Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.

Ülésnapok - 1910-695

695, országos ülés 1917 február 7-én, szerdán. 73 son el, ahol a nyugdíjtörvény szűkössége nem annyira érezhető ránézve, hanem ezeket a szegény fiatal zászlósokat, hadnagyokat, (Ugy van! balfélől.) hadapródokat, akik fényes jövőt láttak maguk előtt, ha ezek a háború által vakokká, bénákká, egykaruakká lettek, ezeket mégis más ellátásban kell részesiteni, mint azokat, akik talán a gyakorlótéren meghűltek és megbénultak és mégis magasabb rangig eljutottak. (Ugy van! balfélől) i Mind e szocziális nagy kérdéseket szerettem volna e törvényjavaslat kebelében megváló,űtani, megoldani, (Ugy van! balfélől.) hogy ne nézzen ki ilyen szegényesen az a törvény, amely a magyar hősiességnek, (Ugy van! Ugy van! balfélől.) a magyarok által a harcztéren kiérdemelt nagy tetteknek mintegy kifizetéseként jelenik meg. Nem egy ilyen szegenyes törvény kellett volna, amely nagy szavakkal mond elismerést, nyújt örökzöld babért az elesetteknek, de a megélhetésre nem ad semmit azoknak, kik a háború nyomorultjai. Ez a nagy hibája, ez a nagy hátránya e törvényjavaslatnak és emiatt, noha elfogadom, kijelentem, hogy nagyon sajnálom, hogy ebben az időben jelent meg, nem a háború végén és ilyen szegényesen gondoskodik a hátramaradottakról, az életben maradottakról is, mint ahogy egy pár szóval, egy márványtáblával aKarja azoknak a dicsőségét megörökifeni, akik a szavakra nem szorulnak rá, mert ők vérükkel sokkal mélyebben irták be magukat a nemzet szivébe, mint azt ez a törvényjavaslat rendeli. (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) A részletes tárgyalás folyamán be fogok adni egy inditványt, amely a politikai jogok kiterjesztéséről fog szólni. (Helyeslés balfélől.) Most kijelentem, hogy hozzájárulok az összes határozati javaslatokhoz, amelyeket erről az oldalról beterjesztettek. De kérem Jaczkó Pál t. képviselőtársamat, hogy második határozati javaslatát legyen szives visszavonni azért, mert én egy konkrét javaslattal fogok a 2. §-nál előállani. Azt hiszem, sem t. képviselőtársam álláspontját, sem az én álláspontomat nem fedi teljesen sem az ő határozati javaslata, sem pedig az az indítvány, amelyet én fogok beterjeszteni a választói jog kiterjesztésére vonatkozólag. Mi sokkal messzebb állunk, sokkal meszszebb kívánnánk menni, mint ez a két határozati javaslat, amelyet mi beterjesztünk. Hogy mégis csak arra az álláspontra szorítkoztunk, amelyet kifejezésre juttat Jaczkó Pál t. képviselőtársam határozati javaslata és az én indítványom, ennek oka az, hogy meg akarjuk tenni az első lépést ennek a törvényjavaslatnak keretében és meg akarjuk adni a t. többségnek a lehetőséget, hogy a szavakat tettre is váltsa. (Helyeslés balfélől.) A törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Élénk helyeslés és éljenzés a balés a szélsőbaloldalon. Taps a baloldalon.) Elnök: Szólásra ki következik? Szepesházy Imre jegyző: Nóvák János! Nóvák János: Mélyen t. ház! A jelen törKÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XXXIV. KÖTET. vényjavaslatot, ha a mélyen t. ház megengedi, kétféle szempontból bírálom. Nagyon helyesen jegyezte meg Rakovszky István t. képviselőtársam, hogy ez a törvényjavaslat korainak nem korai, de nem is időszerű. Korainak azért nem korai, mert vezérfonálként kellett volna szolgálnia, de vezérfonálnak nem tekinthető, amennyiben tudomásom szerint már minden községben gyűjtöttek alapot a hősök emlékének felállítására. Időszerűnek pedig azért nem tekinthető, mert a háborút még nem fejeztük be. nem tudjuk, hogy miféle viszonyokkal kell számolnunk és mennyien esnek még el a jelen gigászi világküzdelemben, ahol a magyar nemzet is élet-halálharczot vív. Ebből kifolyólag nem hiszem, hogy valaki ezt a javaslatot pártszempontból bírálná, mert hisz voltaképen mindannyiunk kötelessége a hála és elismerés nyilvánításához és azok dieső emlékének megörökítéséhez, ha csak egy jottányival is hozzájárulni, akik a haza védelmében résztvettek. Nagyon üdvös dolognak tartom, hogy az 1. §. megemlékezik azokról a hősökről, akik a legdrágábbat fizetik a hazáért, az életet, mert hisz minden embernél az élet a legdrágább, akik tehát ezt a haza oltárára feláldozták, azok a haza megvédése érdekében a legnagyobb szolgálatot tették és ez a szolgálatuk a legnagyobb mértékben kell hogy elismertessék. De a törvényjavaslat szövegéből, valamint a t. belügyminister ur indokolásából azt látom, hogy itt a hősi halálnál kétféle halál van : az egyik az úgynevezett gazdag halál, a másik jDedig a szegényebb halál. Az indokolás tudniillik kimondja, hogy a vagyonosabb községek és várcsok monumentális műemlékkel, a szegényebbek pedig egyszerű jelzőtáblákkal tartoznak megörökíteni a hősök emlékét. Engedelmet kérek, szerény nézetem szerint azok, kik a harcztéren hősökként meghalnak, ott egyforma kötelességet teljesítenek, egyformán halnak meg, egy

T halál által pusztulnak el. Ha tehát egyforma kötelességet teljesítenek és ha a halál egyformán kaszálja őket, nem méltányos, hogy az eg3áknek emlékét kőbe állított műemlék, a másikét pedig jelzőtábla örökítse meg. Nem vonom kétségbe a kormány jóindulatát, hogy megörökíteni igyekszik ezek emlékét, amely lelkesítse majd az utókort, hogy a jövő eshetőségével szemben lássák a hazafiak, hogy akik elhaltak a világküzdelemben, azoknak neve mint dicső hősöké meg van örökítve. De mikor azt látom, hogy ott, ahol a községek nem képesek méltó műemléket állítani, a kormány egy szóval sem mondja, hogy a törvényhozás jóváhagyásából kifolyólag ő hozzájárul a méltó műemlék felállításához, egy anekdota jut eszembe. Az egyszeri hitsorsos nekiállt végrendeletet csinálni és hagyományozott mindenféle jótékonyczélra, műemlékre stb. Mikor azt kérdezték tőle. hol van a pénz erre a czélra, azt felelte : csak azt akartam megmutatni, hogy van jó szivem, de erre voltaképen nincs pénzem. A kormány is ma ugy 10