesen elmondottam, most csak legyen szabad azt a megjegyezést tennem, illetőleg megismételnem egyszer nyilvánított állításomat, hogy 1868 óta nem azt a testvéries kibékülést találjuk a horvátok részéről, amelyet joggal elvárhattunk volna, hanem látjuk, hogy részben unionista álarcz alatt és az. autonómia czégére alatt, de formálisan államellenes -orgiákat ülnek. Kezdte ezt a dolgot 1884-ben Staresevics ur, aki akkor egy feliratot proponált a horvát tartománygyűlésnek, amelyben ugyan még a trializmus gondolata nem volt benn, de már látjuk benne azokat az alapvető közjogi elveket és történelmi hamisításokat, amelyek az 1868-iki törvénynyel ugyan kiküszöböltettek, de amelyeket ők az 1868-iki törvényt nem létezőnek tekintvén, abba egyszerűen felvettek. 1894-ben történt a horvát j ogpártnak, a pravasoknak első olyan megnyilatkozása, amely már magában foglalta a trializmus gondolatát. Azt hiszem, hogy a t. ház a mai nagy időben elengedi nekem, hogy részletesen foglalkozzam itt azzal, hogy a magyar államiság szempontjából és a magyar közjog ellenére micsoda óriási veszélyeket rejt magában egy trializmus és azt hiszem a t. ház minden tagja egyöntetűen meg van győződve arról, hogy ez talán végzetes nemzeti szerencsétlenségünket jelentené. Különben egyizben gróf Khuen-Héderváry Károly mint ministerelnök állította és bizonyította, hogy ez olyan szerencsétlen gondolat, amelyhez semmi szín alatt sem járulhatna hozzá egyetlenje horvát sem. Mondom tehát, sem az egyiknek, sem a másiknak nem állna érdekében ezt az államformát behozni, azonban jól tudjuk, hogy a t. horvát testvéreknek nem is az a czéljuk, hogy velünk, egy nem tudom milyen trialista közösségben éljenek, hanem ez csak egy ujabbi lépcsőfok lenne a teljes elszakadáshoz és az illyr mozgalmak hatása alatt keletkezett délszláv államok megvalósulásához, vagyis a teljesen önálló és független berendezkedéshez. Megtörtént azután az a bizonyos tersatói találkozás, az u. n. tersatói összeesküvés, ahol Horvátországnak jobb elemei, mondjuk tehetségesebbjei, politikai kapaczitásai összejöttek és szigorú bizalmasságot fogadva egymásnak, megállapították a közjogi kérdésekben tanúsítandó magatartásuknak egész programmját. Méltóztatnak emlékezni, hogy akkor, 1909-ben csodás jelenségek merültek fel. Aerenthal külügyminister ur volt az a szerencsés ember, akiben akkor — miért, miért nem, az annekszióval kapcsolatban, vagy nem, ma sem látom őszintén szólva tisztán.— de ő benne termett meg az a gondolat ismét a régi, régi módszert applikálva, t. i. hogy a magyarokat a horvátok ellen és fordítva kijátszsza, őbenne érlelődött meg a szerencsétlen gondolat, hogy a trialisztikus propagandát felülről istápolni kell. Akkor történt meg, hogy a Reichspost czimü bécsi újság és körű-