Képviselőházi napló, 1910. XXXV. kötet • 1917. márczius 3–április 12.

Ülésnapok - 1910-720

720. országos ülés 1917 márczius 23-án, pénteken. 325 szóba hozták 1848 és 49-ben, akkor azzal válaszolt, hogy a Rajacsiehok a dinasztiához akkor is hűek maradtak. Polónyi Géza: Ez a Jellaáich-párt! Sümegi Vilmos: Azt hiszem, hogy talán felesleges is a magyar szabadságharcz dicsőségét hirdetni. A magyar történelemnek legfényesebb lapja lesz minden időben az 1848—49-i szabadság­harcz. Es mikor az minden magyar ember legben­sőbb elismerését és háláját váltotta ki, mikor tud­juk, hogy magát a parlamentet is, neki köszönhet­jük, mikor a ministerelnök ur is neki köszönheti, hogy helyén ülhet, mint a magyar kormány tagja, hogy akkor azzal válaszoljon valaki, hogy épen abban az időben, amikor szemben állott a dinasztia a nemzettel és a nemzet a maga jogaiért harczolt," ő a dinasztiához maradt hű, tehát akkor sem volt hű a magyar nemzethez, (Igaz ! JJgy van ! a szélső­haloldalon.) t. uraim, ezeket a beszédeket hogy még meg is tapsolják, az ilyen kérkedés hogy nem váltja ki azt a gyűlöletet, melyet kell, hogy minden nemzetiesen gondolkozó testületben az ilyen nem­zetellenes kijelentés kiváltson, bocsánatot kérek, sok gyászos jelenetnek, sok gyászos eseménynek voltam már szemtanuja az utolsó négy képviselő­házi cziklus alatt, de azt hiszem, hogy bár azok is örökké fekete foltjait fogják képezni a parlament történetének, (Igaz ! JJgy van ! a szélsőbaloldalon.) de a tegnapelőtti nap egyike lesz a leggyászosab­baknak, mert nemzeti érzésüket alárendelték a párt uralmi érdeknek. (Igaz! JJgy van! a szélső­baloldalon.) T. ház ! Rátérek egy másik dologra, mely az utolsó esztendőnek leggyászosabb eseménye volt, s ez az erdélyi betörés dolga. Én azt hiszem, hogy ennek az aktái még nincsenek lezárva, én azt hi­szem, hogy nem lehetne a világnak egyetlen egy olyan parlamentje sem, hol a kormányt vád alá ne helyezték volna, hogy Erdély kifosztását tétlenül nézte és hitt azoknak, kik nem tudom minő czél­zatból meggyőződésem szerint félrevezették. Mert azt nem tudom feltételezni még erről a kormányról sem, hogy szándékosan védtelenül hagyta volna Erdélyt és a székelységet. Mert ennél szomorúbb fázisa magyar szempontból még nem volt ennek a világháborúnak. Ott a keleti határszélen több mint ezer esztendeje áll őrként a székelység, amely oly sokszor mutatta meg, hogy áttörhetlen sziklafal­ként áll mint a magyarság védőbástyája. Akkor, amikor tudjuk azt, kik ismerjük ott a helyszínét, a terepet, hogy vannak egyes szakadékok, szorosok, amelyeken ép az ellenség betódult, tudjuk azt, hogy nem kellett volna több, csak a polgári lakos­ságot kellett volna felfegyverezni és az egymaga elégséges lett volna, hogy annak az oláh csordának az invázióját fentartsa mindaddig, mig hadsere­günknek módja és ideje van arra, hogy kellő mennyiségű katonát dobjon oda. Én nem tudom a hadvezetőség büne-e, külügyi kormányzatunk büne-e, vagy a kormányé, de ha ebben a parla­mentben élne az a lelkiismeret, mely más államok parlamentjében él, a kormányt, a külügyi kor­mányt, vagy a hadügyi kormányt ezért a rettene­tes mulasztásért, rettenetes vétekért, rettenetes bűnért azonnal vád alá kellett volna helyezni. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Most már természetesen meg van tisztitva nagyrészben Erdélynek földje az idegen ellenség­től. Sajnos, épen az én választókerületem szélén még egyes helyeken benn vannak. Épen Csik vármegye az, melynek lakosságának tekintélyes része még mindig kénytelen távol lenni otthonától és szana­szét szórva Magyarországon a legnagyobb nélkülö­zéseket szenvedni. Végtelenül sajnálom, de meg kell hogy mondjam különösen a belügyminister urnak és az államtitkár urnak, akiknek jóindulatá­ról és igazán gondos lelkiismeretességéről én meg­győződtem, amit nem átallok neki legnagyobb hálámmal és elismerésemmel kifejezni, hogy az egyes vármegyékbe elhelyezett székelység a helyi hatóságoknak igazán nemzetietlen és embertelen ejárása következtében a legnagyobb nyomorúság­nak és szükségnek van kitéve. Nincs annak a nép­nek erősebb vágyódása, mint hogy mielőbb haza­térhessen otthonába. Azért módot is kell feltét­lenül nyújtani, hogy ott, ahol a hadműveletek ér­deke nem parancsolja, hogy még mindig távoltar­tassanak, gondoskodjék a kormány a hadügyi ve zetőséggel egyetértve, hogy Csik vármegye lakos­sága mielőbb hazajuthasson. Sajnos, a visszatele­pítési ügyekben is bizonyos fejetlenség uralkodik. A_z idegen hadvezetőség mindig belekontár­kodik a polgári hatóság dolgaiba, (Igaz ! ügy van ! a szélsőbaloldalon.) és ezáltal olyan visszaélések keletkeznek, hogy az amúgy is sokat szenvedett székely nép sanyargatásnak és szenvedésnek van kitéve, úgyhogy legutóbb is megtörtént, hogy egy u. n. visszatelepülőkkel megrakott vonat megérke­zett Csikszeredára és a hadvezetőség képviselője napokig nem akarta megengedni, hogy ezeket a szerencsétlen, elgyötört embereket, akik már ott­hon voltak a szülőföldjükön, kiereszszék a vaggo­nokból. (Zaj és jelkiáUásoh a szélsőbaloldalon : Hal­latlan !) Ilyennek előfordulnia nem szabad. Én nem voltam jelen, de nálam van az ottani vár­megyei munkapárti lap, — az ellenzéki lajj még igyekszik valahogy mentegetni, — amely a leg­élesebben megrója ezt az eljárást. Gr. Batthyány Tivadar: Igaza van! Sümegi Vilmos : Nagyon kérem tehát a t. kor­mányt, hogy ha csak teheti és nem ellenkezik a hadviselés érdekeivel, a tölgyesi járást kivéve, Csik vármegye népét mielőbb telepítse haza. Hisz nem­sokára megkezdődnek ott a tavaszi munkák. Hát ki fogja azokat ott elvégezni? Az a szegény ember, aki most már nyolez hónapja kénytelen távol lenni szülőföldjétől, mindenéből kirabolva és kipusztítva, csupán életét mentve meg ? A legtöbb családnál a családfő a hareztéren van, ha ugyan még nem esett el. Egyedül az a darab földje maradt meg, amely­hez, mint a magyar nemzet .minden fia, a leg­nagyobb melegséggel, a legnagyobb rajongással ragaszkodik. Engedjék meg tehát, hogy hazatérjen

Next

/
Thumbnails
Contents