Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.

Ülésnapok - 1910-708

708. országos ülés 1917 múrczius 1-én, csütörtökön. 541 iratában, a január liavi számban Walter Schotte tollából egy igen érdekes czikk került ki, amelyben ő is azt fejtegeti, amit mindazok, akik ezt a KözépEurópát hajtogatják. Azt mondja, hogy az osztrákmagyar monarchia és Németország népeinek, elsősorban a monarchiában élő németeknek Lebensgemeinschaftot kell teremteni, életközösséget, — mi ezt ugyebár magyarul házasságnak is nevezhetnék — amely azután közös vámokban, közös pénzértékben, közös tarifában, közös vasúti, közös külkereskedelmi politikában nyer kifejezést. Nem akarok visszaélni azzal a szívességgel, hogy megengedték ma interpelláczióm előterjesztését, ezért ezt a kérdést, noha nagyon érdemes lenne, nem fejtegetem bővebben ; (Halljuk ! Halljuk! a szélsőbalóldahn.) csak arra utalok, hog}^ azok a férfiak, Paasche, a német birodalmi tanács alelnöke, Naumann, List és a többiek, akik az egész háború alatt tervszerűen folytatnak egy nagystílű, fényesen vezetett tudományos és sajtóakcziót Mitteleuropa megvalósítására és akikről azt hittük, hogy ujabb időben a sok, még Németország részéről is elhangzott ellenérvek alapján lelohasztották, elhallgattatták agitácziójukat, most a legutóbbi időben, majdnem parallel azzal az idővel, amidőn Bécsben Ausztria és Magyarország kormányai a kiegyezésre nézve rohamlépésben igyekeztek megegyezni, parallel ezekkel az osztrák-magyar vámközösségi megegyezési tárgyalásokkal, Németországban felélesztették ezt a mozgalmat. Hogy ez a mozgalom mit jelent, csak arra utalok, hogy ilyen férfiak, mint a német birodalmi tanács alelnöke, Naumann, List és egész sorozata a német kiválóságoknak, akik a háború harmincz hónapja alatt folyton ezt a mozgalmat vezetik, nem csinálnak olyan politikát és nem dobnak a közvéleménybe olyan törekvéseket, amelyek a legilletékesebb és legeslegilletékesebb tényezőknek legalább hallgatag jóváhagyásával és szimpátiájával nem találkoznának. (Ugy van! a szélsőbalóldahn.) Annyira fegyelmezettnek láttuk a német világot, hogy ugy mondjam, annak minden rétegét, hogy ott a politika, a tudomány vezető férfiai ilyen akcziót csak akkor csinálnak, ha megvan a piacet a birodalmi kanczellária és Potsdam részéről is. (Ugy van ! Ugy van ! a szélsőbalóldahn.) Ezt látva, kénytelen vagyok óvni és figyelmeztetni, hogy ne indítsanak ma tárgyalásokat Németországgal, hanem igenis igyekezzenek a német birodalommal megtartani azt a fényes, szép katonai szövetségi viszonyt, amelyben vagyunk, igyekezzenek közben a Balkán államokkal megtalálni az' érintkezési pontot, az egész vonalon hagyják meg az átmeneti, időre a fennálló rendelkezéseknek ideiglenes, törvényes meghosszabbításával a tényleges állapotot, hadd lássuk azután, hova fejlődnek a viszonyok a békekötés alkalmával, amelyet adja Isten, hogy minél előbb megérhessünk és igenis majd akkor, a békekötésnek opusculuma alapján és az élet tanulságai alapján döntsön egy erre hivatott uj országgyűlés itt is, Ausztriában is arra nézve, hogy a kettős monarchia két állama J minő politikai irányt kövessen és minő külkereskedelmi politikát folytasson. (Ugy van ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Nagyon sajnálom, hogy előbb a zárt ülésben nem volt alkalmunk felszólalni, mert vannak bizonyos dolgok, amelyeket az emher a háború alatt igazán szivesebben intéz el zárt ülésben. A t. ház többségének bölcsesége ugy határozott, hogy három ellenzéki képviselőtársunk felszólalása és a ministerelnök urnak — nem tudom — három vagy hány felszólalása után többé képviselőnek a zárt ülésben nem szabad beszélnie ; a zárt ülést bezárták. Kötelesek vagyunk meghajolni, — mit csináljunk — azonban a következmény az, hogy én igyekezni fogok legalább a magam részéről, hogy ilyen refusnek többé ne tegyük ki magunkat. (Élénk helyeslés a szélsőbalóldahn.) Ezért kénytelen leszek majd egyszer-másszor olyan dolgokat elmondani a nyilvánosság előtt, amelyeket nem szeretnék elmondani. (Ugy van! a szélsőbalóldahn.) . En, tisztelt képviselőház, még ma is korlátozom ezt a kényszerhelyzetemet. T. i. a minap Szterényi József t. képviselőtársam akkor, amikor álláspontommal foglalkozott, közben egy idézetet olvasott fel egy orosz politikustól, aki Magyarországot fel akarta osztani. Persze, nem rám vonatkoztatta, csak ugy szóba hozta ezt; de aki elolvassa az ilyen beszédeket, arra ezek azt a benyomást teszik, mintha mi olyan politikát támogatnánk, amely Magyarország felosztására vezethetne. Ezzel szemben egész sorozata a dolgozatoknak áll rendelkezésemre a mi kitűnő német szövetségeseink köréből, ahol ilyen ezitátumokat olvasok, ahol a mi szövetségeseink köréből egyesek olyasmiket beszélnek, amik bizony a magyar nemzetre lesújtók lennének, hogyha azok a kívánságok teljesednének. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Azt hiszem, nagyon tiltakoznának a t. urak a ház minden részéről, ha én, vagy bárki más, azt merném állítani, hogy, mert Németországban is ilyen hangok hallatszanak, mindenki, aki a német szövetség híve, Magyarország felosztásának törekvését támogatja. (Igaz! Ugy van ! a szélsőbalóldahn.) Ha velem szemben ilyen felolvasásokat lehet csinálni, akkor abban'a rhllanatban. mikor Ausztriának az Alldeutschektől kezdve egészen a keresztényszoczialistákig az összes német pártok egy előretörést tettek, véletlenül épen 8 nappal a Németországgal való szerződési tárgyalásokat megelőzőleg abban az irányban, hogy nagyon mélyen közeledjünk Németországhoz gazdaságilag és talán egyéb téren is, akkor én bátorkodom óvni a kormányokat attól, hogy e téren túlmessze menjenek. Erre megvan a jó okom, mert mélyen tisztelt szövetségeseink körében is vannak olyan törekvések és pedig nemcsak ma, hanem évtizedek óta, amelyek Magyarország romlására vezethetnek. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Én nagyon jól tudom, hogy a német hivatalos körök ezektől messze állanak, de mikor látom, hogy a német népnél a közvéleménynek milyen súlya van és hogy 1900-ban az Alldeutsch pro-