Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.
Ülésnapok - 1910-695
695. országos ülés 1917 dóbbat kell alkotnunk az árvák érdekében. (Általános helyeslés.) Ebből a tudatból fakadt az árvapártfogói intézmény; ebből a tudatból fakadt az az intézkedés is, amelyre hivatkozni méltóztatott, hogy ahol az árvának ügyéről máskép gondoskodni nem lehet, ott intézkedés történjék addig is, amig a további lépések megtehetők lesznek, hogy az állami gyermekvédelem vegye szerető gondjaiba az ilyen elhagyott árvát. De az állami gyermekvédelem utján való gondoskodás sok esetben csak ideiglenes lehet. A hadiárvát gyakran fokozottabb, nagyobb, melegebb gondozás alá kell Tenni, aminőt meg is érdemel azért, mert az atyja a hazáért halt hősi halált. Annyit akarok megnyugtatásul mondani, hogy az állami gyermekvédelem keretében történő gondoskodás nem olyan mostoha, • mert az állami gyermekvédelem épen a mostani nehéz időben mutatta meg, hogy milyen életképes intézmény, amely nemcsak sablonosán, nemcsak a legszegényebbeket és nemcsak az elzüllött gyermeket, de mindazokat fel tudja ölelni meleg szeretettel és nevelni tudja az élet részére, akik az intézményére valamilyen okból rászorulnak. De, ismétlem, érezzük a kötelességet, hogy ezen túlmenöleg is gondoskodni kell állami és társadalmi eszközökről. Ebből kifolyólag a ministerelnök úrral beható tárgyalásokat folytattunk aziránt, hogy a rokkantügyi hivatallal kapcsolatosan egy nagyobbszabásu árva-pártfogó intézményről és annak keretében társadalmi adományok segitségével is rendszeres ellátásról, magasabbfoku nevelésről történjék gondoskodás. Ezek a tárgyalások befejezésükhöz közelednek és remélem, hogy már a legközelebb alkalmunk lesz azzal a nyilvánosság elé lépni és akkor meg fogja látni a t. ház és a nagyközöuség, valamint odakünn küzdő fiaink és testvéreink is, hogy a kormány akar is tucl is gondoskodni az itthonmaradt árvákról. Kérem a t. házat, hogy addig is, mig e tekintetben részletes jelentést tehet a kormáiry, válaszomat tudomásul venni méltóztassék. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Kiván-e a képviselő ur válaszolni? Lévay Mihály: T. képviselőház! Abban a reményben, hogy a t. belügyminister ur által kilátásba helyezett intézmény a megvalósulás stádiumába lép és ezzel az árvák javára intenziv gondoskodás fog történni, ezzel a feltétellel a választ tudomásul veszem. (Helyeslés balfelöl.) Elnök: Kérdem a t. házat, méltóztatik-e a belügyminister urnak Lévay Mihály képviselő ur interpellácziójára adott válaszát tudomásul venni, igen vagy nem ? (Igen!) A ház a választ tudomásul vette. Következik Szilágyi Lajos képviselő ur interpellácziója a honvédelmi ministerhez. Szilágyi Lajos: T. ház! Mivel tudomásomra jutott, hogy Ausztriában és Magyarországon nem teljesen azonosak a katonai felmentési február 7-én, szerdán. 85 eljárásra vonatkozó határozmányok és e tekintetben egyes magyar állampolgárok az osztrákokkal szemben lényeges megrövidülést is szenvedhetnek, január 31-ikén interpellácziót jegyeztem be a katonai felmentéseknél az osztrák állampolgároknak nyújtott kedvezményekről. Tekintettel azonban arra, hogy nyomban az interpelláczióm bejegyzése után azonnal megtétettek a szükséges intézkedések ennek a helyzetnek megszüntetése iránt és Magyarországon is felhatalmaztattak a főszolgabirák és polgármesterek arra, hogy a fölmentésért vagy fölmcntés-meghosszabbitásért, folyamodó magyar állampolgároknak hat hétre szóló és négy héttel meghosszabbítható várakozási engedélyeket adjanak, tekintettel továbbá arra, hogy a fölmentésükért folyamodott, de január 29-ikén már bevonulni kényszerült népfelkelőkre vonatkozólag is ugyanakkor ugyanazon szám alatt szintén megtétettek a szükséges intézkedések, ebből kifolyólag interpelláczióm tárgytalanná vált és azt ezennel visszavonom. (Helyeslés jobb felől.) Elnök: Az interpelláczió töröltetik. Következik Kelemen Béla képviselő ur interpellácziója. Kelemen Béla : Tisztelt ház ! Előrebocsátani kivánom azt, hogy az én meggyőződésem szerint országunk és népünk legfő érdekei ellen, létérdekei ellen vétenénk, ha teljesen agyonhallgatnánk azt a tényt, hogy a reánk zúdult borzalmas háborúnak oly hareztéri eseményeit ismerjük, melyek fájdalmunkra annak felismerésére vezettek bennünket, hogy hős csapataink emberfeletti önfeláldozása és erőfeszítése mellett, ha tehetséges és lelkiismeretes, a magyar katonákkal érzésileg is egybeforrott, tehát minden tekintetben hivatása magaslatán álló hadvezetés lett volna, akkor az eddig elért, jövőnk szempontjából kétségtelenül megnyugtató eredményeket felényi véráldozat és felényi anyagi áldozatok hozatala árán is biztosíthattuk volna. (Helyeslés balfelől.) Interpellácziómnak gerincze voltaképen az lett volna, hogy egybehasonlitva a németekkel, a mi hadvezetőségünk megtett-e mindent az emberanyag kímélésének legfő követelményei tekintetében, megvalósito,tta-e a hadvezetés legfő czélját, hogy a lehető legkevesebb véráldozattal és anyagi áldozattal produkálja a legnagyobb eredményeket. Belátom azonban, hogy a mai idő nem arra való, hogy ezeket a kérdéseket, az elszenvedett szomorú eseményeket a maguk rideg valóságukban a nagy nyilvánosság előtt tárgyaljuk, annál kevésbbé, mert hiszen épen a hadvezetőségnél oly változások történtek, melyek feljogosítanak bennünket arra a feltevésre, hogy a hibáknak és a mulasztásoknak a korszaka lezáródott. Mqjd eljön annak ideje, hogy nemesak kritikánkat, hanem a felelősségre vonást is, a hadvezetőséggel szemben is minden irányban szabadon gyakoroljuk. (Igaz ! ügy van ! bal jelöl.) A mai alkalommal interpellácziómnak csak a