Képviselőházi napló, 1910. XXXV. kötet • 1917. márczius 3–április 12.
Ülésnapok - 1910-720
720. országos ülés 1917 gyár ember épen abban különbözik Isten más teremtésétől, hogy inig a szoczializmus másutt, mindenütt azért küzd, hogy a magántulajdont megszüntetve, helyébe a köztulajdont léptesse, addig Magyarországon az alföldi parasztszoczializmus, ellenkezőleg, a köztulajdont akarja megszüntetni, hogy még azt is magántulajdonná tegye. Minden alföldi parasztszoczialistának vágya, hogy neki pár hold földje lehessen. Valamikor 1848-ban azzal áltatták magukat a küzdő honvédek, amiről Arany is megemlékezik a csonka-béna honvédről irt énekében : »Azt mondták, mikor a harezban hullott vérem, — Tiz holdnyi örökség lesz örökös bérem.« Ezzel édesgették a verbuválok a névtelen félisteneket, akik a világtörténelem egyik legnagyobb epochájában harczoltak hősi önfeláldozással. Most nem igér, nem ad nekik senki sem tiz hold földet. Nem akarok földosztásról beszélni, egyikünk sem foglalkozik ilyen gondolattal. Elitélem a demagógiának azt a módját, amely adóeltörléssel, földosztással akar hangulatot kelteni. De be kell látnunk, hogy magyar népünket akkor tudjuk legjobban itthon tartani, ha egy kis földhöz juttatjuk. (Ugy van! a baloldalon.) Vannak nagy holtkéz-birtokaink. — 278.000—290.000 katasztrális hold földek — amiket parozellázva örök bérletül, vagy pedig örök tulajdonul lehetne a hősöknek juttatni. Hány százezer ember, hány család találná boldogulását azokon a földeken, amelyek intenzív gazdálkodás mellett 15—20%-ot is hoznának s amelyek műveletlenül hagyása, kellő befektetések, instrukcziók nélkül való továbbtengetése eredményezi azt, hogy e földeken a romlott krumpli következtében pellagrába esnek. az emberek és koldusok, földnélküli Jánosok lesznek, akik vándortarisznyát akasztanak a nyakukba, ugy mennek át a föld túlsó oldalára. A telepítésnek, a parczellázásnak, melyet nem kizsákmányoló egyeseknek és kizsákmányoló bankoknak, hanem az államnak kellene űznie, altruisztikus alapon, nem látom semmi nyomát, semmi előkészületét sem a kormányjelentésben, sem a kormánynyilatkozataiban. Ellenben látom a kormányjelentésből számos nyomát annak az aggasztó tünetnek, melyet mindannyian érzünk: az élelmiszerek óriásilag felszökött árainak. . E bajjal szemben az iparos, a kereskedő segithet magán, mert hiszen ezek a maguk áruját is drágábban adhatják, de mit csinálnak azok a kereső-osztályok, melyek ezt nem tehetik : a magyar intelligenczia, a magyar tisztviselő, a magyar tanitó? E tárgyról már itt többen szólottak és gróf Batthyány Tivadar, a magán- és köztisztviselők régi barátja és elnöke bőven kifejtette a tisztviselők sérelmeit. Most azt olvasom a lapokban, hogy a kormány a tisztviselők fizetésének javítását tervezi olyképen, hogy azt száz százalékkal emeli. Bár ez súlyos terhet fog jelenteni, mégis lehetetlen elzárkózni előle, mert hiszen a tisztviselői kar az ország intelligencziájának oly integráns része, melyet pusztulásnak engedni annyi, mintha magát a nemzetet márczius 23-án, pénteken. 315 engednők pusztulásnak. Senki sem néz ez osztályra irigységgel, sőt helyeselj üli a kormány e törekvését s csak kíváncsiak vagyunk, megvalósít ja-e? Évtizedeken keresztül sürgettem én is a tisztviselők fizetésének rendezését. Erkölcsi kötelességem volt ez, mert én is ott nőttem fel szegény tisztviselő családi tűzhelyénél. Nem untatom a t. házat részletekkel gyermekkorom nyomorából, csak jelzem, hogy tudom, mit tesz az, ha egy szegény tisztviselőcsaládnak gyermekeket kell felnevelnie, költeni tandíjra, könyvekre, megadni a gyermeknek mindazt a testi és szellemi táplálékot, amely kell neki, hogy a művelt magyar társadalom hasznos tagja válhassak belőle. Többet erről nem is szólok, csak konstatálom, hogy az ellenzék sokban ellenzék, de abban nem lesz ellenzék, mikor arról lesz szó, hogy a kormány ezzel a nemzet életében is fontos reformmal fog előállani. (Általános helyeslés.) Kapcsolatos e tárgygyal a nem felekezeti tanítók fizetésének kérdése. A tanitó egyforma feladatot teljesít, akár állami, akár nem állami. S meg vagyok győződve, hogy Tóth János t. barátom, ki annak idején kultusz-államtitkár volt. akkor amikor megcsinálták a nem felekezeti tanítók fizetésrendezését, szívesen egységesítette volna e kettőt és az akkori kormány is kész lett volna erre, ha ennek óriási pénzügyi nehézségei nem lettek volna. De most a pénzügyi kérdésnek háttérbe kell szorulnia. Azon milliárdok mellett, melyeket létünk fentartásáért most el kell költenünk csekélység az a pár millió, melyet a tanítóságra költenénk arra a tanítóságra, mely nevelte a népet mindazon erényekre melyek a harcztéren annyiakat avattak hősökké, s amely tanítóság a csatatéren is bőven kivette részét a legnemesebb kötél sségteljesitésből. (Általános helyeslés.) E tanítókkal tovább mostohán bánni nem szabad és nem szabad különbséget tenni állami és nem állami tanitó között. Hiszen bár eljött volna már az a korszak, hogy külön választhatnék az egyházat és az iskolát. De mig ezt nem tehetjük, legalább enyésztessük el a s kétféle tanitó közti különbséget, még pedig nem ugy, hogy az állami tanítók fizetését csökkentsük a felekezeti tanítókéra, hanem dlenkezőleg, emezekét emeljük fel az államiak fizetésének nívójára. (Helyeslés.) Csak pár adattal akarom illusztrálni, milyen különbség van az ujabb háborús segély megadása után egy állami és egy nem állami tanitó között. Vegyünk egy iskolaigazgatót, aki huszonhat éve szolgál, aki az I. fizetési csoport 2. fokozatában van és a 6. lakbérosztályban. Ennek javadalma 2900 K, lakbére 500 K, igazgatói dija 300 K, családi pótléka 1000 K, háborús segélye 35%, tehát 1015 K, összesen '5715 K. Ugyanilyen szolgálati ágban hasonló viszonyok között élő nem állami tanitó fizetése 2200 K, tehát 700 K-val kevesebb, lakbére 200 K, tehát felénél kevesebb, igazgatói dija nulla, családi pótléka nulla, háborús segélye 600 K, holott amott 1015 K. 4 0*
