Képviselőházi napló, 1910. XXXV. kötet • 1917. márczius 3–április 12.

Ülésnapok - 1910-715

715. országos ülés 1917 márczius 17-én, szombaton. 165 kivált megvan a megfelelő tengerije. Mikor a hizlalás folyamatban volt, tavaszszal egyszerűen megjelentek a hatósági emberek és ezeknek a sertéseknek tengerijét is lefoglalták, a katonai megbízottak pedig átvették és elszállították a félig hizott disznót, hogy azt tovább hizlalják. Hát ha nincs tengeri sertéshizlalásra, azt értem, de hogy azt a sertést elvegyék a gazdától és aztán talán épen annak a gazdának a tengerijével hizlalják tovább, akitől azt elvették, ez annál nagyobb igazságtalanság, mert a közélelmezési czélokra hizlalt sértésékkel szemben nem igy jártak el. A kormány közegei azt mondták : ők nem tehetnek kivételt. De ha a közélelmezési ezélok végett tehettek kivételt, bizony tehettek volna a katonaság részére hizlalt sertések dolgában is. Ez hát nagyon helytelen intézkedés volt. Hiszen aki ért a hizlaláshoz, tudja, hogy az a sertés vasúti kocsiba rakva és elszállítva, mennyit vészit a súlyából, amit azután persze megint csak több tengerivel kell pótolni, és igy hiábavaló tegeriveszteség áll elő. Minden gyakorlati érzék nélkül intézkedtek ebben, a mi, a gazdaközönség körében joggal keltett elégedetlenséget, (ügy van ! báliétól.) Most áttérek az iparczikkek makszimálására. Tartózkodom attól, hogy mindazokat ismételjem, amiket erről Ábrahám Dezső t. képviselőtársam egy interpeüácziójában és a többi képviselők is ugy ezen, mint a túlsó oldalon elmondottak. Csak konstatálom, hogy korántsem áll meg a kormánynak az a felfogása, hogy az iparczikkek árát makszimálni nem lehet. Tavaly őszszel volt egy ankét, melyen ugy a mezőgazdaság, mint a kereskedelem érdekképviseletei résztvettek s melyen megállapították, hogy igenis minden iparczikk árát lehet makszimálni. E megállapodásokat memorandumba foglalva, eljuttatták a kormányhoz is, amely azonban a mezőgazdasági körök többszöri sürgetése ellenére sem rendelte el az iparczikkek makszimálását. A ministerelnök ur szereti hangoztatni a presztízs kérdését. De hát ez is presztízs kérdése, hogy amikor mindent makszimálnak, amit a mezőgazdaság termel, makszimálják az iparczikkeket is. Hanem kitudódott a szakkörök véleménye alapján, hogy miért nem makszimálnak: egyszerűen azért, mert félnek Ausztriától, mert az osztrák iparoskörök nem engedik meg ! Ezek ellen pedig igen egyszerűen lehetne védekezni : monopolizálni kellene az iparczikkeknek Ausztriából való behozatalát, s akkor majd kénytelenek volnának azok az osztrák iparoskörök a magyar kormánynyal szóbaállani. Gr. Batthyány Tivadar: Egy kissé több gerincz kellene Becsesei szemben ! Laehne Hugó: Tavaly az u. n. élelmezési vitánál előterjesztettem egy határozati javaslatot, melyben sok üdvös intézkedést kértünk. És akkor a ministerelnök ur felállt és azt mondta : ezekre nagyrészt nincs szükség, részben már munkában is vannak stb. Szóval, mint mindig, nem fogadta el az ellenzék nagyon tárgyilagos indítványait. S íme, most azt, amit már tavaly az év elején javasoltunk, mind megcsinálják, de persze mint mindig, későn. Most, majdnem másfél év után fognak hozzá az árvizsgáló-bizottságnak megalakításához, amit már akkor ajánlottunk, mint az árdrágításnak kitűnő ellenszerét. És akkor csodálkoznak, ha az ellenzék nem akar részt venni a Közélelmezési Hivatal tanácskozásaiban ! Mi kértük a Közélelmezési Hivatal felállítását is, de nem azzal a csonka hatáskörrel. Mi egy teljes hatáskörű élelmezési ministerium felállítását kértük, (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) már azért is, hogy ebben ne legyünk hátrányban Ausztriával szemben. Ott egy közélelmezési ministeri um tárgyal a mi Közélelmezési Hivatalunkkal, mely a földmivelésügyi ministernek van alárendelve. De hát e két kérdés nem is kapcsolható össze. Más a termelés — a mai nehéz viszonyok között a földmivelésügyi ministernek elég dolga van a termelés szervezésével — és más a fogyasztás. E kettőnek érdeke sok tekintetben ellentétes. Hiszen a földmievlésügyi minister ur 1915-ben az indemnitási vitában maga mondta, hogy tulaj donképen a közélelmezés nem tartozik az ő hatáskörébe, de többi ministertársai kérésére mégis vállalta. Hát szabadítsák meg tőle, hogy mikor a termelési viszonyok oly nehezek, ők és az egész ministerium munkaerejét kizárólag csakis a termelés kérdésének megoldására és a háború utáni mezőgazdasági termelés biztosításának elérésére fordíthassa, (ügy van ! ügy van ! a baloldalon.) De, t. ház, az árdrágítás és az iparczikkek ármakszimálásának kérdésénél még meg kell említenem egy igen helyes tanulságot, amelyet itt a vitában eddig nem hallottunk, nevezetesen a múlt század végén egy nagy német közgazda : Ruhland irt az árképződésről, és kivált a gabona árképződéséről egy munkát és ebben több, és pedig ugy a liverpooli, mint a frankfurti tőzsdétől vett adattal bizonyítja, hogy minden árképződéinek alapja a kukoriczának ára. És ez természetes is, mert ennek emelkedésével emelkedik az abrak ára, emelkednek az állatárak, az állatok bőréből készült különböző iparczikkek, az élelmiczikkek árai, a munkabér és megfordítva. Ezzel az előrelátással kellett volna birni és az egyes iparczikkek és a tengeri ára közt a háború előtt létezett viszony figyelembevételével kellett volna az árakat megállapítani és igy makszimálni, de ma még a gabona ára sincs arányba hozva a tengeri árával ; a tengeri ára aránylag jóval magasabb, mint a gabonáé. És ha nem lehet az iparczikkek árának makszimálását keresztülvinni, próbálják csak megengedni a gabonaár szabad képződését és kifejlődését s akkor a mai munkabérrel és a gazdasági szükségleti czikkek mai ára mellett majd meg méltóztatnak látni, milyen árak fognak kialakulni. Ha tehát a mezőgazdasági termelést továbbra is fenn kívánjuk tartani, nem lehet mást tenni, mint az iparczikkek és a gazdaságban szükséges