Képviselőházi napló, 1910. XXXV. kötet • 1917. márczius 3–április 12.

Ülésnapok - 1910-720

326 720. országos ülés 1917 márczius 23-án, pénteken. e tavaszi időben, hogy azt a csekély földjét megművelhesse. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Méltóztassék gondoskodni arról is, hogy akik otthon vannak, ne szenvedjenek szükséget, mert az utolsó napokban is kaptam olyan panaszt, hogy két igen nagy székely községnek lakossága maholnap éhtifuszban fog elpusztulni. Az csak lehetetlenség, hogy Magyarországon, -amelyet Kánaánnak neveztünk, megtörténhessék az, hogy az a szélkely nép, amely azelőtt nem szorult senkire sem, amely a legtöbbet szenvedett a világháborúban, amely mindenéből kifosztatott, most, amikor országosan rendezték a közélelmezést, szükséget szenvedjen élelmiszerekben. Lehetetlenség, hogy most, mikor hazakerült szülőföldjére, idegen katonák, német szövetségeseink tisztjei nem eresztik be saját házába, hogy még jobban kifoszszák, mint az ellenség — ezt meg kell itt mondani és ahelyett, hogy őket megfelelő ruházattal és kellő élelemmel látnák el, a legnagyobb Ínséget szenvedik. (Vgy van! a szélsőbaloldalon.) A Közélelmezési Hivatal épen ezekre a sújtott erdélyi vidékekre kiküldötte gróf Károlyi György urat, mint az élelmezési ügyeknek országosan ismert tekintélyes képviselőjét, hogy ott a dolgokat rendezze. Igen sok panaszt hallottam, hogy a kiküldött kormánybiztos ur, ahelyett hogy arról gondoskodnék, hogy az erdélyi részek megfelelő élelmiszert kaphassanak, azon törekszik, hogy a még megmaradt csekély gabonát is elhozza Erdélyből. Ez igazán vérlázító, ez semmiféle más országban elő nem fordulhat. Bármily nagy tekintély legyen is gróf Károlyi György ur az élelmezési ügyek terén, mert hiszen ennek ismeri az egész ország, de hogy képes legyen olyan szívtelen eljárásra, hogy ebből a kifosztott országrészből még el akarjon hozni élelmiszert, ezt nem lehet eléggé elitélni. Az erdélyi részek boldogulása dolgában még csak egy-két rövid megjegyzést kívánok tenni. A múltkor már szó volt itt arról, hogy a német birodalmi gyűlés költségvetési bizottságában Helfferieh államtitkár ur a kiegyezésről szólva kijelentette, hogy nem szorítkozik ez a gazdasági közeledés olyan megállapodásokra, mint ahogy hiszik, hanem hogy a közlekedés ügy terén és a gazdasági települési jog tekintetében is megállapodások fognak történni. Alig 3—4 esztendeje, hogy tárgyaltuk a földgáz-javaslatot és akkor Lukács László volt pénzügyminister, későbbi ministerelnök azt mondotta, hogy e földgáz révén Magyarország Európának legboldogabb ipari állama lesz és meg lesz oldva még az önálló vámterület kérdése is, mert, lehetetlen lesz, hogy azzal az olcsó munkaerővel, amely a magyar iparnak ott rendelkezésére fog állani, Európának bármely állama konkurráljon és mi egészen boldogok voltunk, hogy végre Érdélv aranykora is elkövetkezett. Hogy egyébről ne szóljak, fűtési és világítási czélokra a földgáz egyike a legkiválóbb anyagoknak és most, amikor a vidéken, Erdélyben is csak a legboldogabb halandó, a legprotekeziósabb ember juthat pár deczi petróleumhoz, és amikor fűtőanyaghoz még a legtöbb képviselő sem juthatott, — ezt tapasztalásból tudom — talán mégis illő lett volna ettől a kormánytól, ha ennek a földgáznak értékét végre nemcsak papiroson engedi érvényre juttatni, hanem az életben is. Nem mondom, hogy most a világháború rendjén meg lehet csinálni azt az amerikai stilusu fejlődést, hogy Erdélyben hatalmas ipart teremtsünk, de hogy ez fűtési és világítási anyagnak a legkiválóbb, ezt mindenki tudja. Miután jobbára német kézre jutott ez az erdélyi földgáz, pedig a magvarok Istene azt talán elsősorban mégis csak a magyar nemzetnek és az erdélyi magyarságnak adta, mi már akkor kifejeztük aggodalmainkat, hogy ott valami rettenés nagy német invázió készül. Amit most Helfferich mondott, hogy gazdasági települési jogot is ki akar kötni, ez bizony erősen gyanús, mert én, ki a nemzeti gondolat dolgában is a legradikálisabb állást foglalom el és Magyarországon mást, mint magyar nemzetet nem ismerek és a magyar állameszmének és ez állameszme demokratikus formájának alárendelek mindent, ép olyan veszedelemnek tartom ezt a német inváziót a magyar kultúra és a magyar nemzet szempontjából, mint akárki más. Mondjuk meg magyarán : 400 év óta nem kellett a magyar nemzetnek tartani semmiféle idegen kultúrától, nem kellett attól tartani, hogy mi el fogunk szerbesedni, francziásodni, vagy oroszosodni. Lehetséges, hogy voltak egyes országokban törekvések a magyar állam területi integritása ellen, de kultúra dolgában csak a német veszélyeztette a magyarságot. És mikor a földgázzal is befurakodott a német és a nagybirtokok egy része is német kézre került és mikor Helfferichtől ilyen dolgokat hallunk, akkor én ezt igen veszedelmes dolognak tartom. (Igaz! ügy van! balfelól.) Én nem vagyok szakértő birtokpolitikái kérdésekben, de ebben is csak két szempont vezet : a legerősebb magyar nemzeti érzés és a demokratikus gondolat. Ne az idegen országbelieket juttassuk birtokhoz, hanem a frontról hazatérő szegény, becsületes magyar dolgozó népet. (Helyeslés balfelól.) Lám gróf Széchenyi Aladár Somogy vármegye törvényhatósági bizottságában indítványt tett, hogy az eladó földeket ne hagyják árván, hanem hogy a magyar föld a magyaroké maradhasson, mindenekelőtt magának az államnak, azután a törvényhatóságnak, a községnek és az ottani szövetkezeteknek kell felajánlani. Mindent el kell követni, t. képviselőház, hogy ez a becsületes eszme, ez az igazán magyar gondolat, törvénynyé is váljék ! (Helyeslés balfelól.) Mert bármennyire szövetségesünk is a hatalmas német, nem lehet tűrnünk, hogy épen hatalmasságával, fejlett kultúrájával elnyomja a magyar kultúrát. (Igaz ! Vgy van ! balfelól.) A háború rendjén a magyar nemzet megint megmutatta, hogy nála különb kerek e világon nincs és a magyar honvédek vitézsége csodát