Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.
Ülésnapok - 1910-694
56 694. országos ülés 1917 február 6-án, kedden. söknek, de senkinek sem, ajándékot adni nem szabad. Tulajdonszerzéshez kell segíteni. azokat, akiket földhöz akarunk kötni. Az államnak meg kell teremtenie azokat a kereteket, amelyek között a tulajdonszerzés megkönnyebbül. A gazdaságilag gyengének segédeszközöket kell nyújtania és ellenőriznie kell mindazokat, akik ebben a földszerzésben segédkezni kivannak, mert soha sem lehet tudni, hogy a legaltruisztikusabb szónoklat mögött nincsen-e olyan tendenczia, amely haszonszerzésre akarja kizsákmányolni a földéhes embert. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Az állam másik feladata volna megvédelmezni a megszerzett tulajdont, tehát megadni a csábítás, a fondorlat, az eró'sebb erőszaka ellen mindazt a védelmet, amelyre egy gyenge gazdasági ekszisztenczia ebben a liberális közgazdasági életben rá van utalva. A tulajdonjog formái között lehet válogatni. Nekünk, tőkében szegény országnak, előnyt kell adnunk azoknak a formáknak, amelyek minél kisebb tőkét igényelnek, tehát a törlesztéses járadékbirtoknak, az örökölhető haszonbérletnek, (Helyeslés balfelöl) amelyek kisebb eszközökkel is nagyobb arányokban valósithatók meg. Mert ha a földszerzésnek azokat a formáit akarjuk nyújtani, amelyek nagy tőke lekötésével járnák, akkor ez az akczió csak nagyon szűk keretben mozoghat. Bizonyos ugyanis, hogy a háború után sokkal több tőkére lesz szükség, mint amennyit mozgathatóvá tudunk tenni. (Helyeslés balfelöl.) Azért is ajánlom ezeket a formákat, mert vannak nálunk igen konzervatív gondolkodású emberek, akik akkora sulylyal bírnak, hogy ellenükre nagyon nehéz volna sikerre vezetni egy nagyarányú akcziót. Én tehát a birtokpolitikai akczió érdekében rájuk is bármiképen tekintettel lennék. Szerintem pl. a hitbizományi birtokok és az egyházi birtokok jellegének sérelme nélkül az örökölhető bérletet igen jól be lehetne vezetni; szintúgy a bérlő szövetkezeteket, amint azt gróf Batthyány Tivadar említette. (Helyeslés balfelöl.) Az én czólom nem az, hogy mindenáron valami radikális dolgot csináljunk, hanem hogy beilleszkedjünk a meglévők közé és így minél több embert hozzá tudjunk juttatni a tulajdonjognak ahhoz a formájához, amelyet a meglévő birtokviszonyokkal össze tudunk egyeztetni. Elméletileg azonban egyáltalában nem osztom azt az elvet, hogy a hitbizományokhoz hozzányúlni nem lehet, sőt ellenkezőleg én azokat reformálandóknak tartom, amiről egy más alkalommal majd részletesen fogom nézeteimet kifejteni. Milyenek legyenek a hősök számára a telepek? Általában véve öt kategóriát lehet megkülönböztetni. Az egyik a városok által épített katonai bérházak. A nagyvárosokban, ott, ahol az ipari munkásság szorul támogatásra, a városoknak több részén megfelelő bérpalotákat kell építeni, ahol a hősök mint ipari munkások, bizonyos kedvezményekkel lakáshoz jussanak, (Helyeslés balfelöl.) A másik kategória lenne, hogy egy negyed holdig terjedő telepeket kell létesíteni a városok körül, úgynevezett kertes lakásokat. Erre a két kategóriára azért volna szükség, mert előre látható, hogy a háború után a házakban egy hochkonjunktura fog bekövetkezni. A budapesti háztulajdonosok máris súlyos harczot vívnak a hatóságokkal, azt mondván, hogy a háborúban mindenkinek, aki tőkéből él, korlátlan módja van vagyona gyarapítására, csak az ő kezük van megkötve ; a béreket nem emelhetik, a lakókat tetszésük szerint ki nem dobhatják, nem használhatják ki a háborús konjunktúrát ugy, amint azt a többi tőkések sokszor elég lelkiismeretlenül teszik. (Ugy van! balfelöl.) Ök már most is azzal vigasztalják egymást, hogy majd elmúlik a háború, érvényét vesziti a lakásbér-rendelet, amelyet a mostani kormány hozott és akkor jön az ő idejük, akkor nemcsak szabad kezet nyernek, hanem előreláthatólag a járadékból élő polgárság fel fog csődülni a fővárosba, hogy gyermekeit itt neveltesse és akkor itt óriási lesz a kereslet lakások iránt, ugy hogy mindazt behozhatják, amit a háború alatt veszítettek. A városoknak oly czélból, hogy ezt a hochkonjunkturát mérsékeljék, városi bérpalotákról kell gondos kodniok, amelyek mintegy levezető csatornái legyenek ennek az andrangnak. Ily módon kell lehetetlenné tenniök a lakásínség fokozódását és azt, hogy hajlék nélkül maradjanak azok, akik annyi lövészárokban való élet után csakugyan megérdemlik, hogy biztos födél alatt pihenjék ki a harcz fáradalmait. A harmadik kategória a félholdtól két holdig, terjedő kertészeteké. Nemcsak a város, hanem a falu is a lehető legrosszabbul van nálunk ellátva főzelékkel, gyümölcscsel, szárnyassal. Az a nyomorúság, mely a városokban ma mutatkozik, nagyrészt oda vezethető vissza, hogy a városok környékén 20—30—40 kilométer átméreti körben nem sikerült kifejleszteni a népességnek oly osztályát, amely a városi piacz számára termelne, ugy hogy ezáltal megkönnyittetnék a városokban konczentrálódott, mindig a készre szoruló lakosságnak élelmezése. A községek közül nálunk 319-nek van 1000 holdnál nagyobb birtoka, 4,750.000 hold van községek és városok kezén. Igaz, legnagyobbrészt erdő és rétbirtok, de van mégis körülbelül 351.000. kat. hold szántó. Minden községre ráférne, t. ház, egy-két mintatelep, amely zöldségtermelésben, baromfinevelésben adna példát a falu népének. Minden község jól járna, ha erre a czélra kiképzett hősök részére telepet adna, hogy ott az a rokkant hős tanítója legyen a községnek a mezőgazdaság azon ágaiban, melyekben a mi népünk teljesen el van maradva, holott bizonyos, hogy gyümölcse és főzeléke a világon egy országnak sincs olyan, mint nálunk lehetne, ha a megfelelő módon ránevelnők a népet a mezőgazdaság ezen ágára. A negyedik kategória lenne a 4—5 holdas mezőgazdasági munkástelepeké,
