Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.

Ülésnapok - 1910-705

705. országos ülés 1917 elnök ur ellen intézett. Ezt csupán kérdés alakjában hozom fel. Kérem a t. ministerelnököt, magyarázza meg nekem ennek az akkori beszédnek értelmét, mert én ezt nem tartom harmóniában lévőnek azzal, ami azelőtt történt, ami azután történt. Nem tudom, vájjon ez megfelel-e valamely általunk nem ismert diplomácziai akcziónak, vagy sem. Amikor a békeakczió csütörtököt mondott, január 12-én konstatáltuk, hogy annak vége és hogy ennek alapján folytatjuk a harczot. Azután január végén rendeltük el a tengeralattjáró harczot, szintén azzal az indokolással, hogy békéről nem lehet egyáltalán semmi szó sem, hogy arra számítani nem lehet, mert az entente ridegen visszautasított. Ebben kerestük az erkölcsi jogot. Közben ezen két dátum között, mikor Lovászy t. képviselő ur interpellált Wilsonnak a szenátushoz intézett üzenete alkalmával, akkor a t. ministerelnök ur a következő választ adta, amelyet — azt hiszem — Lovászy tudomásul is vett: »Készséggel hajlandók vagyunk a béke fölötti eszmecserét folytatni. Az eszmecsere a dolog természeténél fogva szövetségeseinkkel egyetértésben kell hogy történjék; ennek folytán nem szándékozom jelen alkalommal annak eléje vágni és csupán pár megjegyzésre szorítkozom.« Hát volt-e akkor valami diplomácziai akezió? Tudtommal az befejeztetett, Wilsonnak üzenete kizárólag a szenátushoz szólott, semmiképen sem szólott nekünk, nem is jelezte, hogy hozzánk akar fordulni, ugy hogy diplomácziai eszmecserének nem is volt semmi objektív alapja, legalább látszólag. Arra kérem tehát a t. ministerelnököt, magyarázza meg ezt az ellenmondást. Kérnék egy kis szünetet. Elnök: Az ülést öt perezre felfüggesztem. (Elénk éljenzés és tajis a bal- és a szélsőbaloldalon.) (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Kérem gróf Andrássy Gyula képviselő urat, méltóztassék beszédét folytatni. Gr. Andrássy Gyula: T. képviselőház! A munkapárti imperializmus hatalma kiterjed, látszólag legalább, Ausztriára is. (Halljuk! Halljuk ! balfelöl.) Azonban ebből se fakad áldás ós haszon, hanem elégedetlenség, keserűség és gyűlölség. Ez nagyon szomorú, mert ha valaha, ugy most érthették volna meg egymást a magyar nemzet és Ausztria népei. (Helyeslés balfelöl.) Most, mikor mindennap látják azt, hogy sorsunk egymáshoz van forrva, most, mikor azok az osztrákok, akik azelőtt jóhiszemű aggálylyal nézték a magyar iigynevezett elszakadási törekvést és abban valami a monarchiára nézve veszélyes tendencziát véltek felismerni, most rájöhettek, hogy a monarchia számára nem február 26-án, hétfőn. 429 veszedelmes az a magyar sovinizmus, amely néha kellemetlenül követelő ugyan, a veszély jjerczében azonban talpköve a dinasztiának és a monarchiának. (Helyeslés balfelöl) Most, mikor vállvetve küzdünk, mikor mi is "látjuk, hogy Ausztria népei közül igen sokan teljesen átérzik, hogy egy erős Magyarországra szükségük van, amely vérzik érettük, ugy mint testvérük, most volna alkalom megalapozni, erőssé tenni érzelmi momentumokban azt az együttérzést, amelyet a törvények és érdekek előírnak. (Helyeslés balfelöl.) Ehelyett valóban nagy keserűséget, gyűlöletet kell tapasztalnunk. Miért van ez ? Ausztria a világháborúnak egyetlen állama, amely az egész idő alatt kénytelen volt a parlament közreműködését nélkülözni. Ez, mondhatom, megszégyenítő, keserves és káros reá nézve. Megtörtént, hogy mikor Ausztria territoriális integritásáról volt szó az olasz kérdésben, az a magyar parlamentben tárgyaltatott, mert Ausztriának nem volt nópképviselete sem, amely legeminensebb érdekeihez hozzászólhatott volna. Ezt a hátratételt, ezt az egyedül álló megszégyenítést nagyjában — joggal vagy jogtalanul — nekünk tulajdonithatják, (Zaj jobbfelöl.) mert volt módunk, fogantyúnk arra, hogy életre hozzuk Ausztria parlamenti életét, mi azonban kéj>esek voltunk saját alkotmányunkról is lemondani, saját alkotmányunk sérelmét elfogadni, hogy kényelmessé tegyük annak a kormányzatnak helyzetét, amely parlament nélkül akart kormányozni, amely komoly kísérletet sem tett arra nézve, hogy a parlamentet életre hozza. Mikor azt látták Ausztriában, hogy a magyar kormány a delegáczió jogáról lemond, az 1867: XII. t.-czikket a legnagyobb sérelemnek és veszélyeztetésnek teszi ki, akkor természetes, hogy az az érzés támadt ott, hogy ez azért van, mert fentartjuk azt a helyzetet, melyben Magyarország látszik dominálni a monarchiában. Szerencse, hogy a mai osztrák kormány czélul tűzte ki az alkotmányos élet aktiválását; mert ha a háború ugy végződik, hogy Ausztriának hozzászólása sem volt, ha a békekötés idejében Ausztria parlamentje néma volna: ez óriási teher lenne Magyarország számára, ezt Magyarországnak tudnák be s ez roppantul megnehezítené a harmonikus együttélés készségét. (Ugy van! balfelöl.) Amellett, hogy ott parlament nem volt, a boldogult Stürgkh olyan szerény szerepet vitt, alig nyilatkozott, semmikép előtérben nem állt, ugy hogy Ausztriában nekem igen sokan mondták : nem is tudjuk, hogy Ausztria van, mindig csak Magyarországról hallunk, csak azt tudjuk, hogy Magyarország létezik, de nem tudjuk azt, hogy Ausztria is létezik. Ez semmikép sem hasznos ránk nézve. Sokszor hallottam azt a kérkedést, hogy ez magyar előny, mert igy mi uralkodunk a monarchiában. Köszönöm, ebből az előnyből nem kérünk. Nekünk előny egy erős Magyarország mellett egy