Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.

Ülésnapok - 1910-694

694. országos ülés 1917 fejlődését kívánja a háború utáni időkben : adjuk meg a legmesszebbmenő választójogot az általánosság, egyenlőség és titkosság alapján. Mert ha ezt nem teszszük, ez meg fogja magát bőszülni, amikor katonáink hazakerülnek a frontról azzal a reménynyel, hogy itt egy politikailag kielégített nemzetet fognak alkothatni. Igen t. barátaim ez oldalról azt propagálják, hogy adjuk meg a választói jogot a háború alatt szolgált katonáknak. Hiszen a mai helyzetben ez is valami. Ámbár ezzel sérelem esnék azokon az idősebb, higgadtabb elemeken, azokon az 53—55 éven felüli embereken, akik nem szolgáltak és jogtalanság történnék azokkal a kisszámuakkal is, akiket még a harmadik és negyedik pótsorozás sem talált alkalmasnak.^ Pedig ezt a két kategóriát nem volna helyes kihagyni. Ám adjuk meg a választói jogot mindenkinek, aki katona volt, de nem ezen a czimen, hanem azért, mert választójoggal bír minden polgár, aki nagykorú és irni olvasni tud. Méltóztassék tehát elraktározni azokat a konzervatív felfogásból eredő argumentumokat. Ahol az általános védkötelezettséget annyira kiterjesztették, mint mi tettük, ott az általános választójogot is ugyanennyire ki kell terjeszteni. Ha a ministerelnök ur húzódozik ettől, bizom az Istenben és bizom az igazság erejében, hogy az mégis meg fog történni, akár Tisza Istvánnal, akár ellene és nélküle ! Még egy argumentumot szoktak felhozni a választójog kiterjesztése ellen és ez tetszetős minden magyar ember szemében : t. i. hogy ezzel az országra rázuditjuk a nemzetiségeket. Bő statisztikai adatokkal lehet kimutatni, hogy milyen az arány a nemzetiségi és magyar kerületek szempontjából a mai választókerületi beosztásban. Ezek az adatok kimutatják, hogy a ma érvényben lévő választókerületi beosztás épugy, mint az uj beosztás a legnagyobb sérelmeket tartalmazza a magyarsággal szemben a nem magyarajku honpolgárok javára. Számos magyar választókerületnek kétszerannyi választója van, mint egy-egy nem.magyarajku kerületnek. És akik azzal argumentálnak, hogy én talán a kerületi beosztással akarnék sérelmet ejteni a nemzetiségeken, azoknak csak azt felelhetem : semmi mást nem akarok, mint oly területi beosztást, mely szigorúan megfelel az igazságnak. Legfelebb tán a nagyobb intelligencziával biró városokat és községeket lehetne ellensúlyozásul valami kis előnyben részesiteni, noha ez sem szükséges. Az egyenlő, általános, titkos választójog a teljesen arányos kerületi beosztás mellett épen a magyarságnak fog oly előnyöket nyújtani, hogy ezekkel szemben minden e téren fölmerülő' aggodalom eloszolhat. De különben is ugy látom, hogy a mai világháború a nemzetiségi kérdés tekintetében is bizonyos fokig tisztázta a viszonyokat. A háború bizonyos szelekcziót csinált. Nem akarom e kérdést most a háború alatt kissé részletesebb adatokkal illusztrálni, noha gyűjtögetem már rá az adatokat, hogy pl. Erdély bizonyos részeiből február 6-án, kedden. 51 a honpolgároknak minő kvantuma — az intelligenczia és a nem intelligens osztály köréből — hagyta el az ország határait a mi csapataink előtt stb.stb. En a Gcga Octavianok és a Lucaciukkal nem akarok most foglalkozni ; arról majd fogunk beszélni ; — remélem, a kormány is számon és evidencziában tartja ezeket az urakat — hanem csak konstatálni kivánom, hogy egy bizonyos szelekcziót a nemzetiségi kérdés terén ez a háború produkált. Produkált abban a tekintetben, hogy nemzetiségeink is, vagyis a nem magyarajku polgárok is letették az érettségit a hazafiságból, a hazához való hűségből és ragaszkodásból. (Ugy van! a szélsöbáloldalon.) Azokkal, akik ez alkalommal a hazafisági érettségin megbuktak, azt kell csinálnunk a választójog terén, amit Justh Gyula t. barátunk annak idején országszerte ajánlott, hogy azokat, akik nem bizonyultak a magyar nemzeti állam hü polgárainak, igenis ki kell zárnija választójogból, a többieknek azonban meg kell adni az egész vonalon ugyanazokat a jogokat, amelyeket a magyaroknak kivánunk, mert csakis igy tudjuk őket véglegesen magunkhoz ölelni, hozzánk fűzni, ha demonstráljuk előttük, hogy a politikai jogok terén sem teszünk különbséget köztük és köztünk. (Helyeslés a szélsöbáloldalon.) Ha erre az útra lépünk és ha megteszünk még egyet, t. uraim, akkor a nemzetiségi kérdés sem fog akadályt képezni. Es ez a nemzetiségi kérdéssel kapcsolatos teendő — s ezzel bezárom felszólalásomat — a következő : Midőn a ministerelnök ur románainkkal annak idején a háború előtt és háború alatt is bizonyos tárgyalásokat inditott meg, részemről nem helyeseltem azt, hogy egy nemzetiséggel tárgyal a ministerelnök ur, (Ugy van ! balfelől.) mert én a nemzetiségeket nem akarom osztályozni, hanem azokat olyan magyar polgároknak veszem a maguk összességében, akik nem beszélik a magyar államnyelvet és azt mondom, hogy ezeknek a nem magyar államnyelvet beszélő állampolgároknak, hogy ebben a hazában jól érezzék magukat és elégedettek legyenek, megadok minden módat és eszközt arra, hogy a maguk eszméje szerint, a maguk nyelvével, a maguk vallása szerint, a maguk kultúrájában boldogok lehessenek ; megadom a legmesszebbmenő szabadságokat egy határig: addig a határig, amelyet, ha túllépnék, a magyar nemzeti államnak biztonságát, erősségét, egységét veszélyeztetném. Hogy meddig mehetek el itt, t. uraim, nem frázisokat kell mondanunk, hanem tényekkel kell számolnunk. Meg van adva annak határa, hogy mennyi legyen az? Amennyivel erősebb a magyar állam nemzetileg, amennyivel több nemzeti potencziát adnak a magyar államhatalomnak ; mennél magyarabbá teszik a magyar államhatalmat, annál többet engedhetünk a nem magyarajku polgárainknak, anélkül hogy a magyar állam egységét, magyarságát, nemzeti mivoltát legkisebb mértékben is veszélyeztetnők. Addig, mig ebben az országban a magyar államnyelven és a nem magyarajku polgároknak saját anyanyelvén kivül itt be van ékelve közi7*