Képviselőházi napló, 1910. XXXV. kötet • 1917. márczius 3–április 12.

Ülésnapok - 1910-713

713. országos ülés 1917 márczius 14-én, szerdán. 107 »2. Hogy ezen státus maga nyájabeliekből álljon, melyre nézve : 3. Minden idegen generálisok, stabális és feőtisztek, az kiknek az nagy száma miatt az hazabélieknek a száma csaknem láthatatlan és az közkatonáknak sorsa tűrhetetlen, magok ny&]& közé halasztás nélköl küldetessenek. 4. A magyar hadi tisztviselők, a mennyire lehet, országunk nemessei legyenek. 5. Érdemekkel beró nemtelenek az ország közben vetése által megnemessétessenek, jószágot pedig nem a holdban, a német birodalmi szokása szerint, hanem a hazánkban kapjanak. 6. A magyar hadseregnek magának légyen mind haditanácsa, mind feővezérlő kommandója, a Iá egyedől a hazától fögjen. 7. A magyar hadisereg békességnek idejiben szüntelen s egészben a Hazában kvártélozon. 8. Minthogy tudva légyen az, hogy a föld népe az országnak, csupán a német öltezet miatt úgyannyira gyűlöli a gyalogkatona-sorsot, hogy áztat máskép nem, hanem erővel és a természetnek szabadsága iszonyú megsértésivei lehet azon életrehozni ; szükségképen kelletik a német öltözetet a magyarral megváltoztatni, ideértvén, főfépen a tisztviselőket is. 9. A német nyelv, melynek súlyát nehezen viseli a magyar közkatona, a haza seregei közöl kiirtassék s az egész hadiszolgálat magyar nyelven folytattassék, a mi az idegeneknek állandó eltávoztatására fog szolgálni. 10. A közkatona szolgalatjának bizonyos idő (példának okáért tesz (10), esztendő kiszabattassék, 30 esztendőig szolgáltaknak egy bizonyos s jeles jutalom adassék, a nemtelen tisztviselők pedig nemességgel megjutalmaztassanak. 11. Háborúnak idejében a magyar sereg soha némettel össze ne kevertessék, hanem maga s egyött harczoljon, hogy ezáltal elkerölje ama mesebéli szamárnak sorsát, a ki a lónak eledelt hordván, maga éhen meghala.« (Derültség.) »12. Hogy mindezeknek szükséges kifejtegetésire nézve a jövő országgyűlésin minden magyar regementből egy pár magyar tiszt megjelenjen ; melyet a jövő magyar királynak végben kel vinni.« T. ház ! Ezt a szerepkört töltötte be József császár idejében a frontra szólitott testőrség, mely igazán dicsőségünkre való módon telj esitette ott kötelességét. II. József császár idejéből interpellácziómmal kapcsolatban még csak egyet ajánlok a t. ház szives figyelmébe. Az a kézirat, mely most kibocsáttatott, tervezve még II. József idejében lett. örökös tervezgetés volt, hálából a nemzet áldozatkészségeért, hogy az a testőrség, amelyet már II. József elnéinetesitett, egyesittessék az akkoriban létezett többi testőrséggel, hogy t. i. egyesittessék a lengyel, magyar és osztrák testőrség ; csakhogy akkoriban egy főherczeg vezetése alatt akarták egyesíteni a testőrséget. Erről a tervről József császár kénytelen volt lemondani. Mikor II. Lipót koronázására készültek, akkoriban már megtörtént Bécsben a Szacsvayféle Magyar Curir adatai szerint, hogy egy magyar ember, aki felment Bécsbe és tudakozódott afelől, hogy Ö felsége a magyar király vájjon otthon van-e, azt a feleletet kapta a magyar testőrtől : Ich kann nicht ungarisch. Az a nizus, hogy a magyar testőrség elosztrákosittassék, az II. József "elejétől, fájdalom, a mai napig sem szünetelt. Hogy rövidebb lehessek, meg kell emliteneni az 1827. évnek történetét, mely a magyar testőrség szempontjából döntő fontosságú volt. Akkor sok baj merült fel, ujabb sikkasztások fordultak elő, és a vármegyék egyértelmű feliratokkal keresték meg a királyt és pontozatokba foglalták azokat a rendelkezéseket, amelyeket ők kívántak a testőrségre vonatkozólag. Akkoriban a vármegyék ujabban, nagy áldozatokat akartak hozni és hoztak is. Hajlandók voltak t. i. a királynénak adományozott 50.000 aranyhoz még külön minden aranyforinthoz hozzájárulni, ugy hogy a testőrségnek akkori hiányai teljesen fedezhetők lettek volna. így különösen Nyitra vármegye nagyon lényeges áldozatkészséget tanúsított ez alkalommal és több vármegye is hozzájárult ezen alapnak újból való szanálásához. Az akkori korból való, — ami most már teljesen idetartozik, mert ez aztán, azt hiszem, ?. t. ministerelnök ur előtt is döntő érv lesz — hogy a magyar testőrségre vonatkozólag 1827-ben megalkottatott a XXXVI. t.-cz., amelynek idevonatkozó rendelkezéseit azért hoztam el magammal magyar fordításban, hogy mindenki megértse, amit mondok. Ezen fordul a kérdés és bár ha kisgézselyi Geguss bátyámnak fordítása tekintetében sokféle aggály merült fel, ebben a tekintetben, azt hiszem, a lényegben nem lesz tévedés ; szükséges tehát, hogy a magyar testőrségre vonatkozólag az a törvényhozási intézkedés, amely azt törvényesítette, adoptálta, legitimálta, teljesen ismeretes legyen, hogy azután levonhassuk a konkluzumot a tekintetben, vájjon ez a mélyen tisztelt királyi kézirat megfelel-e ennek a törvénynek, igen vagy sem. Ez a XXXVI. t.-cz. a következőket mondja. Az első pont a leszállításra vonatkozik, ez tehát nem nagyon érdekelt minket. A második pont ezt mondja (olvassa) : »A testőrséget illető bevételekről és kiadásokról ezentúl nemzeti vagy latin nyelvben készítendő és folytatandó számadások a magyar királyi helytartótanács elébe terjesztessenek. A testőrség kapitányának felügyelete és jótállása továbbra is megmaradnak.« Tehát három lényeges konstitutív elem van : először, hogy a magyar törvényhozás számadáskötelezettséget állapított meg a magyar testőrség vagyonára nézve, másodszor elrendelte annak magyar nyelven való szerkesztését és harmadszor, hogy annak a királyi helytartótanács elébe való terjesztését rendelte el, ennek pedig — talán elég itt az augurok között annyit! mondani — soha és semmi viszonylatban nem lehetett utóda a közös hadügyminister. Vagyis a helytartótanácsnak sem a hadügyminister, sem a főudvarinesteri hivatal nem utóda, hr.nem 14*