Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.

Ülésnapok - 1910-709

709. országos ülés 1917 márczius 2-án, pénteken. 558 Azt tartom, t. ház, hogy ha dilettáns észjárás az, amely ezekkel a megengedem részleteikben váltakozó jelenségekkel szemben vezérgondolatot keres, akkor én szivemből óhajtanám, hogy Magyarország kormánya dilettánsok kezében legyen, mert én a dilettantizmust inkább abban a kapkodásban látom, (Ugy van! balfelöl) amely mindig csak a megjelenő szimptómákat követi (Ugy van! balfelöl.) és kevesebbet lát előre, mint amit utólag tapasztal. Különben az igen tisztelt ministerelnök ur beszéde az élelmezési kérdésekkel kapcsolatos mizériák ellen felhozott kritikának egyetlenegy pontját sem részesítette igazi jóindulatban, (ügy van! balfelöl.) Az igen tisztelt ministerelnök ur azt mondta, hogy ő beszédét Szterényi József t. barátom beszédéhez fűzi, mint aki szerinte — és mindenesetre ez volt a legnevezetesebb ellenzéki beszédek egyike — a legteljesebben ölelte fel az élelmezési kérdések összességót. Hát ha igazán Szterényi József t. képviselőtársam beszédét akarta volna követni a t. ministerelnök ur, akkor neki a következő lényeges mozzanatokra kellett volna választ adnia: Szterényi József t. barátom kifogásolta azt, amit már én is érintettem, hogy a hadiköltségeknek semminemű kimutatása a ház elé nem kerül; kifogásolta azt, hogy közgazdasági bajaink egyik legnagyobbikának, a valutabajoknak rendezése tekintetében semmi kezdeményezésnek még csak nyomát sem látja; kifogásolta azt, hogy ellentétben Németországgal, ahol már az Übergang in die Eriedenswirtschaft, a békegazdaságra való átmenet előkészítése egy külön hivatalos apparátusnak feladatát képezi, itt ennek semmi nyomát sem látjuk; kifogásolta azt, hogy a nyersanyagbeszerzés tekintetében, amely ugy is emésztő gondunk lesz ipari termelésünk fentartásánál és amely az Amerikával való szakítás folytán még nyomasztóbb gonddá vált, semmi intézkedést nem lát. Beszélt a drágaságról, felhozta az árvizsgáló bizottságok intézményét, amelyek Németországban oly rendkívül beváltak; mindezekről a pontokról az igen tisztelt ministerelnök ur egyáltalában egy árva szóval sem emlékezett meg, (ügy van! balfelöl.) amire pedig kitért, azt meglehetős kényelmesen és nagyúri nonsalanszszal intézte el. Ugy Bottlik István, mint Szterényi József t. barátom, de többen is: Bosnyák Géza, Palugyay Móricz és mások kifogásolták azt, amit én is az egész élelmezési kérdés egyik alaphibájának tartok, hogy rögtön a termés után a gazdának saját szükségletére szolgáló mennyiség megtartása mellett nem konczentráltatott a termés feletti rendelkezés egy kézben, hanem hetekig szétfolyhatott, ugy hogy most azután kegyetlen rekvirálások utján kell keresni a nyomait annak, amit a leghelyesebb eljárással együtt lehetett volna tartani. Erre a kifogásra a t. ministerelnök ur beszédében egyáltalán nem találok választ, hacsak KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XXXIV. KÖTET. nem az a válasz, hogy azt mondja, hogy nem lehetett megyénként szervezni. Ezt különben a földmivelésügyi minister ur beszédéből vettem ki; a földmivelésügyi minister urnak ugyanis tulajdonképen az az alapelve, hogy minden megye saját szükségletéről gondoskodjék és csak a hiány pótoltassák máshonnan, ahol felesleg van, de azt mondja a ministerelnök ur, hogy némely megyében hiány már előbb állott be, mielőtt az egész ország termését áttekinteni lehetett volna és igy rögtön kellett segíteni. Ezen kivételes helyzetekre való utalás az egész válasz, amelyet a ministerelnök ur beszédében találok erre a súlyos, de adminisztratív szempontból talán legsúlyosabb kifogásra. Az iparczikkek makszimálására való utalás tekintetében, amely hova-tovább, de már régen egy égető kérdése a háború terhei elosztásának, (ügy van! Ugy van! bal felöl) — mert főleg Bosnyák Géza t. barátom mutatott rá igen részletesen, de gondolom, Szterényi József t. képviselő cársam is, hogy mennyire emelkedtek mindazoknak az iparczikkeknek árai, amelyeket a legkisebb gazdának is be kell szereznie, amilyen a kötőfék, patkószeg stb. és hogy ez mennyire nem áll arányban maguknak a közgazdasági terményeknek makszimálásával — erre a kérdésre a t. ministerelnök urnak csak az a válasza, hogy ez a kérdés nagyon nehéz, hogy ezzel nagyon óvatosan kell bánni. (Derültség bal felöl) Hát természetes, hogy nehéz; minden kérdés nehéz. Mit szólnánk, ha Hindenburg azt mondaná, hogy »nagyon nehéz a keleti és a nyugati frontot á túlerővel szemben tartani, tehát miután ez annyira nehéz, nem foglalkozom vele«. (Derültség bal felöl) A kormányzat, ha nem tud ezekkel a nehéz jjroblemákkal megbirkózni, amelyekkel meg kell birkóznia, ezzel épen azt mutatja ki, hogy nem képes arra, hogy azokat a feladatokat megoldja, amelyeket a háború reá ró és amelyeknek a front mögötti megoldása vetekedik fontosságban a fronton való küzdelem helyes vezetésének fontosságával, (ügy van! Ugy van! a bal- és a szélsobaloklálon.) Aztán itt van maga ennek a rettenetes drágaságnak a kérdése, (ügy van ! Ugy van ! balfelől.) Hogy drágaságnak kellett beállnia, az természetes bizonyos fokig, hanem hogy Magyarországon az élelmiczikkekben nagyobb legyen a drágaság, mint Németországban, (Ugy van! balfelől.) ez olyan tünet, amely magyarázatot kivan, és amelynek magyarázata a t. kormány és a kormányt támogatóknak padjairól még csak meg sem kiséreltetett. (Ugy van ! balfelől.) Egyes pontoktól eltekintek ; egyes részletekben megengedem, hogy egyes felmerült aggodalmak nem bizonyultak alaposaknak. Hiszen utóvégre azért vitatkozunk, hogy világosittassék meg a kérdés ; nagyon fogunk örülni, ha valamelyik kifogásunk alaptalannak bizonyul, nagyon fogunk örülni, ha szaporodik azon urak száma, akikről az előttem szóló t. képviselőtársam megemléke70