Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.

Ülésnapok - 1910-694

52 694. országos ülés 1917 február 6-án, kedden. bénk a polgárság és az állam közé a német kultúra, a német nyelv, a hadsereg német mivoltával, addig mi kevesebbet adhatunk a nemzetiségeknek. Ha egyszer az egész haderőnek teljes magyarrá téte­lével a magyarságot, a magyar szellemet, a magyar nyelvet, kultúrát, a magyar nemzeti érzelmet ennyivel megerősítj üli, amennyivel egy nemzeti hadsereg azt megerősíti, — és hogy ez óriási nagy kvantuma a nemzeti erő-plusznak, azt tagadni nem lehet — amennyivel többel fogjuk megerősí­teni a magyar nemzeti államot, mennyivel több magyar tartalommal fogjuk a hadsereg magyarrá tételével megerősíteni ; ugyanannyival lazsiroz­hatjuk a nem magyarajku polgároknak adandó jogokat és nemcsak hogy ezáltal a magyar nemzeti állam egységét, magyar voltát nem gyengitenők, sőt tehetünk engedményeket is, mert sokkal töb­bet kapunk a magyar nemzeti állam erejében a hadseregnek magyarságában. Azoknak tehát, akik aggódnak, hogy ha a nem magyarajkuaknak megadjuk nagyobb mér­tékben a választói jogot, relatíve lásebb mérték­ben kapnák meg azt, mint ma, mert hiszen ma aránylag többen bírnak választójoggal, mint amennyiban az általános választói jog esetén bírnának azzal, hivatkozom a statisztikára, de ettől eltekintve azzal a ténynyel szemben, hogy félnek, aggódnak a választói jog megadásától, akármint tisztelem mindenkinek az ilyen nagy problémákkal szemben való aggodalmait, ha abban aggodalmaskodnak az urak, hogy mivel nem lehet kitérni az elől, hogy a választói jogot a háború befejezéséig jószerrel, vagy a háború befejezése után a tömegek kényszere alapján megadjuk : tessék ennek remediumaképen keresztülvinni azt, álljunk össze, követeljük, hogy a háború után, midőn úgyis az állandó hadseregek intézménye kell hogy megszűnjék, midőn csakis a nemzeti milioziát lehet majd eltartanunk, hogy ez a nemzeti miliozia váljék teljesen magyarrá, legyen ez teljesen ma­gyar hadsereg-szervezet, és akkor megadhatják a nemzetiségi szempontból is a választói jogot annak tudatában, hogy a magyar nemzeti állam ebből sokkal erősebben fog kikerülni, mint aminő ma. Ajánlom a t. háznak ezeknek figyelembe­vételét és elfogadom Ábrahám Dezső és Giess'wein Sándor t. barátaim határozati javaslatait. (Élénk helyeslés és éljenzés a szélsőbaloldalon.) Elnök : Ki következik szólásra? Szepesházy Imre jegyző: Haller István ! Haller István : T. ház ! (Halljuk! Halljuk!) Közhelyet idézek, midőn azt mondom, hogy nincs jövője, nincs létjogosultsága annak a nem­zetnek, amely nagyjait nem tiszteli. Valahány­szor akad valaki, akit erényeiben követendő példaként lehet odaállítani a jövendő és a meg­levő generáczió elé, mindannyiszor erkölcsi tar­talmában növekedik és sulyosodik a nemzeti élet. Azért mindazoknak, akiknek hivatása a nemzetet nevelni, kötelessége ráirányítani a köz­ügyeimet azokra, akik rászolgáltak arra, hogy követendő példaképen tündököljenek az utókor előtt. T. ház! Kik lehetnek nagyobbak azoknál, akik a kötelességteljesítés terén elmennek a ha­lálig ! Kik lehetnek nagyobbak azoknál a nin­csetíeneknél, akik vállalkoznak arra, hogy meg­védenek minden értéket, vagyoni, gazdasági s kulturális értéket, amely létezik ebben az or­szágban, holott nekik jóformán semmisem jutott. Kik lehetnek nagyobbak azoknál, akik jó­létet, kényelmet, megalapozott ekszisztencziát hagytak oda és hóban, fagyban, viharban, nél­külözések közt élnek már három esztendő óta vakondok-életet azért, hogy szolgálják a nemzeti ideálokat. Nagyobbak ezek, akik résztvesznek ebben a kollektív hősiességben, ebben a tömeg­heroizmusban, mint azok, akiknek példáját, tet­teit millióknak figyelő, biztató elismerése, tekin­tete kiséri. Sokkal nagyobbak ezek, akik a név­telenség homályában maradnak meg örökre, mert ezeknek nagysága tényleg a legtisztább forrásból, az önfeláldozó kötelességteljesitésből és a legtisztább önzetlen hazaszeretetből fakad. Ezeket odaállítani példaképen a jelen és jövő elé csakugyan kötelesség. (Vgy van! a bal­és szélsőbáloldálon.) Ezeknek az emlékét meg­örökíteni nemcsak kötelesség, ez a nemzetnevelés ténye. Ezeknek a nevét megörökíteni bizonyság­tétel arról, hogy a mai kor megbecsüli azokat az ideális értékeket, melyek nélkül egy nemzet meg nem lehet, amelyek nélkül egy nemzet veszedelem idején helyét meg nem állhatja, ame­lyek nélkül egy nemzet kultúrát nem fejleszthet és nem illik bele a nemzetek azon világközös­ségébe, amely az egyetemes emberiséget a haladás utján előbbre akarja vinni. Illik nekünk a világháború aktiv résztve­vőit megbecsülni, mert ezek nehezebb harczokat vívtak meg, mint elődeik ezeréves multunk alatt bármikor. Illik ezeket megbecsülni, mert ezek széttépték a fátyolt, amelyet hosszú időn át mesterséges kezek szőttek a mi nemzeti önálló­ságunk, fajunk erényei eltakarására. Ezek oly tőkét gyűjtöttek a nemzet számára, amely kama­tozni fog a nemzetnek mindaddig, mig a nem­zet egyáltalán mint nemzet élni fog. T. ház! Rokonszenves tehát nekünk min­den oly gondolat, minden oly mozgalom, tör­vényjavaslat, amely már a háború alatt demon­strálni akarja, hogy a nemzet ismeri azt a nagy tartozást, amellyel meg van terhelve hősei ja­vára. (Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Rokonszenves előttünk minden gondolat, amely mutatja, hogy a nemzet érzi, hogy egy soha fel nem bontható, soha le nem törleszthető adós­sággal van megterhelve, amelyet ezekkel szem­ben csak szintén oly értékekkel ismerhet el, amelyek örökké kamatoznak, csak ugy lehet a nemzet méltó a hőseihez. Bevallom azonban, t. ház, hogy sohasem gondoltam volna, hogy e nagy adósság első részlettörlesztése ilyen javaslat formájában lásson

Next

/
Thumbnails
Contents