Képviselőházi napló, 1910. XXXV. kötet • 1917. márczius 3–április 12.

Ülésnapok - 1910-714

132 Ili. országos ülés 1917 jelenni a német gazdák gyűlésén és ott kijelentette, hogy a végső küzdelemben a mezőgazdákra háramlik az a feladat, hogy Anglia kiéheztető politikája ellen Németországot megvédjék. Az angol földmivelésügyi minister kiadta a jelszót, hogy a háború a brit szántóföldeken fog eldőlni. Poincaré franczia köztársasági elnök pedig hangzatos felhívást köröztet, amelyet rajtakivül a jelenlegi és a volt franczia ministerek is aláirtak és amelyben hangsúlyozza, hogy a gazda kezén van a haza sorsa, mert a diadal a szorgalmasabb, a munkásabb gazdáké lesz. Mindezek a kijelentések kétségtelenné teszik, hogy az egész világon tudatára ébredtek annak, micsoda jelentősége van a szántóföldeknek. Ezzel szemben nálunk, a par excellence mezőgazdasági államban azt tapasztaljuk, hogy a kellő komolyságot, a hozzáértő alaposságot és körültekintést nem vitték bele a munkába abból a czélból, hog)' a szántóföldek harczterét katonailag és polgárilag megszervezzék. Miután lehetetlen a kormányjelentésben érintett összes kérdésekkel egy képviselőházi beszédben kimerítően foglalkozni, ugy láttam helyesnek törvényhozói ellenőrző hivatásomat szolgálni, ha egy kérdés komplexumával foglalkozom, azzal azonban kimerítően. Ebből az indokból kifolyólag mai felszólalásomban főleg mezőgazdaságunk megszervezése szempontjából kívánok foglalkozni. (Halljuk ! Halljuk 1 balfelól.) Feladatom teljesítésénél két szempont vezetett. Az egyik : megállapítani azokat a hibákat és mulasztásokat, amelyeket e téren a két és háromnegyed év óta folyó világháború alatt tapasztaltunk, elismerve azt is, ami helyes volt az alkotásokban ; a másik pedig : hogy oly gyakorlati megoldás megvalósítását javasoljam, amely szerény véleményem szerint az eddigieknél több sikerrel lenne hivatva szolgálni a háborús mezőgazdálkodás nagy feladatait. Az előttem felszólalt Darányi Ignácz ő exczellencziája, igen nagy tekintélyű és tehetségű t. kéjwiselőtársam, valamint a többi előttem felszólalt kéjiviselőtársaim az érvek és az adatok egész légiójával bebizonyították azt az álláspontomat, hogy mezőgazdaságunk terén távolról sem tettek annyit, amennyit ily súlyos időkben az illetékes köröknek kötelességük lett volna megtenni. De utalok az igen t. túloldalról felszólalt előttem szóló képviselőtársaim beszédeire is. Ha azokat kivetkeztőtjük a tapintatosság formáiból, akkor tulaj donkép csak panaszokat és mélyreható kritikákat találunk a kormány eddigi intézkedései ellen, helyesebben a megfelelő intézkedések hiánya miatt. Az a szerencsétlen felfogás jellemezte a mi polgári közigazgatásunkat és katonai közigazgatásunkat is a háború elején, hogy mindig azt hitték, hogy holnapután vége lesz a háborúnak. Konczedálom, hogy az angolok kivételével talán az egész világ ebben a tévedésben volt, de felelős tényezők egy ilyen feltevésre talán mégsem bazimárczius 16-án, pénteken. rozhatják egy állam létét! (Igaz! Ugy van! bálfelől.) íme, minő mérhetetlen károkat és szenvedéseket okozott szegény Erdélyre nézve az a körülmény, hogy amint a ministerelnök ur maga bevallotta, nem lehetett józan észszel feltételezni azt, hogy Románia oly botor lesz, hogy bennünket megtámadjon. A háború kezdete óta eltelt két és háromnegyed esztendő alatt mezőgazdaságunk komoly megszervezése érdekében semmi czólravezető lépést nem tettek. (Igaz ! ügy van ! bálfelől.) Szabad-e egy olyan világháborúban, amelyben nem egyes várak körülzárásáról és elfoglalásáról van szó, hanem ahol birodalmakat zárnak körül azzal a czólzattal, hogy kiéheztessék és ezzel kényszerítsék a fegyver lerakására, eltűrni azt, hog}^ ebben [az országban pl. az elmúlt évben hivatalos adatok szerint több mint százezer holdnyi mezőgazdasági terület iMntatlan, vetetlen maradt. (Igaz ! Ugy van ! bálfelől.) Angol államférfiak a háború elején nyíltan kijelentették, hogy ez a háború esztendőkön át fog tartani. Hát miért engedték a mi illetékes tényezőink ezeket a kijelentéseket fülük mellett elszaladni? Lekicsinyelték a nyilatkozatokat ahelyett hogy komolyan vették volna. Hát honnét tudták, hogy nem egy második hétesztendős háború kezdetén vagyunk? (Ugy van/ bálfelől.) Tekintsünk csak vissza, hogy mezőgazdaságunk érdekében a háború kezdete óta tulajdonképen mi történt? 1914 nyarán bevonultatták kegyelem nélkül az összes tartalékos és az akkori törvények szerint népfölkelő mezőgazdákat ; elvitték az ország legértékesebb elemeit Szerbiába és Galicziába és ezrével, meg ezrével pusztultak el népfölkelőink sötét ruhában, szinte kettős rendekben vonulva a halálba. Senkinek sem jutott eszébe az, hogy talán helyesebb lett volna a kaszárnyákba, illetve a póttestek városaiba nem azonnal tömegestül bevonultatni az emberek tömegét, hanem successiv, korszerű bevonultatás mellett módot nyújtani egy részüknek, hogy legalább a határban lévő terményeket betakaríthassák. Rádupláztak erre a lehetetlen intézkedésre a lovaknak hasonló tömeges bevonultatásával. A mezőgazdákat jóformán teljesen kifosztották lóállományukból, elvitték a kanczákat, tekintet nélkül, hogy vemhes-c, hogy az a kancza egy tenyészméneshez tartozik-e? Tudok esetet, hogy az ország első tenyészméneséhez tartozó kanczákat is bevonultatták. Elvitték a mezőgazdának utolsó lovát s nem törődtek, hogy mivel fogja felszántani a földjét. A németek pedig, ez a körültekintő, gondos, ügyes faj, akkor, amikor az ország lókincse rábízatott, elsősorban a legértékesebb tenyészkancza-állományt szedte össze, kivitte és csak egy esztendő múlva érkezett meg a földmivelésügyi kormány bölcs rendelkezése, hogy kanczát a németeknek átadni nem szabad. Ekkorra azonban a németek már kivitték a továbbtenyésztésre alkalmas anyagot, megtartották gazdaságukban és ahelyett az ő selejtes állományukat küldték a frontra. A háború után