Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.

Ülésnapok - 1910-708

532 708. országos ülés 1917 márczius 1-én, csütörtökön. osztály fizeti és igy arra a meggyőződésre jutottam, hogy a halárak makszimálása nem közérdek. (Igaz! Ugy van! jobbfelöl.) A faáraknál egyenesen veszélyesnek tartanám a makszimálást, mert hol kezdjem a makszimálást? Az erdőben, vagy beszállítva a városban? Akárhol kezdjük, megbénítjuk a fatermelést, amely annyira a fuvarviszonyokhoz, munkásviszonyokhoz, időjáráshoz kötött dolog, hogy nagyon nehéz megállapítani azt a mértéket, amely megszabja, hogy mi maradjon meg keresetképen a vállalkozónak. Meggyőződésem szerint oda jutottunk volna, hogy lett volna egy makszimálási rendeletünk, de semmi esetre sem tudtuk volna a városok szükségletét ellátni. Sokkal helyesebbnek tartom azt a rendszert, amelyet követünk és amely bevált, hogy különböző kedvezményeket adunk egyes fatermelőknek oly feltétel mellett, hogy kötelezettséget vállalnak arra, hogy X vagy Y város szükségletét ellátják. Az alispánoknak pedig felhatalmazásuk van, hogy az ő törvényhatóságuk területén fainség esetében, amennyiben az ő körzetükben tudnak kitermelt fáról, azt igénybe vegyék és közerővel behozassák. Azt tapasztaltuk ezen a télen, amikor elég súlyosak voltak a viszonyok, hogy ezekkel a rendelkezésekkel nem emelkedtek fel a faárak túlmagasra és elértük azt a czélt is, hogy legalább a minimális szükséglettel el tudtuk látni a városokat. (Helyeslés jobbfelől). Ami a t. képviselő urnak harmadik kérdését illeti, hogy a német hadsereg részére szállított lovak kompenzáczió tárgyát képezik-e, vagy sem, azt felelhetem, hogy ez a két hadvezetőség között intern megállapodások dolga. Természetesen, miszerint az egyik hadsereg kisegíti a másikat azzal, amije van. (Helyeslés.) Lehet, hogy a német hadsereg municziót ad, mi pedig lovat adunk vagy vice-versa. (Helyeslés jobbfelől.) Szintén gróf Esterházy Móricz képviselő ur intézett kérdést hozzám az iránt, hogy az a rendelet, amelyet a takarmányozás iránt a törvényhatóságokhoz kibocsátottam s amely szerint a lovak részére legfeljebb 5 métermázsa tartható vissza takarmányul, a tengerire is vonatkozott-e, igen vagy nem? Tökéletesen igaza van, hogy ez nem vonatkozik a tengerire. Mert hiszen a tengerit mindig — az első évben is, a másodikban is, az idén is — külön választottuk a többi szemes takarmánytól. De ha a t. képviselő ur elolvasta volna a tcngerirendeletet, láthatta volna, mert ott világosan meg van mondva, hogy tengerit lovak részére csak oly vidéken szabad visszatartani, ahol zab nincs s amennyiben az illető máskor is mindig kizárólag tengerivel etette lovait. Az első rendelet még sokkal korábban is adatott ki, ha jól emlékszem, augusztus 7. vagy 17-én, amikor tehát még a tengeri éretlen volt; míg a másik rendelet október első napjaiban bocsáttatott ki. líávay Lajos t. képviselőtársam igen érdekes és értékes beszédében két kifogást emelt intézkedéseink ellen. Az egyik hiba az volt szerinte, hogy az árpát kétszerre makszimáltuk. A másik, hogy a prémiumos rendszert hoztuk be ismét a tengerinél. Ami az árpát illeti, a helyzet az volt, hogy amint méltóztatik tudni: az aratásig abban a hitben voltunk, hogy közép-árpatermésünk lesz. Épen ezért a kormány abból a szempontból vezéreltetve, hogy az akkori sörárak megbírják a magasabb árpaárakat, erre a sörárpára magasabb árat állapított meg. Tisztán a gazdának akartunk ezzel kedvezni. Sajnos, a cséplési eredmény bebizonyította, hogy csalódtunk. Kritikán aluli árpatermésünk lett, ugy hogy vissza kellett vonni a sörgyáraktól az árpát és közélelmezésre fordítani. Ekkor emeltük fel a takarmányárpa árát. De ezáltal senkin sem esett sérelem, mert a Haditermény utasíttatott, hogy a differencziát pótlólag fizesse ki azoknak, akik e rendelkezés kibocsátásáig olcsóbban adták el árpájukat. A tengerit illetőleg a rendelet kibocsájtása előtt magamhoz kérettem a tengerit termő megyék alispánjait s ők egyhangúlag azon nézetüket fejezték ki, hogy ha már kénytelenek a rossz termés daczára a tengerit közszükségleti czélokra rekvirálni, könnyítsük meg feladatukat legalább azzal, hogy 6 K-val magasabb prémiumot fizessünk a tengeriért. Ez tehát ismét nem a Haditerménynek, hanem a gazdáknak adott kedvezmény volt. Szterényi t. képviselőtársam helytelenítette azt is, hogy a cséplési statisztikában nincsenek egyénileg felsorolva azok, akiknél csépelnek a cséplőgépek. Csodálkozom, hogy ezt a kifogást ő hozza fel, hiszen tudhatja, hogy minden hivatalos statisztikának alfája az, hogy az bizalmas legyen, hogy azt ne lehessen semmi másra felhasználni, mert csak akkor lehet föltételezni, hogy a valóságnak megfelelő bevallásokat kapunk. És hogy ez a statisztika tényleg jó, legjobban bizonyítja a most folyó rekvirálás, amikor tényleg egyénenként megszámoltatják a gazdákat s körülbelül ugyanaz a végeredmény, mint amenynyit a cséplési statisztika mutat. (Helyeslés jobbfelöl.) De felesleges is, hogy a cséplési statisztikával dolgozzunk, mert hiszen a 2836. számú rendelet intézkedik aziránt, hogy köteles mindenki a községi elöljáróságnál bejelenteni: mennyit csépelt, mi a szükséglete, van-e feleslege, vagy nincs. Ha pedig igy egyénenként meg tudom számláltatni a gazdákat minden esetben, miért rontsam el a cséplési statisztikát, mikor ugyanazt a czélt, amit el akarok érni, igy sokkal könnyebben elérhetem? Ma már minden kisembernek megvan a maga törzslapja, melylyel a községi elöljáróságon megje-