Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.

Ülésnapok - 1910-694

38 694. országos ülés 1917 február 6-án, kedden. odázhatatlanul időszerűnek ? (Igaz ! Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ábrahám Dezső t. képviselőtársam tegnapi értékes beszédében megállapította azt a régi erényét a magyar nemzetnek, hogy temetni tndunk. (Halljuk a bal- és a szélsőbaloldalon.) Valóban amint igénytelén felszólalásom elején mondottam, ez a törvényjavaslat a halottak ügyét intézi el a maga módja szerint, de az élőkkel nem törődik. Az én meggyőződésem szerint még a halottakkal szemben sem lehet elég márványemlékek emelése, A márványemlék a maga lelkesitő hatását maradandóan csak ugy teljesítheti, hogyha annak megfelel a nemzet, a nemzet törvényhozásának minden érzése, minden elhatározása. En is tudok ugyanazon szabadságharoz megörökítésére szánt emlékkő emeléséről beszélni, ugyanezen szabadságharoz megörökitésére szánta szülővárosom Thorwaldsen örökértékü luzerni szobrának mását, amely azelőtt ott volt az ősi kollégium és a történelmi emlékű nagytemplom között. Ezt az emléket most, a háború közepette, kihelyezték oda, arra a területre, amelyet a hősök temetőjének szántak. A hősök e temetője csatatér, az a csatatér, ahol a szabadságharczban, 1849 augusztus 2-án az orosz túlerő verte le a magyar szabadságharoz már-már kimerülő utolsó hőseit. Ott az a magyar nép áhítatot, tanulságot és elhatározást merit ebből az emlékből, azt az elhatározást, hogy amint fiai a csatatéren ma ugyanazon ellenség ellen mindhalálig állják meg helyüket, azonképen a béke minél előbb bekövetkezendő idejében a saját jogaiért fog minden lehetőt elkövetni és fogja itt benn rendületlenül folytatni a harczot alkotmányáért. (Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Az aranybetük e nélkül az elhatározás nélkül, erő nélkül valók, nem érnek semmit, lekopnak a márványról, elporlik a márvány is és a hősök megörökítésének szánt emlékre a hősökről való megfeledkezés fog ráborulni. Nem elég apotheozist zengeni a hősökről. A hőskölteményt megírták ők maguk, vérbemártott kardjukkal. Mi, amikor törvényt alkotmik róluk, arra gondoljunk, hogy mi a kötelességünk, mi a becsületbeli kötelességünk hőseink iránt ! (ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Es az erre való gondolkozás közben czélul csak egyet jelölhetünk meg, azt, hogy olyan törvényeket alkossunk, ugy teljesítsük kötelességeinket, hogy a tengernyi vér, amelyet ők kiontottak, ne omlott légyen hiába. (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) T. ház ! Csakugyan ugy van az, hogy a világháború dúlása közben véghezvitt koronázás fényes bizonysága a magyar nemzet világtörténelmi jelentőségének, ezen világtörténeti jelentőség elismerésének. Ez a jelentőség, t. ház, egész Európa jövendőjének biztositéka. És e biztosíték és az erő, amely ebben van, akkor fog igazán legyőzhetetlenné fokozódni, ha e nemzet jogainak teljességére tud emelkedni. A Mátyás király templomában — még mindnyájunk lelkében ott él annak képe — megelevénült a nemzet minden pompája, életre kelt a dicső múlt káprázatos minden hagyománya. En azonban nem tagadom, hogy amikor éreztem az általános lelkesitő hatást, amelyet minden résztvevőre tett a koronázás fénye, a történelem megelevenedett varázsa, egyúttal megihletett az a borzongó érzés, hogy vájjon minő jövendő fogja követni a történelmi múlt megszentelt hagyományainak e megújhodását ? Hogy e megszentelt hagyományokból valóban uj, eleven élet fejlődhessék, a népet kell magunkhoz ölelnünk, ez az érzés támadt fel lelkemben, a népet, hogy az egész osztatlanul egybeforrott magyar nemzetnek minden összedobbanó szive érezze a maga kötelességét a jövőben, hogy a népjogok diadala tegye fel igazán az idő végtelenségéig nyúló örök életére e nemzetnek a koronát. (Igaz ! Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) En, t. képviselőház, ettől a meggyőződéstől áthatva elfogadom a törvényjavaslatot, egyben azonban hozzájárulok a Jaczkó Pál, Ábrahám Dezső és Giesswein Sándor t. képviselőtársaim által benyújtott határozati javaslatokhoz. (Hosszantartó élénk helyeslés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra ki következik? Szepesházy Imre jegyző: Gróf Esterházy Mihály Gr. Esterházy Mihály: T. ház! A magam részéről szívesen megszavaznék mindent, ami a jelenleg dúló világháborúban küzdő hőseinknek nem megjutalmazását, hanem az ő jogaiknak elismerését czélozná, (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) mert mielőtt mi jutalmat adunk, azelőtt nekünk meg kell adni azokat a jogokat, amelyekhez, ha másként nem, de vérrel szereztek jogczimet. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ép ezért az előttünk lévő törvényjavaslatot nem tartom szerencsés alkotásnak erre, mert először is ilyen részletesen kidolgozva korai, másodszor még nem teljes. (Igaz! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Ezt a javaslatot, mint a hősök elismerésének egyik részletét, örömmel magamévá teszem, de mégis rá kell mutatnom arra, hogy még sajnos, a békés állapotoktól bizonytalan idők választanak el. (Igaz ! ügy van ! a szélsőbaloldalon.) Ma még nem tudjuk, hogy hányan lesznek ezek a boldogult hősök, kik a haza védelmében vérzettek el, nem tudjuk, hogy az milyen kötelességeket fog róni az egyes községekre, ép ezért helyesebbnek találtam volna, ha a ház egy határozatot hozott volna, amelylyel megbízza a kormányt, hogy a békekötést követő legrövidebb időn belül részletes törvényjavaslatokat terjeszszen be, melyek vonatkoznak ugy a halott, mint a rokkant és az élő hősökre. (Helyeslés a szélsőbaloldalon,) Magára a javaslatra térve, még egy kifogásom volna ellene és ez az, hogy meglehetősen szürke szavakban emlékszik meg azokról a férfiakról, akiknek Magyarország igazán mindent köszönhet. (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) En nem tudom, miért kellett azt a szürke czimefc adni a javaslatnak, hogy a most dúló háborúban a. hazáért