Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.

Ülésnapok - 1910-695

80 695. országos ülés 1917 való régi hűséget életre keltik. {Helyeslés a balés a szélsobalóldalon.) Magyarország jövendő emberanyagát mentjük meg, hogyha a gyermekekről gondoskodunk. Minden magyar gyermek kedves és szent nekem, nemcsak az, kinek az apja hősi halált halt, kinek az apja rokkant katona, aki küzködik és nélkülözik a mindennapi lét viszontagságai közepette, hanem minden gyermek. De százszorta és ezerszerte kedvesebb nekem és kell hogy legyen a ^belügyminister urnak is és az egész kormánynak, az a magyar gyermek, akinek az apja hősi halált halt a hazáért, rokkant katona gyanánt tért vissza a harcztérről, kinek apja egy egész életen át hurczolja magán azt a keresztet, hogy ő a jövendő Magyarországért lett nyomorékká, bénává, csonkává, beteggé. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsobalóldalon.) Mi erre a felelet a túloldalról ? Hallgatnak az urak és nem szólnak. Az előadó ur elmondott egy szép beszédet, melyben gondolatok voltak. Ezeket az eszméket örömmel üdvözöltük, de azután vége volt. De hogy miért nem tartják önök helyénvalónak azt, hogy mi a hősök nevének emléktáblán való megörökítéssel kapcsolatban az özvegyek és árvák felsegélyezésének az ügyét is napirendre akarjuk hozni, hogy mi a népjogokról is kivánunk gondoskodni, erről egy szót nem hallottunk eddig. Miért ez a nemtörődömség, miért ez a semmibevevése azoknak az indokoknak, amelyeket itt felhoztunk az özvegyek és árvák segítése és az egész magyar nemzetnek adandó választójog érdekében? Talán a t. belügyminister ur az egész munkapárt nevében fölvilágosítást fog adni erről; mindenesetre érdeklődéssel várjuk ezt mindannyian. A rokkantügyről is szólok egy pár szót, (Sálijuk! Halljuk! balfelöl.) és kérem a t. belügyminister urnak erre vonatkozó felvilágosítását. Magyarországon a rokkantak ügye akkép áll, hogy a rokkantdij — szégyenlem kimondani az összeget — hat korona havonként, egész esztendőre 72 korona. A sebesülési pótdíj havonta 8 avagy 16 korona és 23 korona 33 fillér közt váltakozik, vagyis egész esztendőre a rokkantdij és a sebesülési pótdíj kitesz 96 koronától 192 koronáig, illetve 279 korona 96 fillérig hullámzó összeget. Ha együttvéve veszszük azt, amit a rokkantak kapnak, akkor egész esztendőre egy rokkant katona, aki a hazáért lett nyomorék, mindnyájunkért, a képviselőkért is, akik itt ülnek, (Felkiáltások balfelöl: Azokért, akik itt nem ülnek!) 168 koronától 352 koronáig terjedő összeget kap. Ehhez jön a vegyes bizottság által keresetképtelenség megállajütása esetén százalékban kifejezett bizonyos összeg. A^ is kitesz átlag évente és személyenként 80—100— 300 koronát, ugy hogy a teljes keresetképtelenség esetén egy rokkanttá nyilvánított katona kap makszimum, ami nagyon ritka eset, 700 koronát évente. A többiek kapnak átlag 3—400 február 7-én, szerdán. koronát. Mindaddig, amig rokkanttá nem nyilváníttatnak, legénységi ellátmányt kapnak a felülvizsgálatig, azután nem kapnak a nyugdíjmegállapításig egyetlenegy fityinget sem. Hónapokkal késik a nyugdíj megállapítása. Nóvák János: Eél évig! Kun Béla: Jól mondja t. képviselőtársam, sőt egész évig is! Van ugyan egy hivatal, a rokkantügyi hivatal, melyet a t. belügyminister ur szervezett. Lelkes hivatal, de a papiroson létezik, lényegben nem sokat tesz, mert a nyomor megvan, a rokkant katonák, mint a mai háborúnak, mint a mai nagy élethalálküzdelemnek ellenünk lázadozó tanúbizonyságai járkálnak itt utczáról-utczára és kérik a tisztességes megélhetést és ellátást anélkül, hogy biztosítva lenne a jövendőjük. (Ugy van! TJgy van! balfelöl.) A nyomor, mindannyian tudjuk, igen nagy. Nem tudom, hogy miért. Rossz tanácsadói vannak a kormánynak, vagy maga nem lát tiszta szemekkel, vagy a hivatalos intézkedések labirintusában vész el az a tevékenység, amely az élet számára lenne hivatva, hogy a rokkantak ügyét,valósággal zöld ágra vigye ? (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Én nem tudom, de tény az, hogy a rokkantak ma Magyarországnak küzdő, nélkülöző, Poncziustól Pilátusig hajszolt egyénei. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Hol van az a nagy birtokpolitika, amelyet elváimánk a kormánytól? Hol van az a politika, hogy azok a rokkantak, akik a háborúból testi épségük bizonyos részének elvesztésével tértek vissza, de teljesen ép érzékkel, ép akarni tudással ahhoz, hogy a jövőben is dolgozzanak, földet kapjanak, biztos ekszisztencziához jussanak? Mit látunk? Ebben az országban a hadseregszállítók, a háború révén kíméletlenül nagy vagyont szerzők jutnak a földhöz és azok, akik megmentették ezt a földet, akik közreműködtek, hogy ez a föld továbbra is a miénk, magyar maradjon, földnélküli Jánosok továbbra is. (Ugy van! balfelöl.) Hol van )tt a kormánynak valami kezdeményező lépése, ha nem is eredmény, de kezdet, jóakarat, ha nem is czél, de legalább reménység, hogy a jövő czélt elérni fogjuk, hogy ez a magyar föld azoké maradjon, akik érette véreztek, akiknek hozzátartozói meghaltak, akik küzködtek, akik bénák, nyomorultak és rokkantak lettek, a magyaroké most és mindörökre. (Ugy van! Ugy van! a bál- és a szélsobalóldalon.) Ha ezzel ellentétben a német viszonyokat nézzük, látjuk, hogy Németországban a rokkantközlegény évi járuléka 648 koronát tesz ki, sebesülése mértékéhez képest a rokkant közlegény külön pótdijat kap, mely 30 és 65 korona között váltakozik. Ha pedig olyan annak a német rokkant katonának a sebesülése, hogy egészen munkaképtelenné vált, akkor a rokkant járulékán kívül megkapja a két pótdíj havi összegét, 95 koronát, vagyis egész esztendőben