Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.

Ülésnapok - 1910-695

095. nrszágos ülés 1917 február 7-én, szerdán. 79 az a német özvegy a szegényügyi hatóságok terhére esnék, és végül kiutasíthatnák egész Németországból, mint alkalmatlan idegent és menjen és keresse a szerencséjét ott, ahol keresheti és találhatja. Mit tudtunk válaszolni, mit tudunk válaszolni és mit tud válaszolni a belügyminister ur? Hogy azok az adatok, amelyeket a német szoczialista "schleswigholsteini párttitkár felsorol a német segélyezésről igazak, a mindennapi szükségletnek megfelelők, de tévedés nem történt a magyar viszonyokat illetőleg, mert itt az elesettek özvegyeit és árváit csakugyan éhbéren tartjuk, csakugyan nyomorogni engedjük, küzdeni engedjük, az éhhalálnak dobjuk ki, mert itt mindent elfoglal a párturalom, mindent elfoglal az, hogy éljenek egyesek, éljenek klikkek, de ne éljen a nép és ne éljenek azok, akiknek fiai, hozzátartozói hősi halált halnak. T. képviselőház! Annak az özvegynek, akiről szóltam, a két gyermeke, hogyha az a német törvények szerint kapná meg a járulékot, akkor az elesett férj és apa halála után évenkint 736 márkát kapott volna,. 865 koronát kapna, így azonban, mivel a házasság révén magyar állampolgárságot nyertek, tehát a mieinknek mondhatjuk, a segélyösszeg évenkint 208 korona, tehát négyszerte kisebb, mint amit a német állam az özvegyeknek és árváknak biztosit. Annak az elesett állampolgárnak a német állam kötelékében elesett hős gyermekei abban a tudatban élhetnek, hogy az apjuk a német lobogó védelmében esett el, de abban a tudatban nyomoroghatnak, hogy ők magyar állampolgárok, mert arra kényszeríti őket a sors és a törvény vaskeze. Menjünk tovább. Nézzük, miként állunk az Ausztriával való viszonylatban. Ausztriában a hadisegélyt az is kapja, akinek férje elesett a harcztéren, tovább kapja, mindvégig kapja, nálunk csak hat hónapig kapja. Ez igazságtalanság és a paritásnak teljes mértékben meg nem felelő. Nálunk a nyugdíj az elesett hős özvegyének csak 10 vagy 20, vagy amint Bartos János t. képviselőtársam rámutatott, 26 hónap múlva jön meg. Akkor igaz, hogy visszamenőleg megadják, de kérdezem a belügyminister urat, az az özvegy és gyermekserege, ha volt 3—4—5 vagy 6 gyermeke, miből éltek meg addig, míg a nyugdíj megjött ? (Igaz! Ugy van I a bal- és a szélsőbahloalon.) Adjon feleletet a

1 belügyminister ur. Hiszen a hatóságok, tudjuk, jóakarattal, de a rendelkezésükre álló anyagi erőhöz mérten ' csak szűkösen gondoskodhatnak a családok ellátásáról, és a 4—B vagy 6 gyermekes családanyának, akinek férje elesett a harcztéren, akinek férje mindnyájunkért halt meg, a jövő Magyarország boldogságáért, adnak havonként 10 korona ellátási dijat, és a hadsegélyző-bizottság szintén ad ugyanannyit. Tehát 10—20 korona havidijat kap az az özvegy, bármennyi gyermekkel legyen megáldva a jóistentől, akinek férje elesett a harcztéren. Mikor az özvegyi nyugdíj megérkezik a hatóságoktól helyben hagyva, akkor a rendkívüli segélyt levonják és visszaszámítják. Kénytelenek vagyunk belátni, hogy ha nem a szavakon nyargalunk, hogy ha nem azt nézzük, hogy minél több dicséretet szórjunk azokra, akik a hazáért életüket és vérüket áldozzák, hanem egyúttal tettben, cselekedetben akarunk bizonyságot adni annak, hogy a hazáért hősi halált haltak árvái és özvegyei részére nem a bőség szaruját, hanem az emberbaráti adakozásnak, az irgalomnak, a kegyességnek tömlőjét akarjuk megnyitni, kénytelenek vagyunk rájönni arra, hogy amit eddig tettünk, amit mi tettünk, amit az állam tett, amit a ministerium tett, amit az egész magyar közigazgatás tett, az mind semmi és semmi, (Ugy van! a balés a szélsőbalóldahn.) és amikor itt szónokolunk a hősök emlékének megörökítéséről, emléktáblák véséséről, azon nevek bevéséséről, amelyek felragyognak a magyar horizonton, mint a fénylő ékességei a dicslségnek, rettenthetetlenségnek és az ősi zászlóhoz, a becsülethez való hűségnek, (Igaz! TJgy van! a bal- és a szélsőbalóldahn.) akkor egyúttal annak bizonyságát adjuk, hogy csak szavakban élünk, szavakban Ígérünk, szavakkal festünk szép képeket a jövő nemzedéke elé, de tényben és cselekedetben por vagyunk és semmi vagyunk, mert nem tudunk figazán lélekben, szívben és cselekedetben élni azokkal, kiknek köszönhetjük, hogy itt vagyunk, hogy mindnyájan élünk, (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) akiknek köszönhetjük, hogy ez a magyar parlament fennáll, hogy még megvan, hogy még nem veszett el, akiknek köszönhetjük, hogy a jobb jövő reményét nem irthatták ki ellenségeink szivünkből, lelkünkből. (Helyeslés a balés a szélsőbalóldahn.) T. ház! Ezek elmondása után, azt hiszem, teljesen tárgyilagosan beszélek, ha a t. belügyminister úrtól a sürgősen teendő intézkedéseket várom a hadi özvegyek és árvák érdekében. Irgalmat kérek és irgalmat várok azok számára, akik nyomorognak és éheznek, de nemcsak irgalmat, hanem a kötelességnek teljesítését. Mert ha nem tekintünk azokra az indokokra, amelyeket felsoroltam, hanem teljesen abban a légkörben mozgunk, hogy csak a nemzet fentartásának eszközeit veszszük figyelembe, kérdezem, hogy a gyermekhalandóság kérdése tür-e további habozást, tür-e további kételkedést és további nemtörődést? Ha becses volt a magyar gyermek a háború előtt, akkor százszor és ezerszer becsesebb most, mikor egész nemzedékek kidőltek az élők sorából, (Elénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) amikor a kidőlt nemzedékeket pótolni kell ujakkal, friss erőkkel, (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsőbalóldahn.) akik a régi erényt, a régi vitézséget, a régi kitartást, a zászlóhoz