Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.

Ülésnapok - 1910-705

444 705. országos ülés 1917 ígéretet nem telietek, mert hiszen hivatkozhatom arra,amit gróf Andrássy Gyula t. képviselő ur is "igen helyesen mondott, hogy t. i. jöhet közbe, történhetik oly non putarem, amelynél fogva az ország életbevágó érdekei más eljárást kívánnának. Ezen különböző okokból sem ma, sem a közelebbi jövőben további felvilágosítást a kérdésben nagy sajnálatomra nem adhatok, csak azt a megnyugvást adhatom meg, hogy nagyon természetesen a két kormány közötti megállapodás a törvény hozás elhatározásának nem prejudikálhat s ebben a kérdésben a törvényhozás lesz hivatva dönteni. Kérem a t. házat, méltóztassék válaszomat tudomásul venni. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Gróf Apponyi Albert képviselő ur kivan szólni. Gr. Apponyi Albert: T. képviselőház ! (Halljuk 1 Halljuk !) Engem nem lepett meg a ministerein ök urnak ez a válasza, amely tulaj donképen a válasznak leplezetlen megtagadása, mert a kérdés eddigi stádiumában is hasonló tartózkodással tért ki a kérdés tisztázása elől, de álláspontom ma, midőn nem folyamatban lévő, hanem az osztrák kormánynyal már befejezett tárgyalásokról szól a kommüniké, fokozott mértékben az, ami előbb is volt. (Helyeslés baljelöl.) hogy t. i. először is semmi körülmények között nem járja és nem fogadható el ez a titkolózás a nemzet képviseletének szerepét elvállaló országgyűléssel szemben, (Élénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) másodszor pedig ez az országgyűlés erkölcsileg nincs kvalifikálva arra, hogy a nemzet közgazdasági jövőjét eldöntő nagy kérdéseket véglegesen — aminthogy ezt véglegesnek lehet nevezni — hosszú időre megoldjon, (ügy van! ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Az osztrák lapok jobb informácziókkal rendelkeznek, vagy pedig feltevéseikben merészebbek, mint a mi sajtónk. Az osztrák lapok nyíltan beszélnek arról, hogy a kiegyezés az osztrák és a magyar kormány közt 20 évi időtartamra köttetett meg, természetesen — már t. i. a kormány ismert álláspontját véve tekintetbe — vámközösségi alapon. Az osztrák lapok közleményei még mindenféle más egyebet sejtetnek, de ezt a dolgot oly pozitivitással mondják, hogy abban az esetben, ha ez határozottan meg nem czáfoltatik, ezt nekem a helyzet megítélésénél kiindulási pontul tényként el kell fogadnom. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Az osztrák sajtó, legalább annak nagy része és pedig abban a mértékben inkább, amely mértékben közelebb áll az összbirodalmi eszmének tradiczióilioz, kitörő örömmel üdvözli ezt az eredményt a maga szempontjából, természetesen nagyon helyesen. Mert ha ilyen hosszú időre köttetik meg vámközösségi alapon a szerződés a szövetség Ausztriával, akkor, ha formailag megmarad is az 1867. évi XII. törvény czikknek az a garancziája, amely szerint a vám- és kereskedelmi ügyek közössége nem folyván a pragmatika szankczióból, tisztán czélszerüségi okfebruár 26-án, hétfőn. ból időnként rendezendő, ha formailag meg is marad, tényleg azonban oly közel jutottunk ahhoz az ideához, amelyet »wirtschaftliche Einheit der Monarchie«-nak neveznek, hogy gvakorlati szempontból az ebből való kibontakozásnak lehetőségére nézve a legsötétebb perspektiva áll előttünk. (Igaz! ügy van! a bal- és a sz'lsőbaloldalon.) Már most, t. képviselőház, gondoljuk magánkat abba a helyzetbe, hogy az országnak egy igen nagy része, az ország közvéleményének egy igen nagy része Magyarország közgazdasági íelvirágozásának lehetőségét csak a közgazdasági önállóság létesítésében látja. Hogy az ország közvéleményének e része többség-e, vagy kisebbség-e, arra nézve semmi támponttal nem rendelkezünk. Az 1910-iki választások, ha még oly ideálisan folytak volna le, ennek a kérdésnek megítélésére semmiféle támpontot nem nyújtanak, mert az 1910-iki választások alkalmával senki nem gondolhatott arra, hogy az akkor megválasztandó országgyűlés e kérdés felett, amely csak 1917-ben válik esedékessé, ítélni lesz hivatott, (ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) De ezenkívül lejárt az országgyűlés mandátuma. Mi nem vagyunk a nemzet képviselői, a nemzet ma képviselet nélkül áll, mi csak kötelességszerüleg teljesítjük a gondoskodást a nemzet azon ügyeiről, amelyek halasztást nem szenvednek, de teljesíteni kell, ha már kénytelenek voltunk uzurpáeziót elkövetni teljesítenünk kell azzal az önkorlátozással, hogy tényleg csak azokat az ügyeket végezzük el, amelyek halasztást nem szenvednek, de ne merészeljünk a nemzet igaz akarata megnyilvánulásának prejudikálni, ne merészeljük felhasználni e kényszerhelyzetet, ne merészeljük a háborús helyzetet, amely a kormánynak diktatórius hatalmat ad a kezébe, ne merészeljük arra felhasználni, hogy a nemzet elhatározásának, szabadságának ez alapvető kérdésében prejudikáljunk. Én nem fogadom el érvül azt sem, hogy ily megállapodás szükséges abból a czélból, hogy arra azután ráépittessék egy szintén tartós megállapodás az idegen államokkal, különösen pedig a német birodalommal, amely nemcsak politikai, de közgazdasági szempontból is messze a legfontosabb tényező Magyarországra nézve. Nem fogadhatom el, sőt épen ebben látom a veszélyt, mert nem fogadhatom el, mint többször kifejtettem azt a tételt sem, hogy oly megállapodás, amely a nagy kérdést, hogy legyen-e vámközösség, vagy legyen-e gazdasági önrendelkezés, előre eldönti, nem fogadom el, hogy az ily megállapodás szükségszerű feltételt képezzen Németországgal szemben azon megegyezéseknél, amelyeket Németországnak tudnia kell a békekötés előtt is. Mert ismétlem, amit számtalanszor mondtam, e megegyezések létrejöhetnek mindkét alternatívára való tekintettel is, abban a mértékben, amelyben ma ezeket egyáltalán létrehozni lehet. Országos veszedelemnek tartanám azt, hogy ha ezekre a nem ideiglenes, hanem előzetes megállapodásokra ráépittet-