Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.

Ülésnapok - 1910-709

504 709. országos ülés 1917 létünk, minden állami és társadalmi berendezkedésünk a földön alapszik. így közgazdasági feladatainknak legfontosabbika szerintem egyik gerincze, alapja a birtokreform. Czéltudatosan nem használok semmiféle jelszót. Divatos radikális és hasonló birtokreformról beszólni. E jelszavak nagyon szép, gyönyörű epitheton ornansok, nagyon szép, czifra, de mégis nagyon elasztikus gummiszalagok, melyeket ki-ki aszerint tölt meg tartalommal, amint az neki jól esik. Ha e reform radikális megoldása a helyes, annál jobb, ha a konzervatív, én / a feketeség vádjától sem fogok visszariadni. En az adott esethez tartom magam és az adott esetben csak azt vizsgálom, mi felel meg a nemzeti követelményeknek, a nemzet nagy létérdekeinek. A politikában én csak egy jelszót ismerek és ez a magyar. Kétszeresen fontos az előítélet nélküli vizsgálódás épen a birtokreformnál. A föld az egész állami, társadalmi, szellemi, gazdasági és jogfejlődéssel a legszorosabb kapcsolatban áll. Az állami korszakos nagy átalakulások, a korszakos nagy átértékelődések mindig nagyobb földreform-mozgalommal járnak. Példát idézni erre felesleges, példatár erre a világtörténelem. Kétséges lehet-e tehát, hogy e reformnál csakis a nemzetnek a történelmi logika által megszabott létérdekei lehetnek az irányadók, mikor egész állami berendezkedésünk, egész társadalmi fejlődésünk legkisebb hajszál gyökere is a földből szívja életerejét. A magyar birtokreform helyes megoldása pedig egyúttal a magyarság uralmának is kérdése (Ugy van!) és nagyobb igazságot nem ismerek, mint azt, hogy kié a föld, azé az ország, azé a hatalom. (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) A nemzet történelmi fejlődésének alapjaitól veszély nélkül el nem térhetünk. Ha történelmi fejlődésünk folyamatát nézzük, ha csak azt nézzük, hogy a magyar egy ezredéven át mindig ragaszkodott történelmi hagyományaihoz e történeti folyamatot nevezhetjük akár konzervatívnak is, de ha látjuk, hogy ez a ragaszkodás nem a rideg formáknak, hanem a nemzeti lényegnek szólott, ha látjuk, hogy ez a történelmi folyamat egy természetszerű előrefejlődés, mely csak az ugrásokat nem ismeri, ha tudjuk, mint emelkedtek ki a XI. századtól végig egész történelmünkön a jogtalanok rendjéből a jogtalanok egész nagy rétegei és tömegei és kapcsolódtak be szervesen a jogrendbe, amely fejlődésnek egyik utolsó mozzanatát olyan gyönyörű szavakkal jellemezte Apponyi Albert t. képviselőtársam: a 48-iki eseményeket, akkor ezen fejlődés folyamatát akár radikálisnak is nevezhetjük. A. mai bajoknak egyik legnagyobb és legfőbb oka épen az, hogy az 1850—55. évi birtokreformok nem kapcsolódtak szervesen nemzetünk márczlus 2-án, pénteken. történelmi fejlődésébe. Egyes történelmi jogintézményeinket érintetlenül hagyták, másokat viszont minden átmenet nélkül, idegen, szokatlan jogformák közé szorított. Szépen fejti ki e kérdésnek történelmi részét Sebess Dénes egyik idevágó tanulmányában. Mi meg mentünk a megkezdett csapáson tovább. Csak egy példával élek. A Schmerling-félo jogalkotás theorizmusa a szabadság szellemének, eszr menyeinek sérelmét látta a közös erdőkben, a közös legelőkben. A magyar törvényhozás is egészen a legújabb időkig hü csatlósa volt ezen theoretikus felfogásnak, nem számolva a gyakorlati élet követelményeivel, a kisgazda-osztály legelemibb, igy legnemzetibb érdekeivel. Az 1871. évi LIII. t.-cz. eltörülte a jobbágytelek egységét védő, tisztára gazdasági czélu jogalkotásunkat, de érintetlenül hagyta a kötött birtok egész rendszerét. A kötött és nagybirtok az meg is maradt, de a nemesi tulajdon és az úrbéres birtok szétmorzsolódott. Vele pusztultak nemzeti társadalmunk legértékesebb elemei is. A nemzet szabadságharczát e korszakban egy felülről jövő forradalom követte épen egyik legfontosabb jogintézményünknél, a földnél ; hogy milyen szomorú eredményekkel, csak még szomorúbb tapasztalatok árán láthattuk. Gróf Serényi Béla t. képviselőtársam szépen fejti ki, hogy a birtokreformnál három főszempont az irányadó, a nemzeti, a társadalmi és a gazdasági és a gazdaságinál viszont az a szempont, mely a többtermelést biztosítja. Én e szempontok hierarchiájában az elsőséget a nemzeti szempontnak ítélem oda. Eltekintve attól, hogy vázoltam, mint kell ennek a reformnak történelmi fejlődésünkbeszervesen bekapcsolódnia, elsőnektartom még akkor is, ha elismerem, hogy e háború alatt a nemzetiségi kérdés feszítő ereje csökkent. Ha csökkent, akkor kétszeres kötelességünk felhasználni a kapott respiriumot és azt felhasználni a magyar nemzeti állam teljesebb kiépítésére. (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon.) Még inkább megerősített engem ebben a felfogásomban Schmidt Károly t. képviselőtársam felszólalása. Ö nem mint sovén ellenzéki politikus, hanem mint munkapárti képviselő, mint a magas kultúrájú szász nép egyik szülötte beszélt. Rámutatott olyan tényekre, amelyekre én évekkel ezelőtt a titkos dákórománizmusról mondott beszédemben szintén utaltam és melyet akkor a t. túloldal egy nagy része rémképeknek, mesebeszédeknek minősített, bár egy másik része, ezt el kell ismernem, felfogásomat helyeselte. Fényesebb, de szomorúbb elégtételt, mint a ministerelnök ur tegnapi beszédében, nem is kaphattam volna. Schmidt Károly t. képviselőtársam beszédében én egy uj korszak kezdetét szeretném látni, amelyben a magyar és a szász kölcsönösen megértve egymást, (Helyeslés.) kiküszöbölve az idáig létezett félreértéseket, karöltve fogja megakadályozni a jövőben az ilyen hazaárulásokat és testvériesen együtt fogja megoldani az erdélyi kérdést. (Helyeslés.) De ha ettől még el is tudnék