Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.
Ülésnapok - 1910-694
694. országos ülés 1917 február 6-án, kedden. - 39 küzdő hősök emlékének megörökítése, mert ezen czim nem fedi a javaslat tartalmát, mert nemcsak a háborúban küzdő hősökről van intézkedés benne, hanem a háborúban elesett hősökről is. (Igaz! Ugy van ! a szélsőbáloldalon.) Miért fázunk attól a gondolattól, hogy most világháborút vivunk, hogy most olyan háborúban vesznek részt a mi fiaink, a mi testvéreink, mely létérdekeinkért, állami integritásunkért folyik és amely háborúban a magyar állam, a fennmaradáshoz való jogát a napnál fényesebben bebizonyította. (Igaz! ügy van! a szélsőbaloldalon.) Az 1. § ezzel a czimmel teljes ellentétben van, mert szól elsősorban azokról, kik a hadrakelt sereg kötelékében teljesítették kötelességüket, ezeknek nyilvánítja elismerését, a halottak részére pedig az utókor kegyeletét biztosítja. Szerintem ennek a szakasznak ki kellene mondania, hogy az egész nemzet hálával tartozik mindazok iránt, kik e háborúban kötelességüket hiven teljesítették, (Helyeslés a szélsőbaloldalon) és hálával azok iránt, kik a fronton a hadrakelt seregben teljesítették kötelességüket és a hálának még egy megkülönböztetett nemével, a kegyeletnek legnemesebb érzelmeivel tartozik azok iránt, kik a hősi küzdelemben életüket áldozták. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) A második szakasznak szövegezését sem tartom szerencsésnek, mert szerény véleményem szerint, ha emlékek megörökítéséről van szó, ha egy országos törvény határozza el ezen emlékek elkészítését, akkor ezek az emlékek csalás közadókból létesíttetnek. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Okvetlenül szükségesnek találnám, hogy ezen 2. §. ugy módosittassék, hogy a szabványos emléktáblák költségei közadókból fedeztessenek és igen helyes intézkedésnek tartanám azt is, — nehogy a spekuláczió ezekre az emléktáblákra is rátegye kezét, — (Élénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalion. Felkiáltások: Máris rátette!) amint azt Huszár Károly barátom mondotta, hogy egy állami műhely létesíttessék, mely ezeket az emléktáblákat előállítsa és ezen állami műhelyben csakis a háború rokkantjai lennének alkalmazva. (Elénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Természetes, hogy jogában áll minden községnek vagy városnak fényesebb keretet is készíttetni az emlékhez és erre lehet magánosok, községi lakosok és a hozzátartozók körében gyűjtést indítani. Maguknak a tábláknak a költségeit azonban a közadókból kellene fedezni, mert ilyen esetleg aránytalan terhet nem lehet kényszerüségképen reá róni az egyes községekre. (Igaz ! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Biztos vagyok benne, hogy minden község a maga anyagi erejéhez képest meg fogja tenni a maga kötelességét és meg fogja teremteni azt a méltó keretet, amelyet elhalt fiainak emléke megérdemel. (Igaz ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) A közigazgatási bizottságnak jelentése igen szép szavakban emlékszik meg elhalt hőseinkről, de a szavak még nem tettek, (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) és a szavaknak tengere választ minket el a tettek mezejétől. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Itt elsősorban nem is emléktáblákra, hanem tettekre van szükség, tettekre a közélet számos terén. Amint azt Giesswein t. képviselőtársam mondotta, szükség van arra, hogy a szocziális érzések hassák át Magyarország törvényhozását, a szocziális problémáknak itt felszínre kell kerülniök, ezekkel a kérdésekkel behatóan kell foglalkozni. Amint előbb említettem, a háborúban elesett hősök emlékének megörökítését, mint kötelességünk egyik parányi részletét helyesnek tartom és ebből az alapból kiindulva ezt a törvényjavaslatot, mint a további intézkedések előhírnökét, a magam részéről is elfogadom. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Ezzel azonban kötelességeink nincsenek kimerítve. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Hiszen, hogy ne menjünk tovább, itt vannak mindjárt a haza védelmében elesett hősök családjai, itt vannak az özvegyek és az árvák. Ezekről ezzel a javaslattal párhuzamosan kellett volna gondoskodni, (Ugy van! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) ezeknek méltó ellátását, számukra a megélhetés lehetőségét biztosítani kellett volna. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) De ott vannak még azok a hősök, akiknek életét megkímélte a sors, de akik vagy fegyvertől sebesülten, vagy pedig betegségtől megtámadva, rokkantán jöttek haza és munkaképességük tekintélyes részét, vagy pedig egész munkaképességüket elvesztették. Ezeknek sorsáról szerintem elqbb kellett volna gondoskodni. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Nem hiszem ugyan, hogy eg}^ is akadna közöttünk, aki nem akarná a halott hősök emlékét kellőkép megörökiteni, de első kötelességünk — mert égető kötelesség — az élőkről való gondoskodás. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Hiszen az élők éhen tudnak halni és a halott hősök, akik a másvilágról néznek le reánk, mindenesetre megnyugvással fogják tudomásul venni, hogy az ő emlékük megörökítését rövid időre elodázzuk azért, hogy a nyomorgó és esetleg éhező élőknek életbenmaradásáért, megélhetését biztosítsuk. (Ugy van ! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A t. kormánynak már módjában is állott volna ezt a kérdést egy hatalmas lépéssel a megoldáshoz közelebb vinni. Hiszen nemrégiben tárgyalta le a ház a megboldogult királyunk emlékének törvénybe iktatásáról szóló törvényjavaslatot. Milyen szép. milyen nemes cselekedet lett volna, ha ez az emlék nem öltötte volna szobor formáját, hanem létesült volna ezen a ezinien egy rokkantak menedékháza, vagy egy hadiárvák menhelye. (Ugy van ! Ugy van ! a szélsőbaloldahn.) Boldogult királyunknak, aki izzig-vérig katona volt, aki a katonákat mindenekfölött szerette, emlékét nem lehetett volna szebben és nemesebben megörökiteni, mint épen egy ilyen intézménynyel, amely dicsőségét, amely nevét sokkal tovább fentartotta volna, mint egy szobor, amely mégis csak halott emlék. (Ugy van ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Ennek kapcsán meg lehetett volna oldani az