Képviselőházi napló, 1910. XXXV. kötet • 1917. márczius 3–április 12.
Ülésnapok - 1910-713
márczius lá-én, szerdán. 110 713. országos ülés 1917 a német birodalom nagy császárjának — igazán hatalmas ember, valamivel gazdagabb a nemzet is, mint mi — hogyan áll a testőrsége? Van Potsdamban és Berlinben egy vezérezredes és két főhadnagy. Azután van a Schlossgarten-Kompanie, Berlin, Potsdam és Kasselben : egy ezredes, egy kapitány, három főhadnagy, három hadnagy és megfelelő legénység. Én azt hiszem, ezen adatok telj esen elegendők azon konkluzumom levonására, hogy merőben felesleges a magyar nemzet áldozatkészségével ennek a testőrségnek Bécsben való további fentartása, csak azért, hogy a numerust szaporítsák és hogy a front mögött annál többen penzionáltathassák magukat. De van a kérdésnek még egy utolsó része és ezzel be is fejezem, amely az udvartartásra vonatkozik. Mindnyájan tudjuk, s ez lelkünkben igazán eleven visszhangra talált, hogy most uralkodó királyunknak egyik első ténye, melylyel. megvigasztalta a nemzetet, az a szava volt, hogy ő köztünk' is akar élni. Valóban fejedelmi szó s én forró reménységgel közelitek ahhoz, hogy valósággá is fog válni. De a históriának okulása szerint el kell hogy mondjam : mégis jobb lenne ebben a kérdésben intézményes biztositékokról is gondoskodni. Mert ez a kérdés nem mai keletű. Már az 1550-iki IV. t.-czikk beiktatja a királynak azon igéretét, hogy ezentúl már most itt fog lakni Magyarország területén és azt mondja a törvény, hogy ebből haszna lesz a királynak is. Ezt én is megerősithetem és azt hiszem, hogy mérhetetlen nagy erkölcsi és politikai haszna lenne annak, ha a nemzet alkotmányos, koronás királya közelebb férkőzik a nemzet szivéhez és többet van magyarjai között. De ez a törvény, ugy látszik, csak törvény marad, mert sürün ismétlődnek azután az erre vonatkozó törvények. Minthogy minden álláspontomat törvénynyel kívánom indokolni, felsorolom a döntő törvényeket. A hibásan pragmatika szankcziónak nevezett törvény létesítése alkalmával 1723-ban, akkor tehát, amikor király és nemzet ilyen' fontos lépés előtt áll, akkor az 1723. évi VIII. t.-czikkben nemcsak egy ígéret foglaltatik a Magyarországon való lakás tekintetében, de az összes utódokra kiterjedő kötelezettség is. Azt mondja ugyanis a törvény (olvassa) : »Ö császári és királyi felsége az ország Karainak s Rendéinek alázatos kívánságát és felséges személyének az országban gyakrabban leendő láthatása iránti különös szándékát s nékiek szolgálhatás feletti óhajtását és buzgalmát kegyelmesen megismervén és amennyiben súlyosabb európai gondok megengednék, az 1550. évi IV. t.-czikk értelmében is körökben és az országban lakni kívánni; és a jövendő magyarországi királyokra nézve is a Karokat és Rendeket e felől biztosakká tenni méltóztatott.* Tehát itt nemcsak a saját személyére nézve, de a jövendő generácziókat kötelezően is ki van mondva, hogy tartoznak Magyarország területén lakni, Azonban ezek a törvények később is megismétlődnek. Itt van az 1741. évi VII. t.-czikk, az 1751. évi I. t.-czikk, az 1790. épi IX. t.-czikk és az 1792. évi V. t.-czikk, amelyek mind megismétlik ennek a királyi ittlakásnak törvény 7szabta kötelezettségét. Az 1792. évi V. t.-czikket azért ajánlom szives figyelembe, mert ott nemcsak a király, de a királyné is Ígéretet tett. Ennek az udvartartási kérdésnek ránk vonatkozólag megvan a mindnyájunk által eléggé jól ismert és rövidre vont következő története. Méltóztatnak tudni, hogy 1867-ben, amikor a kiegyezés tárgyaltatott, az udvartartás kérdése vita tárgyává tétetett. Deák Perencznek és az akkori többségnek a törvénybe is bekerült álláspontja az volt, hogy az udvartartás nem lévén közösügy, ezt a nemzet méltóságához illően ugy kell ellátni, hogy a magyar nemzet fényének és dicsőségének megfelelő legyen. Volt más vélemény is. Somssich pl. azt a véleményt vallotta, hogy legjobb lesz az udvartartás költségét is a kvóta aránya szerint megszabni. A legérdekesebb volt Böszörményi álláspontja, aki azt mondta, hogy a múlt emlékein okulva, legokosabb lesz prezensmárkára alapítani. Ezt az álláspontot nem fogadták el, hanem, amint méltóztatnak tudni, az 1867 : XII. t.-cz. 7. §-ában, amely erre vonatkozólag rendkívül sokat érő deklaratív rendelkezést tartalmaz, meg lett állapítva, hogy az udvartartás közössége nem folyik a pragmatika szankczióból és az tisztán és önállóan külön magyar udvartartás. Ennek a nobilis álláspontnak volt azután a folyamánya, hogy amikor az összeget kellett megállapítani, akkor Deák Ferencz azt mondta : Ebben a dologban leghelyesebben ugy jár el a nemzet, ha lovagiasan cselekszik, mert lovagiasság lovagias viszonzásra számithat ; s azért minden további érvelést félretéve, legyen a magyar czivillista annyi, mint amennyit az osztrákok adnak az ő császárjuknak. így történt, hogy az ország czivillista ját ekként állapították meg. Méltóztatnak tudni, hogy az ma a kabinetiroda költségein kivül 11,300.000 korona évi terhet jelent Magyarország budgetjének. Nekem, s azt hiszem, t. képviselőtársaimnak is, daczára annak, hogy ilyen mostoha időkben nagyon szükséges volna megnézni, hogy 11 millió nem-e sok ilyen improduktív czélokra, mégis az az álláspontom, hogy én rászavaznék arra, hogy egy fillér se vonassék le ebből az összegből, de azzal a feltétellel és azzal a rendeltetéssel, hogy adassék vissza a magyar gárda a maga rendeltetésének, annak alapjai fordíttassanak az itt, Budapesten székelő testőrségnek fentartására és itt költessék el az udvartartásra megszavazott költség. Nem én állapítottam meg, hanem akadémiai székfoglalójában Pellner Frigyes, — aki nem esik az alá a gyanú alá, hogy szélsőbaloldali politikát csinál — hogy a magyar király udvara átlagosan hat hetet szokott Magj r arországon tölteni és a 11,300.000 koronából csak a 300.000 korona marad Magyarországon. Ha ezek elmondása után kezembe veszem
