Képviselőházi napló, 1910. XXXV. kötet • 1917. márczius 3–április 12.

Ülésnapok - 1910-720

316 720. országos ülés 1917 márczius 23-án, pénteken. így aztán a felekezeti tanítók fizetése összesen 3100 korona, tehát 2615 koronával kevesebb, mint az államié. Ez az óriási különbség kiküszöbölendő nemcsak anyagi szempontból, hanem az erkölcsi megszégyenítés miatt is, ami benne rejlik. Hát annyira szégyen felekezeti tanítónak lenni, hogy annak harmadfélezer koronával kell kevesebbet kapnia, mint egy ugyanolyan viszonyok között élő állami tanítónak? Ezen gyökeresen változtatni kell s a felekezeti tanítóknak a t. háznak átnyújtott memorandumát már most ajánlom ugy a t. háznak, mint különösen a t. kormánynak nemcsak figyelmébe, hanem hathatós és tettekkel tanúsítandó pártfogásába. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Nem látom a kormány jelentésében a háború utáni időre feltétlenül szükséges szocziálpolitikai előkészületeket. Ilyen az anya- és csecsemővédelem, továbbá a törvénytelen gyermekek kérdése, amelyek ujabb fejtegetésével csak ismétlésekbe esném ; csak utalok arra, hogy ezek igen életbevágó kérdések. Már a háború előtt megdöbbentő volt nálunk a gyermekhalandóság; e tekintetben statisztikánk más külföldi államok statisztikájánál sokkal mostohább képet mutatott. Sőt még mögöttünk álló országokban is több gondot fordítottak a gyermekvédelemre, mint Magyarországon. Eddig jóformán csak társadalmi akcziók karolták fel a gyermek-, az anya- és a csecsemővédelmet; az állam támogatása igen gyéren, inkább csak erkölcsi tekintetben nyilvánult meg, aminek mindenesetre van jelentősége, de nincsen olyan súlya, mintha az állam megfelelő pénzösszeggel járul a kérdésnek nemzeti szempontból oly fontos megoldásához. Már a háború előtt felsóhajtott a nemzetünk jövőjét féltő költő az apró sírhalmok között, hogy »szomoru szivemmel a temetőt járom, amely apró sirhalmokkal van tele és mennyi remény hamvad ez árkolt határon, magyarság fájának mennyi levele ; ez a sok apró sziv mind magyarul verne, mind magyarul szólna e sok kihűlt ajak ; átjárja szivemet a siralom árja : a számunk egyszer majd végkép elapad.« T. ház ! A magyar gyermekek sorsát szivünkön kell viselnünk és lehetővé kell tennünk, hogy az anyai gond nagyobb legyen és féltett magzatát felnevelhesse minden magyar anya, mert hiszen most nem az anya kebléről hullik le, hanem letépik virágjában ; midőn már sudárba szökött a magyar csemete, akkor tépik le a magyarság erdőjének legszebb szálfáit, virágjait; ezek helyébe nemzedékről kell gondoskodni, amely majdan betöltse ezeknek helyét. (Élénk helyeslés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon.) Nem látom a kormány jelentésében az előkészületeket erre, nem teszi meg a kormány mindazt a kötelességét, amelyet az országnak ebben a fontos, elsőrangú, nemzetünk jövőjére honalapítás fontosságával bíró kérdésében tőle méltán elvárhatunk. (Ugy van! baljelől.) Sok apró-cseprő dolog lehetne még, amelyet a ministerelnöki jelentés kapcsán elmondani szeretnék. De főképen Id kell terjeszkednünk a magyarság azon égető sérelmére, amelynek már hivatott szószólója volt e házban Urmánczy Nándor igen t. barátom személyében. A hősiesség mellett és annak jutalmazása mellett ott látom a hadisorban a magyarság mellőzését és arczulcsapását. (ügy van! baljelől.) Nem akarok sebeket felszaggatni, csak egy égő sebre mutatok rá és ez az : a nemzeti munka zavartalan továbbfolytatása szempontjából gazdasági szabadságokat szoktak adni a magyar földművelőknek, igen helyesen, most azzal is védjük hazánkat, ha itt a termelést elősegíteni igyekszünk. Szüksége van az ország népének, a hadviselés érdekeinek a magyar föld termékeire. De nemcsak erre van szükség, szükség van azokra az intellektuális erőkre is, amelyek egyike-másika jóformán nélkülözhetetlen a maga hivatalában. S azt látjuk, hogy míg ez a magyar kormányzatnál kellő méltánylásra talál, legalább nevezetesebb eltérést ettől igen keveset van alkalmunk tapasztalni, addig mindazon ügyekben, amelyek a közös hadügyministeriumhoz kerülnek, ha magyar felmentésekről van szó, a legmostohább elbánással találkozunk. (Ugy van! baljelől.) Épen kerületemben, Hajdúböszörmény városában nem bírtak már tiszti ügyészt választani, mert a fiatal ügyvédi kar legnagyobb része a csatatéren elhunyt ; hiszen csak lás gimnáziumunk öt tanára esett el, a fiatal ügyvédi karból is többen elestek, részben pedig munkaképtelenekké váltak a harcztéren kapott sebek és betegségek következtében s csak egy pár öregebb ügyvéd maradt ott, ugy hogy egy fiatalabb ügyvédet választottak meg tiszti ügyészszé. A belügyminister ur belátta, hogy a városnak szüksége van erre, kérte a hadügyministeriumtól ennek a városi tisztviselőnek, mint nélkülözhetetlennek a felmentését, de a hadügyminister ur a belügyminister urat a legride gébben elutasította s kijelentette, hegy e kívánságot nem találja teljesíthetőnek. Ez is dokumentálja azt, hogy annak a hadügyministeriumnak nem Bécsben, hanem a magyar hadseregre vonatkozó magyar ügyeknek intézése czéljából Budapesten is kellene székhelylyel birnia. (Ugy van! baljelől.) És ez a világháború megtanított bennünket arra, hogy ha valaha szükséges volt az önálló magyar nemzeti hadsereget követelnünk, akkor ezentúl még szükségesebb, sőt ha eddig csak követeltük, akkor ezentúl lázítani fegunk ennek érdekében. Nem óhajtok sebeket felszakítani és még csak egyre alludálok. A t. ministerelnök ur f. évi február 8-án, midőn a hősök emlékének megörökítéséről volt szó, és midőn nemcsak az elhalt hősökről, hanem az életbenmaradottakról is gondoskodni kívántunk és azt mondtuk, hogy ha a meghaltak emlékezetét márványtáblákra véssük, akkor az élőknek adjunk megfelelő jogot és megélhetési lehetőséget, a t. ministerelnök ur azt mondotta, hogy jogokat ezeknek nem kell adni, mert hiszen a háborúban való hősies magaviselet nem juta-