Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.

Ülésnapok - 1910-708

nárczius 1-én, csütörtökön. 708, országos ülés 1917 i lerak, ahol nyilván van tartva az ő szántóföldje, termése, vetési területe, gazdasági és háztartási szükséglete. Minduntalan felmerült mint szemrehányás az is, hogy a bankok hizlaltattak tavaly. Számtalanszor megczáfoltuk már azt az állítást, hogy a kormány ezeket a bankokat tengerivel vagy más takar mán ynyal dotálta volna. De hogy egyszer véget vessek ezeknek a mendemondáknak, megállapítottam, hogy tulajdonkép a bankok kezén lévő hizlaldák tavaly hizlaltak-e és mennyit. Hát először is a bankoknak alig van hizlaldájuk. A tétényi hizlaldánál a Kereskedelmi és a Hitelbank van érdekelve. Vidéki hizlaldáknál egy-két vidéki takarékpénztárnak van érdekeltsége. Kőbányán van egy nagyobb hizlalda, ahol a mezőgazdáknak és a Kereskedelmi banknak van érdekeltsége. Megállajutottam, hogy nemcsak ezeknél, de a többi hizlaldáknál is a tavalyi év folyamán a sertéshizlalás csak kis mérvben űzetett. Túlnyomó nagy rész, mintegy 90% bizományi hizlalás volt, amelynek a gazda adta a sertést is, a hizlalásra való takarmányt is és fizetve a bizományi dijat a gondozásért és a hizlalásért a vállalatnak. A másik rész, mintegy 27.000 darab, osztrák számlára ment. Magyarországon vásárolt sertések, de a takarmány tulajdonkép román áru volt. Mikor a romániai betörés bekövetkezett s a sertéseket nem lehetett többé román áruval végighizlalni, az osztrák f öldmivelésügyi kormány pár száz vaggon osztrák árpát ^küldött és azzal hizlaltak tovább. És végül igen kis mértékben hizlaltatott a hadsereg nem a saját takarmányán. De ha méltóztatnak emlékezni, 1915-ben a hatóság fel volt hatalmazva arra, hogy a hizlalással foglalkozó hizlaldáknak vásárlási igazolványokat adhasson, de kisebb mérvű hizlalásra, mint amenynyit az azelőtt való évben hizlaltak. Ezen vásárlási igazolványokkal biró hizlalók — nemcsak bankok, hiszen itt vannak a győri hizlaldák, ezek mind magántulajdonban vannak — szerződtek a hadsereggel sertéshizlalásra. Később a vásárlási igazolványokat nem tudták értékesíteni, nem tudták az összes takarmányt beszerezni, akkor, a hizlalás utolsó szakában, kisegítette őket a hadvezetőség saját tengerijével. De ez igen kis mértékben történt, ugy hogy részletesen kimutatható, hogy a hizlalt sertések 90%-a hizott ki a hizlaló által jogosan vásárolt takarmányból és csak 10%-ot adott hozzá a hadvezetőség, hogy a hizlalást befejezhessék. Arra kérem a t. képviselő urakat, akik mindig a bankokat hozzák fel, méltóztassanak megmutatni egyszer azt a kormányintézkedést, amely a bankokat kedvezményezi. Nagyon kíváncsi volnék erre. Hiszen a rendeletek szerkesztésébe nagyrészt belefolytam, de nem tudom meglelni azt a paragrafust, amely a bankoknak kedvezne. Idestova három éve intézem ezeket a háborús közgazdasági dolgokat, de ez idő alatt mindössze kétszer volt nálam bankdirektor és mind a kettőt én kérettem. Az egyik akkor járt nálam, amikor az erdélyi menekültek állatállományáról volt szó, a másik, amikor a vágóállatközpontot felállítottuk a hadügyministerrel. Egyébként bankigazgatók hozzám nem jöttek, én sem fordultam hozzájuk; semmi szükségünk sem volt kölcsönösen egymásra. Én nem látom a kapcsolatot a háborús közgazdasági intézkedések és a bankok között. Igen kérném a t. képviselő urakat, méltóztassanak egyszer ezt a kérdést véglegesen tisztázni, vagy pedig innen eliminálni. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Bár a kérdés nem tartozik szorosan a kormányjelentés vitájába, de miután ez már úgyszólván jelszóvá vált, legyen szabad egész röviden, pár szóval kitérnem az u. n. többtermelés kérdésére. (Halljuk! Ralijuk!) Kétségtelen, hogy a mi termésátlagaink igen alacsonyak. Kétségtelen az is, hogy mindent el kell követnünk ezek megjavítására. Azonban ne ringassuk magunkat illúziókba és legyünk azzal tisztában, hogy a német termésátlagokat — legalább rövid időn belül — elérni nem fogjuk. Nem fogjuk egyszerűen azért, mert hiszen a mi Nagyalföldünknek és Délvidékünknek csaknem tropikus klímája kizárja azt, hogy a műtrágyát ott korlátlanul alkalmazzuk, ami a többtermelés előfeltétele és egy olyan vetésforgót hozzunk be, amely a többtermelést lehetővé teszi. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) Kétségtelen viszont, hogy e tekintetben is sokat lehet tenni. Legjobban bizonyítja ezt Návay t. barátom felszólalása, aki egészen helyesen mutatott rá arra, hogy aránytalanul kevesebbet termel az ő vidékén a kisbirtokos, mint a nagybirtokos. Kétségtelen, hogy itt sokat tehetünk és kétségtelen az is, hogy vannak olyan kedvező vidékeink, ahol a német átlagterméseket elérhetjük, sőt vannak olyanok is, ahol azokat tényleg el is érjük. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) Nagy tévedés lenne azt hinnünk, hogy a többtermelésnek az üzemi és a forgótőke hiánya az akadálya. Tény, hogy baj, ha ez nincs meg a közép- és a nagybirtoknál. De a mi szántóföldjeink kétharmadrésze a száz holdon aluli kisbirtokosok kezében van, ezeknél pedig a forgótőke-szükséglet minimális. Itt nincs szükség nagy üzemi tőkére, mert hiszen a többtermelés előfeltétele a nagy állatlétszám, már pedig ha egy pillantást vetünk a mi állatstatisztikánkra, akkor láthatjuk, hogy a kisbirtokos annyi állattal rendelkezik, amennyi akár a trágyanyerés, akár a föld helyes megművelése szempontjából szükséges ahhoz, hogy a mainál sokkal többet termelhessen. De mit látunk? Látjuk azt, hogy ezt a trágyát, ezt a drága, értékes anyagot okszerűtlen felhasználással, rossz kezeléssel elpocsékolják. Én nagy barátja vagyok a műtrágyázásnak és azt, igenis, alkalmas eszköznek tartom a többtermelésre.