Képviselőházi napló, 1910. XXXV. kötet • 1917. márczius 3–április 12.
Ülésnapok - 1910-720
332 720. országos ülés 1917 márczius 23-án, pénteken. kölcsönös jóindulatot biztosítani, lehet bizonyos előnyöket biztositani más téren és ebben a tekintetben nagyon becses Helfferich államtitkár nyilatkozata, lehet más téren, mint a vámpolitikai téren, például közlekedési, valutapolitikai téren előnyöket biztositani, de megcsinálni egy kiegyezést, megcsinálni egy vámtarifát, hisz ez abszolút képtelenség! (Az elnöki szél-cet Szász Károly foglalja el.) Lehetetlen elfogadtatni egy 20 éves szerződést, amelyet sötétben csináltak, az annak előkészítéséhez szükséges tényezők ismerete nélkül, ugy hogy aztán, miután a szerződés meg van kötve, ne lehessen szabadulni, csak az összes szerződő felek beleegyezésével. Ez oly képtelenség, hogy nem értem, hogy ilyen képtelenség keresztülvitele tekintetében gyakoroljon valaki preszsziót. Annál kevésbbé hiszem ezt, mert azt, ami Németországnak valóban érdekében van, tudniillik tájékozást nyerni arra nézve, hogy nagyjából minő előnyökre számithat a monarchia két államához való közgazdasági viszonyból, hogy mit akarunk nekik nyújtani és viszont mit várunk tőle, erre nézve, amennyiben az a mai viszonyok közt egyáltalán megállapitható, teljes biztonságot nyújthatunk egymásnak, ugy hogy az alapvető kérdésre nézve, hogy t. i. Ausztria és Magyarország egy vámterület marad-e vagy különválik, a kérdést nyitva hagyjuk, hogy ugyanis a megállajwdás mindkét alternatívára vonatkozzék. (Igaz! ügy van! a hal- és a szélsőbáloldalon.) Semmi szükség nincs rá. Másfelől pedig Németország nagyon helyesen azt akarja, amidőn a közgazdasági közeledést kívánja, azt akarja, hogy a politikai szövetségesekkel harmóniában történjék ez. Ez igen helyes gondolat és minthogy szövetségesek vagyunk és szövetségeseknek kell maradnunk állandóan, bizonyos állandó létérdekek folytán,igen természetes, hogy velünk iparkodik és mi ővele iparkodunk a lehető legközelebbi közgazdasági viszonyba Í utni ' Hát én nem hiszem, hogy Németország ettől az ő nagy politikai érdeke által eléjeszabott úttól eltérne azért, mert mi esetleg a mi közgazdasági viszonyunkat Ausztriához, igy vagy amúgy rendeznők. Azok a motívumok, azok az indokok, amelyek Németországot a közgazdasági közeledésre rábírják, azok a részint gazdasági, részint politikai motívumok teljesen ugyanazzal az erővel állanak fenn, akár ilyen, akár amolyan legyen a közgazdasági viszony a monarchia két állama közt. (Igaz! Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) És végül, harmadszor, Németországban nagyon j ól tudják, hogy a német szövetségnek a monarchia-. ban a legerősebb vára a magyar közvélemény. (Igaz ! Ugy van! Taps a bal- és a szélsőbaloldalon.) Az osztrák németség, amely ehhez szintén ragaszkodik, egymagában nem elég erős arra, hogy a keletkezhető ellenáramlatokkal szemben a szövetségi gondolatot képviselje és diadalra vigye. Szükséges ahhoz a magyar közvélemény túlnyomó többségének az a szilárd állásfoglalása, amely ezt a szövetséget biztosítja. És ha Németország, amint tudom hogy súlyt fektet rá, súlyt fektet e szövetségre, akkor nem fog oly térre lépni, amely alkalmatos arra, hogy épen a magyarságban, amely lehet mondani, Magyarországon belül épen legszilárdabb támasza e szövetségnek, hogy, mondom, a magyarság lelkében a szövetségi gondolatot megrendítse. (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Én tehát nem hiszek abban, hogy Németország követelőzése miatt kellene nekünk most ily indokolatlan módon prejudikálnunk a leendő szerződésnek. Nem hiszek abban, ha egy ilyen akarat fel is merült volna, hogy az visszavonhatatlan volna, ha ennek az országnak minden tényezője ezzel szemben' értékesíttetnék, ha értékesíttetnék azon szerintem magától értetődő álláspont mellett, amelyet kifejteni szerencsém volt. Nem hiszem, de ha igy volna, akkor ott lett volna az alkalom, hogy a kormány azt az akaratunkat, amely a dolog természete szerint helyes, erőteljesen érvényesítse és akkor, amikor minden politikai és közgazdasági szempontból kongruens ez az akarat, akkor meg vagyok győződve, hogy a megegyezés létrejött volna. (Igaz I Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Nem Németország az akadály, hanem azok az erők, amelyekre rámutattam, azok az erők, amelyek mindig odaműködnek, hogy lákiiszöböltessék az 1867 : XII. törvónyczikkből, ha elvileg nem lehet, hát gyakorlatilag a Magyarország közgazdasági önállóságához való jog; azok az áramlatok okozzák ezt, amelyek fenn akarják tartam azt a koloniális viszonyt, amelyben Magyarország ma Ausztriával szemben van. Ez az osztrák szempont teljesen érthető, ámbár a dolgok igen felületes felfogásán alapszik. De ezek az áramlatok azok, amelyek nyomást gyakorolnak és amelyek felülkerekedtek és minket erre a térre visznek.' Nem hiszem, hogy Németországban ezeknek az áramlatoknak politikai oldalával és hátterével szimpátiák lennének. Én azt hiszem és azt tapasztalom, hogy Magyarországnak, mint önálló politikai tényezőnek értékelése tekintetében a német közvélemény rendkívül haladt és mindig előrehalad. De az sincs kizárva, t. ház, és erről is néhány szót kell mondanom, hogy Németországban is, ahol utóvégre nem az a feladat, hogy a mi érdekeinket tartsák szem előtt, nagyon természetes, a maguk érdekéből indulnak ki, amint természetes, hogy mi is a magunk érdeke szempontjából indulunk ki, mondom, az sem lehetetlen, hogy ott tetszetősnek látszik az a gondolat, hogy a nagy, középeurópai blokknak Magyarország legyen főleg egy nagy nyerst ermény-szállitój a és hogy ennek folytán a magyar ipari fejlődésre nem is kell nagy súlyt fektetni, hanem főleg a mezőgazdasági többtermelésre. Ez teljesen képzelhető és természetes, hogy
